LOVE BLIND •LS•

V.

Egy pillanatra ledermedtem, ahogy a gesztenye szemek fogva tartották a zöldjeimet, zaklatott csillogásokkal megtöltve a tükröződő felületet. Össze kellett raknom a fejemben az információkat; segítsek. Neki. Megkeresni. A szemüveget.

Neki...

A szemüveget...

-Ja! A napszemüveget! -kiáltottam fel, mintha valami mentális fogyatékkal élnék és nehezen jutnának el hozzám a hallottak.

-Volt rajta szemüveg, nem? -összevonta szedett szemöldökeit, amiért sikerült elbizonytalanítanom a szerencsétlenkedésemmel.

-Igen! Igen, volt rajta... -felelevenítettem magamban a pillanatot, amikor a kócos buksija a mellkasomnak csapódott és a napszemüveg, leírva egy ívet, a lábaim elé esett, csak úgy, mint ő.

-Remek! Akkor segíts megtalálni! Mondd csak, neked mindig ilyen nehéz a felfogásod? -kuncogott gúnyosan.

-Általában... -vallottam be, mert Cam is sokszor megemlíti, hogy néha igazán együgyü tudok lenni. -Te jó Isten! -kaptam a hajamba, hogy idegesen végigtúrjak benne.

A lány összerezzent a hirtelen hangszín ugrástól, én pedig kapkodva nyúltam a telefonomért, hogy megcsörgessem a barátnőmet, akit totálisan elfelejtettem. Meg sem lepett a hat nem fogadott hívás tőle.

-Valami baj van, úgy látom. -olvasott az arcomról Eleanor, akinek időközben beugrott a neve.

Türelmetlenül dobogni kezdtem a lábammal, egyik kezem a csípőmet markolászta, hogy valamibe levezessem az idegességet, miután nem úgy tűnt, mint aki hajlandóságot mutat a telefon felvevésére.

-Találkoznom kellett volna a barátnőmmel... -magyarázkodtam a kíváncsi tekintetű barnának.

-Ó. Az gáz. -húzta el a száját.

-Igen, az... Majd este felugrom hozzá. -mondtam, inkább csak magamnak, aztán elemeltem a fülemtől a készüléket és visszasüllyesztettem a zsebembe, hogy aztán idegesen fújtatva, újra a hajamba tépjek. Próbáltam terelni a gondolataimat abba az irányba, hogy miért is állok még mindig itt. -Szemüveg. -hátra nyúltam a táskámért, de Eleanor megállított a mozdulatban.

-Jaj, nem kell, hagyjad! Nem tudtam, hogy dolgod van, ne haragudj! Nem akarlak ilyen hülyeséggel feltartani! Nem is értem, miért gondoltam, hogy majd idejövök és kincskeresőset játszunk, hiszen semmi érdeked nem származik abból, hogy megtaláld, azok után meg pláne nem, ahogy beszélt veled. -hadart. Nagyon hadart. -Öhm... Figyelj, adok egy telefonszámot. Az enyémet. -nevetett kínosan, majd előkapta a táskájából a mobilt és elkezdte kikeresni a a saját telefonszámát, amit aztán felém mutatva, megvárta míg beírom. Nem a hagyományos módja egy telószám cserélésnek, de az egész szituáció nem volt mindennapi. -Arra az esetre, ha előbb megtalálnád, de persze... Hívhatsz csak úgy is, ha esetleg beszélgetni szeretnél. -rebegtette hosszú pilláit egy kedves mosoly kíséretében. -Most megyek, mert rosszabb, mint egy totyogó, aki még azon a szinten van, hogy bedugja az ujját a konnektorba. -gondolom Louis-ra értette.

Ez megmosolyogtatott.

-Szóval... Most megyek. Áh! Ezt már mondtam... -egyre idegesebb viselkedést produkált, mint aki zavarban érzi magát, és rosszul éreztem magam, amiért ez ennyire szórakoztat. -Majd találkozunk, öhm...

-Harry. -mutatkoztam be végre, és felényújtottam a kezem, hogy hivatalossá tegyük.

-Szia, Harry. -elfogadta a kéznyújtásom, dallamos hangjával szinte dúdolta a nevemet. Elengedett és riszálva elsétált tőlem.

Egy ideig még néztem, ahogy lekanyarodik a sarkon, aztán a kezemben lévő telefon képernyőjére néztem, amin ott volt a tizenegy számjegy.

Talán jól tettem, hogy nem adtam vissza. Akkor semmi indokom nem maradt volna, hogy újra lássam őket. Őt. Mégis... Kicsit rosszul érzem magam, amiért szívem szerint most rögtön lebeszélnék Eleanorral egy találkozót, hogy többet megtudjak Louis-ról. Nem akarom kihasználni őt, de az őrületbe kerget ez a sok kérdés, ami körbelengi a kék szemek tulajdonosát. Örültem volna, ha inkább a címüket adja meg, mert most már biztos voltam benne, hogy együtt laknak, de inkább személyesen adnám vissza neki a táskámban lapuló tárgyat.

Épp el akartam tenni a kezemben szorongatott telefonom, amikor az, egy szívinfarktust előidézve, megcsörrent Cam hívóképével.

-Cam! Ne haragudj rám, elnéztem az időt és...

-Ki volt az a lány, Harry? -hangja gyenge volt és erőltetett. Remegett, mintha csak sírt volna. Jaj, ne... Már megint.