Mary reggel a szokásos fehér vaságyban ébredt, Renee mellett. Renee még a javában szuszogott, Mary azonban már a szokásosnál is éberebb volt. Kíváncsian várta mi fog történni aznap, annak ellenére, hogy rettenetesen félt. Valamikor még ő maga sem tudja, mitől fél, egyszerűen csak elfogja a rettegés, és a szokásos filmszerű emlékbetörések a borzalmas gyermekkorról. Ez a furcsa dolog fizikai tüneteket is produkál nála: verítékezés, erőteljes szívdobogás-érzés, remegés, szédülés, mellkasi nyomás. Mary maga sem tudta mi okozza ezt. Egy elszenvedett gyermekkor, bántalmazás, visszaélés. Az elkövető Mary apja, Paul. Paul visszaélt saját hatalmával, a kislány bizalmával, tárgyként használta, hogy kielégítse rajta az összes undorító vágyát, anélkül hogy az áldozat bárkinek is szólni merne. Paul erről is tett. Fenyegette a kiszolgáltatott helyzetben lévő kislányt, így ő szinte tehetetlen volt. Ennek ellenére végtelenül hibásnak érzi magát, végig ezek a gondolatok járnak a fejébe, hogy ő a hibás azért, hogy tehette ezt. Mary iszonyatosan szégyelli, megveti önmagát, mocskosnak érzi nem csak a testét, a lelkét is.
Talán ezért volt az a sok fiú.
Dícséretet várt tőlük, mert addig soha senkitől nem kapott. Mindent megtett hogy megfeleljen, eleget tegyen másoknak, de ezalatt az idő alatt önmagával vívott háborút, önmaga iránt érzett óriási gyűlöletet, ami azóta is kitart. Ő is alig érti, hogyan és miért emésztette fel teljesen ez a tragédia. Talán mert nem beszélt róla egy árva szót sem, mindent magában tartott.
- Jó reggelt! Mary-t szeretném elvinni, - szólt Steven bácsi - evett már, ugye?
- Jó reggelt Steven! - köszönt vissza Lucy néni - Evett egy keveset, ahogy láttam! Vidd nyugodtan.
Mary étkezési szokásai nagyjából úgy zajlanak, hogy elvesz egy kenyeret a tálcáról, rágást imitál, pár morzsát helyez a tányérra, majd visszateszi az ép kenyeret a tálcára, mindezt feltűnés nélkül. Egyszerűen szólva, nem eszik túl sokat.
- Rendben. - mondta Steven, majd belépett Mary szobájába - Helló Mary! Én Steven bácsi vagyok, a pszichológusod. Most elviszlek egy kicsit beszélgetni.
- Jó reggelt Steven bácsi! - köszönt halkan Mary.
Elindultak a földszintre, a pszichológusi szobába. Mary leült Steven bácsival szemben egy világoszöld huzatú székre. Rajzos feladatot kapott a lány, hat részes törtenetet kellett összeállítani. Mary rajzolt egy sündisznót, aki felmegy a hegyre, de egy helikopter ráhajít egy bombát, viszont egy idegen segít neki megmenekülni, végül a sünik nem halnak meg. Furcsa történet egy meglehetősen furcsa lánytól.
- Mary, örülnék ha részletesen beszélnél a hánytatásokról. Hogyan kezdődik? Milyen érzések vannak benned közben? - mondta Steven.
- Elkezdek enni, jól lakom, de úgy érzem muszáj tovább ennem, nem tudom irányítani ezt. Ezért tovább eszem, nem akarok már enni, de mintha nem lenne más választásom, kényszert érzek. Miután minden lehetséges dolgot felfaltam, iszonyatos bűntudatot érzek, és az önhánytatást találom a legjobb megoldásnak. Hányás után mindig megnyugszom, megkönnyebbülök, üres gyomorral sokkal jobb.
- Értem, ugye tudod mik ennek a következményei?
- Tudom, és tapasztalom is.
- Mi az, amit már észrevettél?
- Hajhullás, menstruáció kimaradása, szívritmuszavar, vérszegénység, vitaminhiány, természetesen erősen refluxos vagyok, ezért még testnevelésből is fel vagyok mentve tavaly hetedik óta. Sajnos...
- Értem. Mary, azért vagy itt hogy segítsünk rajtad, bizalommal fordulj hozzánk! - mondta Steven bácsi biztató hangon.
Mary valóban nagyon beteg volt. Szenvedett önmagától, képtelen volt elfogadni a testét, és amit vele tettek. Időközben a nyelőcső-szűkületet is megtapasztalta, rengeteg gyomor, bélrendszeri bántalma volt, nem telt el nap, hogy ne fájt volna a hasa, ne hullott volna ki rengeteg haja. Ennek ellenére mindezt profin titkolta, egészen addig a szerdai napig amíg Lara, az anyukája fel nem hívta őt. Ekkor már a lány gondolta hogy ezt nem ússza meg. Lara egy okos nő, Mary minden alkalommal idealizálja őt, ha rajzol, vagy ha beszél róla. A telefonbeszélgetésben kiderült hogy Lara kislánya bulímiás, ezért (is) került be csütörtökön reggel az ifjúságpszichiátriai osztályra. Azt hitte hogy az anyja nagyon rosszul reagál majd erre a hányós dologra, ehhez képest meglepően jól fogadta. Ez a reakció Maryt enyhén nyugtatta, de a feszültség sokkal erősebb volt benne.
