LOVE BLIND •LS•

IV.

-Köszönjük  a vásárlást! -köszöntem meg a hölgynek, aki ma már harmadszorra tisztelt meg a jelenlétével. Minden alkalommal valami különös késztetést érzett arra, hogy miután felé nyújtva tartom a vásárolt terméket, látványosan véghúzza az ujjait a kézfejemen. Fura lány volt.

Hat perc volt még vissza a műszakomból, de már tűkön ültem, hogy végre egy kis csöndet leljek magam körül. Bármikor kicsit elmélkedni akartam a reggel történteken, mindig jött valaki, aki nem tudja kávé nélkül elképzelni az életét.

Mi lehet a teljes neve? Van családja? Biztosan van, de vajon velük él még? Segíteni csak kell neki. Vagy talán azzal a lánnyal lakik együtt? Ha igen, akkor elismerésem a barna szépségnek, mert egyértelmű, hogy rengeteg türelemre van szüksége ahhoz, hogy ekkora arroganciát el tudjon viselni. Lehet, hogy nem mindig volt ilyen... Talán nem születésétől fogva látássérült. De akkor mi történhetett vele? Ilyen szép szemek látását szinte már bűn elveszíteni!

-Styles! Menj csak, a többit intézzük Carollal.

Rajtakapottan emeltem fel a fejem a hang irányába, aminek a tulajdonosa Shawn volt, az egyetlen velem egykorú munkatársam. Róla elég annyit tudni, hogy egy nyílt természetű ember. Nem foglalkoztatja mások véleménye és emiatt magasról tesz az előítéletekre is. Shawn meleg. Igazából, ezt soha nem mondta ki, legalábbis a fülem hallatára nem, de tett már pár megjegyzést és előszeretettel kezdett ki a hímnemű vásárlókkal is, ezért a hülye is levágja, hogy mi a helyzet.

Ő volt az első, akivel találkoztam itt, és meglehetősen nagy türelemmel állt a betanításomhoz. Munkán kívűl nem nagyon beszélgettem vele másról, de néha elnézegetem, ahogy szórakoztatja a vevőket és a pult mögöttiektől sem hallottam még egy rossz szót sem róla. Az egyetlen, ami talán kissé zavar benne, hogy túlságosan közvetlen.

Sokszor megtörtént már, hogy "menj arrébb, légyszíves" helyett, önállósította magát és a derekamat közre fogva, gyengéden eltolt az útból. Ezzel még talán nem is lenne semmi baj, ha kis helyeken tenné csak meg, de néha olyan érzésem van, mintha szándékosan akarna arra közlekedni, amerre én vagyok. Kapott már tőlem ezért pár szúrós tekintetet, de nem nagyon vette fel.

-Köszi, életmentő vagy! -elindultam hátra az öltöző felé, miközben kiszabadítottam magam a kávézó nevét és emblémáját viselő egyenpólóból. Már nyúltam a saját felsőmért, hogy magamra kapva haza induljak, amikor egy hangos krákogás kizökkentett a mozdulatból.

Shawn támasztotta az egyik szekrénysort, karjait maga előtt összefonva, és szemérmetlenül engem nézett. Nem hallottam, hogy utánam jött.

-Szeretnél valamit? -kérdeztem, miközben átdugtam a fejemen a póló nyakát és kapkodó gyorsasággal lehúztam az alját a csípőmig, majd a táskámért nyúltam.

-Csak nézelődöm. -és valóban végignézett rajtam, száját harapdálva. -Mit csinálsz este?

-Valószínűleg tanulok. -adtam a rideg választ, nem törődve az imént látottakkal. A hátsó kijárat felé vettem az irányt, de egy merev kar kinyúlt elém és megállított  a mellkasomnál fogva.

-Ugyan, Harry! Adj egy esélyt, kérlek! Ha nem jön össze, elfelejtjük.

-Barátnőm van, Shawn. -néztem rá, megkeményedett vonásokkal.

-Nem muszáj megtudnia. -mosolygott rám bizakodóan.

-Én nem vagyok ilyen. Sajnálom. -ellöktem a karját magamtól  és otthagytam.

Nagyon felhúzott. Hogy tudja ilyen könnyen odalökni, hogy akár meg is csalhatnám a barátnőmet? Sejtelmem sem volt róla, hogy így érez, pedig visszagondolva, elég egyértelmű jeleket küldött már a legelső naptól kezdve, amikor nem akart egy pillanatra sem magamra hagyni, hogy önállósuljak. Minden nap éreztem, azt a bizsergést a tarkómon, mintha valaki figyelne, de az esetek többségében a fáradtságra fogtam.

-Hé, te ott! A göndör! -ismerős hang ütötte meg a fülem, ahogy kikanyarodtam a főútra, de először nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet, mert miért kiabálna bárki nekem?

Vékony ujjak kulcsolódtak a könyököm köré, amire már kénytelen voltam hátra fordulni. A lány reggelről. Nem emlékszem a nevére...

-Heló! -köszöntem, egy mosolyt villantva.

-Már azt hittem...süket vagy... -lihegett, amiért futásra kényszerült, hogy utolérjen. Felegyenesedve a füle mögé tűrte a hosszú, sötét hajzuhatagot és egy hirtelen mozdulattal a vállaimra csapta a kezeit, hogy erősen megkapaszkodjon bennem.

-Segíts megkeresni azt a rohadt szemüveget, mert az agyamra megy a hisztije!