-Jaj, bocsánat! Azonnal hozok egy másikat, és...
-Mi lesz már a kávémmal?
-Viszem!
-Én nem ezt rendeltem!
-Ne haragudjon, hölgyem, máris kicserélem!
Röviden, ez megy már reggel óta.
Minden kiesik a kezemből és összekeverem a rendeléseket is. Mindenkinek nekimegyek és leborítom még a munkatársaimat is. Sindynek a mai napon már másodszorra kellett átöltöznie miattam. Délután be kellene mennem az egyetemre is, de meg vagyok csúszva hat prezentációval és három házidolgozattal. Azt sem tudom hol áll a fejem és legszívesebben elüvölteném magam itt helyben.
-Styles! Gyere csak! -hívott magához Shawn, aki már nyitás óta premier plánba nézi a szerencsétlenkedésemet.
Szükségem volt egy mély levegőre, hogy elinduljak felé, miközben ő kiosztotta az utasításokat szegény Sindynek, hogy tegye helyre a bakijaimat. Szemforgatva tette, amire a felettese utasította, engem pedig karon ragadott és beráncigált az öltözőkhöz hátra. Betaszított a kis helyiségbe, majd becsapta maga után az ajtót, ami egy kicsit sem tett jót a hasogató fejfájásomnak.
-Mi a fészkes fene van ma veled, Harry? -csípőre tett kezekkel méregetett a tekintetével.
-Sajnálom, oké? Ma nem vagyok jó passzban... -erőtlenül lerogytam a padra és a tenyerembe temettem az arcomat.
-Azt látom, csak gondoltam valami magyarázatot is kapok. Beteg vagy? Akkor menj haza és pihend ki magad!
-Nem vagyok beteg! Csak fáradt, azt hiszem... -néztem fel a még mindig engem fürkésző szemekbe.
Shawn tanáncstalanul fújtatott és a homlokát vakarva őrlődött, mihez kezdjen velem.
-Így akkor sem küldhetlek ki oda. -csapott a combjára, ahogy leejtette a homlokát vakaró kezét.
-Összekapom magam, csak adj egy percet! -könyörögtem, de nem látszott túl hatásosnak.
-Nem, Harry. Menj haza, majd kitalálok valamit a főnöknél. Ráérsz megköszönni. -azzal magamra hagyott anélkül, hogy lehetőséget adott volna további tiltakozáshoz.
Beletörődve a végkifejletbe, elkezdtem lehámozni magamról a pólót. Mélyeket szuszogva szedtem ki a szekrényemből a saját felsőmet, majd magamara kapva a táskámért nyúltam, de ezzel együtt sikerült valamit lerántanom a pántjával a polcról, ami hangos csörgéssel landolt a padlón.
Ez ma nem az én napom.
Becsaptam a fémajtót, még egyet ráküldve a kínzó fejfájásomra, majd lehajoltam az önálló életet élő tárgyért.
A szemüvege. Hát persze! Ha nem ő, akkor egy hozzátartozó tárgy keseríti meg az életemet. Nem is értem miért nem vágtam a képébe akkor. Rejtse is el inkább azokat az értelmetlenül kék szemeit!
Most le kell nyugodnom... Ez a szemüveg nem tett semmi rosszat, csak egy paraszthoz tartozik. Visszaadom neki. Semmi szükség rá, hogy emlékeztessen arra az ostoba ötletemre, hogy majd közelebbről megismerem. Nem szorulok ilyen emberek barátságára.
🍁🍁🍁
-Harry? -nyitott ajtót két, gesztenyebarna szem tulajdonosa, Eleanor.
-Szia! Ne haragudj, hogy csak így beállítok. Ő itthon van? -meg sem várva, hogy behívjon, átléptem a küszöböt és a jó illatokat őrző konyháig lépdeltem.
-Igen, alszik. -mutatott a szobája felé, miután bezárta mögöttem az ajtót. -Volt egy jó kis vitánk pár órája, aztán ilyenkor mindig inkább kifekszik, nehogy bocsánatot kérjen véletlenül. Sütit? -felemelt a konyhapultról egy kosárkát, tele ízletesnek tűnő muffinokkal, csokoládé darabokkal megszórva.
Válasz helyett, csak elemeltem egyet, és jóízűen beleharaptam.
-Hmmm... Ishteni! -dícsértem teliszájjal, ahogy valósággal szétolvadt a számban a falat. -Ühm, min veszekedtetek?
-Kettőt tippelhetsz. -felnevettet, és ő is beleharapott egy süteménybe. -De mindig van valami egyébként, amiről mások a nézeteink.
Vártam, hogy kifejtse, de csak maga elé révedt, padlóra szegezett tekintetével, mintha valahol egészen máshol járna. Lenyeltem az utolsó falatot, és a kezeim lesöprésével sikerült felhívnom magamra újra a figyelmét.
-Figyi, bemehetek hozzá? Van nálam valami, aminek talán örülne -mutattam a hátam mögé, a szoba ajtókra.
-Azt erősen kétlem, hogy tudna bárminek is örülni mostanában, de hajrá -megrántotta a vállát, aztán hátat fordítva elriszált a sütőig, ahol egy csilingelő hang már jelzett, hogy kész az újabb adag sütemény.
Egy halvány köszönöm mosollyal az arcomon, vállamra kaptam a táskám és elindultam a szobája felé.
YOU ARE READING
LOVE BLIND •LS•
Fanfiction"Egészen addig fel sem fogod, mekkora értéke van a színeknek, az ábráknak, de még a távolságnak is. Idegesít minden, amit látsz, az meg méginkább, amit nem. Sebezhetővé válsz, kiszolgáltatottá, és az egyetlen, amit remélhetsz másoktól az a szánalom...