LOVE BLIND •LS•

XVIII.

"- Elferdítem a felfogásodat, Törpilla."

El akartam menekülni. El akartam tűnni a közeléből, mert egyszerűen megrémített, ahogy a testem reagált az intim közelségére. Az eszem tudta, hogy nem helyes, amit csinál, mégsem bírtam egy tapodtat sem mozdulni, ahogy nem jutott eszembe semmi ép gondolat sem, amivel leállásra inthetném.

Louis vakon tapogatózó ujjai, bizonytalanul kezdték el felgöngyölíteni a pólóm szegélyét az oldalam mentén, hogy aztán meleg tenyerével akadálymentesen befurakodhasson alá, miközben szájával szüntelenül csókolta az állam vonalát. A csípőjével kígyózott egyre közelebb, egészen a perem széléig csúszva, lábait a két combom köré fonta, hogy kényelmesen nekem nyomhassa félkemény merevedését. Egy fojtott sóhaj szakadt fel a torkomból, ami végigégetett belülről, forró levegőként távozva.

- Ez tetszet... de tudsz te ennél szebbet is, Törpilla — kacér mosolyával az őrület határára sodort, mély, reszelős hangja pedig erőteljes impulzusokat küldött az alhasamba, ami azzal fenyegetett, hogy szinte bármelyik pillanatban kicsúszhat a talaj a lábam alól.

A keze kibújt a pólóm alól, magára hagyva felhevült bőrömet, de a lábaival továbbra is belém csimpaszkodott.

- Ne küzdj már ennyire! Csak magadat csapod be...

- Én nem vagyok meleg — lihegtem. Ő erre csak jóízűen felnevetett és marokra fogott, amitől nekem fájdalmasan összeugrott a gyomrom, és nyüszíteni tudtam volna kínomban. — Hát persze...

Amíg én a légzésem helyreállításával voltam elfoglalva, addig ő, önmaga állapotát meghazudtoló módon, heves határozottsággal megragadta a kezemet és az ágyékára nyomta a kézfejemet. Szaggatott sóhajokkal dörgölőzött a tenyerembe, hátravetve a fejét, egyre magasabbra lökve a csípőjét, amitől a felsőtestén az izmok megfeszítették a hamvas bőrt. Csak ekkor tűnt fel, hogy minden mozdulatára, vele együtt szinkronban nyögdécselek, ezért lehunytam a szemeimet, hogy visszaszerezhessem a maradék józanságomat, azonban Louis rájátszott sikolyai és kéjes nyögései cseppet sem könnyítették meg a dolgomat.

- Mi lesz, Harry... Többször nem kérem, hogy szopj le — beharapta az alsó ajkát, miután eleresztett magából egy újabb reszketeg nyögést.

Hiába feszült a tenyeremben kőkeményen a farka, hiába könyörgött szabadságért az én szerszámom is a nadrágomban raboskodva, ebben a pillanatban csak egyetlen dologra tudtam koncentrálni és az a telt, fogai szívta, vörösen duzzadt ajkai voltak. Az arca kipirosodva égett az izgalom lázrózsáiban, és az utolsó dolog, amire tisztán emlékszem, mielőtt homályos ködbe burkolózott volna minden, ahogy rózsaszín nyelvét kidugva, finoman végignyal az ajkain. — Gyere...

Amint visszahúzta a szájába, azzal a lendülettel hajoltam is rá, nekiütközve a selymes ajkaknak. Valami felrobbant bennem, ahogy a fogaink összekoccantak, a nyelve az enyémre simult, és az íz, ami bent fogadott, valósággal elbűvölt és magába szippantott. Az eper és a cigaretta sajátos, ínycsiklandozó zamata keveredett a szájában, aminek azonnal a függője lettem. Aprólékosan megízleltem minden egyes szegletét, fogain végigsimítva, megszopogattam a nyelve hegyét, ő pedig jólesően dícsért minden újabb behatolást egy-egy mélyről irányzott nyögéssel, a torkomra forrasztva a forró levegőt.

Amint egyre vadabb, szenvedélyesebb ritmust vettek fel a nyelveink, hátra kellett hajolnom tiszta levegőért, elválasztva egymástól az ajkainkat, és ettől egy pillanatnyi hiányérzet tört rám. Csak néztem, azokat a csóktól izzó, holdfényben csillanó ajkakat, amik selymesen csábító ízt kölcsönöztek a szájának, a szemeit, amik még ebben a gyér fényben is ugyanúgy világítottak, mintha csak foszforeszkálna a derengő hold sugaraiban.

- Olyan gyönyörű vagy... — fel sem fogtam, mi csúszott ki a számon, csak amikor megláttam a zafírkék íriszt egyre tisztábban, megkeményedve kikerekedni, ahogy az általam istenített szája is egyre nagyobbra nyílt.

Megfeszülve vártam, hogy mi fog ezután történni, és ahogy teltek a pillanatok, egyre jobban lehűlt a levegő körülöttünk, és a falak is kezdtek egyre inkább összehúzódni. Egymás felfokozott légzését hallgattuk, amint visszaverődtek a sötét falakról, megrekedve a nyomasztó csend márványos légterében.

Louis teljesen kikapcsolt. A lihegésen kívül nem tett semmit, még a kezei is az oldalamon megdermedve kapaszkodtak a derekamba, tekintetével maga elé meredt, a mellkasom közepébe lyukat égetve. Érintéssel akartam őt visszahozni a messzeségből, amiben láthatóan eltévedt, ha már a szavakkal csak bajt okoztam, de amikor felnyúltam az állához, hüvelykujjammal gyengéden megsimogattam a remegő ajkakat, és mielőtt újra belefeledkezhettem volna, ő hevesen elfordítta a fejét, lefelé szegezve a tekintetét.

Láttam, ahogy egy ér megfeszül a nyakán, és az állkapcsa erősen összeszorul, mintha vissza akarna fojtani magában valami keserű, marcangoló érzést, ami belülről mardosva nem hagy nyugtot neki.

- Tessék? — közelebb dőltem hozzá, mert nem hallottam, amit mondott.

Visszafordult felém és, valahol a hasam tájékán megállapodva, sűrű pislogások után keményítette meg a vonásait, de a sérült szemek ezúttal sokkal sebzettnek látszottak.

- Menj most haza, Harry.