LOVE BLIND •LS•

IX.

Eleanor felvezetett egy számomra talán túlságosan is extravagáns garzonlakás legtetejére. Megvolt a maga hangulata tekintve, hogy tényleg egészen a tetőtérig mentünk. Már a lift maga is nagyon tetszett, a mintázott rácsával, amit manuálisan kellett elhúzni oldalra, hogy elinduljon a felvonó. Mikor kiszálltunk a szerkezetből, egyetlen ajtóval találtam szembe magam, rögtön, ahogy kiszálltunk. El előre ment, majd hirtelen megállt a sötétre festett faajtó előtt. Hátra fordult és rám nézett.

-Figyelj... -láttam rajta, hogy nagyon keresi a szavakat. -Bármit mond is neked, azt ne vedd magadra, jó? Nem gondolja komolyan, csak azt hiszi, ha ilyen stílussal kezel mindenkit maga körül, majd elmarja az embereket maga mellől. A "legjobb barátja" már így is lelépett, mikor megtudta, hogy mi történt vele. Valószínűleg tehernek érezte, egy vak ember barátságát.

-Én soha nem tennék ilyet. -jelentettem ki határozottan, mert komolyan is gondoltam. Szerintem borzalmasan álszent az, aki csak addig marad a másik mellett, míg haszna van belőle. Mihelyst történik a másikkal valami és több figyelmet igényelne, máris tehernek számít? Ez gyomorforgató.

-Köszönöm, Harry. -simított végig a vállamon, kedves mosollyal a száján. Biccentettem a gesztusra, ezután hunyorogva jobban szemügyre vett. -Valamiért úgy érzem, ti ketten nagyon jól el lesztek. Ki tudja... -elfordult és a zárba dugta a kulcsot, hogy kinyissa az ajtót. -Talán én segítettem elő egy hosszú és tartalmas barátság kezdetét. -hátra fordult, kacsintott, közben a kezei már nyomták befelé a masszív fát.

Felületesen körbevezettem a tekintetem a lakás berendezésén. Egymáshoz illő bútorok, egymást kiegészítő színárnyalatok és persze, olyan rend és tisztaság, hogy messziről sikít a helyről, hogy egy nő keze van a dologban.

-Ki a faszom nem bír már megint kopogni?

Összerázkódtam a hirtelen érkezett éles hangtól, ami valahonnan a mellettem lévő polcrendszer mögül érkezett. Ezzel egy időben hallottam egy ajtó csapódást is, és Eleanor bocsánatkérő pillantásával találtam szembe magam. Alig észrevehetően megráztam a fejem, jelezve, hogy semmi baj, eddig még bírom. Elmosolyodott és a hangoskodó felé vette az irányt, otthagyva engem a tágas, egyterű nappali-konyhában.

-Mi lenne, ha nem üvöltöznél állandóan?! Állítólag a hallásoddal semmi baj nincs, de kezdek ebben kételkedni.

Kuncogva hallgattam El szurkálódó válaszát, miközben a polcokon lévő porcelán figurákat forgatgattam.

-Mi lenne, ha nem állítanál be kényed-kedved szerint a lakásomba, drágám?!

-Ez a dolgom, életem! Jézusom, Louis, te már megint ittál?!

Felkaptam a fejem és a kiabálók felé indultam. Ahogy megkerültem az őket takaró bútort, egyből szembe találtam magam azzal a kékséggel, ami érthetetlenül nyomott hagyott bennem egytlen találkozással. Eleanor előtte állva, görcsösen szorította a srác vállait, hogy egyhelyben tartsa, élettelen szemei pedig félárbócra ereszkedve meredtek a semmibe. Érzelmek nemigen voltak felfedezhetőek benne, egyedül összehúzott szemöldökei árulták el, hogy dühös.

-Le lehet szállni rólam, jó? -elütötte a lány kezeit magától és a járás határait feszegetve megindult felém. Sikeresen megbotlott a saját lábaiban, de erre már fel voltam készülve és, ahogy megbillent, azzal a lendülettel nyúltam a hóna alá, hogy megkíméljem egy durva becsapódástól.

A karomba kapaszkodva próbálta ő is megtartani magát, az arcunk pedig olyan közel került emiatt egymáshoz, hogy ha elfordítottam volna jobbra a fejem, az ajkai egy vonalba lettek volna az enyémekkel. Ebben a közelségben persze, tisztán megcsapott az a bizonyos alkohol szag, ami áradt belőle. Whiskey, ha jól veszem ki az aromából...

Segítettem neki újra egyenesbe állni, de ezúttal sem tudtam türtőztetni magam, hogy ne egyből a szemeit csodáljam meg. Nem tehetek róla. Mintha egy néma hang folyamatosan arra buzdítana, hogy őrizzem a tekintetemmel azokat a sötétbe burkolózó kékségeket.

Eleanor alakja kúszott be a látványba, teljesen megszakítva a vibrálást köztem és a zafír szempár között.

-Minden oké? -megpróbált megint közvetlen lenni a zaklatott sráccal, de ő ismét elrántotta a karját az érintés elől.

-Ez mit keres itt? -éles hangja szinte karcolta a levegőt a szobában. Felismert...

-Harry, azért jött, hogy beszélgessen veled, Lou. Szeretne téged megismerni. Én pedig szeretném, ha hagynád neki.

Felváltva járattam türelmetlenül a válaszra várva a tekintetemet rajtuk és akaratlanul is elképzeltem őket egypárként. Nem tudom miért csinálok ilyeneket...

Louis hisztérikus kacaja bontotta meg a beállni készült csendet.

-Én is szeretnék kurva sok mindent az életben, de oké, rendben. Adok egy esélyt! Mondd csak Harry -közelebb lépett hozzám egy lépéssel és megint elcsodálkoztam rajta, milyen apró is a szájához képest. -Jól tudsz szopni?