LOVE BLIND •LS•

XXXVII.

Három kopogtatás után Eleanor makulátlan arca virult fel az ajtó mögül, hogy üdvözölhessen.

- Szia Harry! Gyere csak!

- Köszi! Hmmm... Jó illatok vannak — szippantottam bele a levegőbe, míg kibújtam a dzsekimből és a fogasra akasztottam.

- Mimóza szeletek sülnek éppen. Pár perc és kész is van, ha nem sietsz sehová örömmel venném a kritikát, mert most csináltam ilyet életemben először. — pirult el.

- Részemről a megtiszteltetés! — A kanapéhoz sétáltam, és a háttámlának dőltem. — Louis? — tekergettem a nyakamat a szobák irányába.

- Leküldtem a pályára, mert az agyamra ment a folyamatos okoskodásával, amit valószínűleg az unalom csikart ki belőle. — kuncogott, nekem pedig szintúgy el kellett rajta mosolyodnom mennyire családias kapcsolat az övék. Most már tényleg csak egy gondoskodó lánytestvérnek látom Eleanort Lou életében, aki főz, mos, takarít és nem utolsó szempontból odafigyel rá. Annyira lehetetlennek tűnik az a nap, amikor szembe mentem velük az utcán, és egypárnak hittem őket, de már az az ember is sokkal idegenebbnek tűnik, aki akkor voltam. 

- Mi a baj, Hazz? Gondterheltnek tűnsz. Csúnya ráncaid lesznek homloktájon, ha ezt így folytatod.

Megvontam a vállamat és bambán elmosolyodtam.

- Van akinek még így is megfelelek.

- Ez a szerencséd! Na ki vele — rákönyökölt a konyhaszigetre, és minden figyelmét nekem szentelve erősen azon volt, hogy kiolvassa a fejemből a válaszokat. Szerencséjére, már a legelejétől kezdve sem éreztem úgy, hogy titkolóznom kellene előtte, mert vele valahogy mindenről könnyen el lehet beszélgetni, tényleg akármiről is legyen szó. És nem utolsó sorban, többek között neki is köszönhetem, hogy egy izgalmas párkapcsolatot tudhatok magaménak.

- Igazából csak... Ma tettem valami olyat, amiben nem vagyok biztos, hogy meggondolt lépés volt. Attól félek viszonylag hamar meg fogom bánni.

- Na jó, figyelj — emelte a kezét a magasba, hogy megállítson. - Ha rébuszokban fogsz végig beszélni, akkor kidoblak innen — fenyegetőzött az ujjával.

- Odaég a süti.

Eleanor egy pillanatra megzavarodott, aztán amint a szenes szag elérte a nyálkahártyáját, kipattanó szemekkel sietett a sütőhöz, hogy egy rongyot felkapva kiügyeskedje a forró tepsit. Miután végighallgattam ahogy sűrűn szidja a fent élőeket, odarohantam, hogy segítsek neki, ami azt eredményezte, hogy én is jól megpörköltem két ujjam hegyét, amikor a tepsiért nyúltam. Fájdalmasan felnyüszítve ejtettem a pultra a tűzforró szénacél ötvözetet, hogy a mosogatóhoz lépve hideg vizet engedjek a kivörösödött bőrfelületre, miközben a saját verejtékem is áztatott. 

- Te jó Isten! Nem mondták még, hogy ha túl kedves vagy mindenkivel egy idő után megégeted magad? — állt mellém El, ajkain egy csacska mosollyal nézte végig ahogy hűtöm a sérülést. Úgy tettem, mintha erősen el kellene gondolkodnom ezen a nyakatekert szóláson.

- Én ezt a mondást eddig máshogy ismertem...

- Az a te bajod — kacsintott. — Na mi a helyzet, megmaradsz? — leskelődött át a vállam felett.

Elzártam a csapot, és közelebbről is szemügyre vettem a károkat, de úgy néz ki, nem fog egyhamar leesni egyik végtagom sem. Kisebb hólyagoknak már látszódtak az előjelei, de azt hiszem túl fogom élni most, hogy már íróeszközt se nagyon kell majd napi szinten használnom.

- Úgy néz ki...

- Azért lekezelném, ha nem bánod — öntörvényűen elkapta a csuklómat és átterelt a nappaliba, ahol a fotelba ültetett, mint egy rossz gyereket. — Szerencséd, hogy él a házban egy hipochonder, aki miatt lassan egy egész gyógyszertárat kell üzemeltetnem.