Bad game

2. rész

Ebigale Tompson:

Mindeközben mi Tompson család kellemesen elterülve néztük a híreket a tévében. A vacsorára készült csirke maradványait Diablo a koromfekete német juhászunk vidáman ropogtatta a kennelben.

- Diablo-t holnap is viszed a kiképzésre? – kérdezte anya kíváncsian, s apa tarkóját elkezdte masszírozni. Már kiskorom óta minden este, családi beszélgetés folyt a televízió előtt. Ilyenkor beszéltük meg kivel mi történt aznap és, hogy mi a teve másnapra.

- Persze édesem, mondhatni neki ez munkahely, ahogy nekem is. Erről jut eszembe Eby holnap gyalog kell hazajönnöd az akadémiáról. Tudom, hogy fontos lesz a holnap számodra, de most egy komoly ügyön dolgozom Edems-szel.

- Mintha említett volna valami gyilkosságot. – emlékeztem vissza. Sandán apára néztem, hátha mond valami izgalmasat az üggyel kapcsolatban. De a várt válasz helyett, hirtelen felpattant.

- Milyen későre jár! – terelte el a szót majd ásítozva elindult a hálószobába. – Jó éjt hölgyeim.

- Ne már apa! Csak egy morzsáááát! – kiáltok utána, s apa után vetem magam.

- Mindent a maga idejében bogaram! – kapok egy puszit a homlokomra.. – Ne nézzétek sokáig a televíziót. – morcosan visszaültem anya mellé, aki kis idő után felém fordul.

- Kicsim.. ?

- Igen anya?

- Ígérd meg, hogy mindig vigyázol magadra! – anyám most féltő pillantást vet rám.

- Ezt ígérnem sem kell! Jó tanáraim voltak, és még annál is jobb munkatársaim lesznek. Ne aggódj miattam. – gyors ölelés után mindketten saját gondolataink rabjává válunk.

Fél órán belül végül az egész ház nyugovóra tért. Azaz tért volna, ha a telefonom rezgésbe nem kezdett volna. Kíváncsian meredek a telefonon megjelenő rövid üzenetre.

„Van kedved kiszökni?"

Az üzenetet Marshall küldte, a gyermekkori legjobb barátom. Abból is látszik, hogy mennyire szeretem, hogy alig bírtam ki vidám sikkantás nélkül, de végül hamar kipattant az álmosság szemeimből. Egyből magamra kaptam néhány ruhát, s hogy a szüleim meg ne sejtsék távollétem, kabát helyett egy kapucnis melegítőt meg a futócipőt vettem fel. A bejárati ajtót halkan zárva magam után még hallgatózom, bármi hang után, ami esetleges lebukáshoz vezet. S amikor meggyőződöm arról, hogy szabad a pálya, futásnak eredek. Az utcát gyorsan szelem, izmos vádlim megfeszülve igyekezett bírni a tempót. Szinte lassítás nélkül fordultam be az út végén az egyik mellékutcába, ahol egy autó reflektorfényei néztek velem farkas szemet.

- Oh a francba! – mordultam fel, és már szemeimben tükröződött a piros kék villogó fényei. Nem mozdultam... az út közepén, erősen zihálva, de tudom, ha megmozdulok, akkor a rendőrök erőszakot fognak alkalmazni. A városban nagyon elterjedtek a bűnözések, így a rendőrök is bekeményítettek. Lassan felemelem kezeim, miközben az egyenruhások fegyvert markolva közelednek.

- A keze maradjon fent jól látható helyen. – parancsol az egyik. – Mit művel?

- Futottam. Kikapcsol. – blöffölök. Habár tényleg szeretek futni...

- Vegye le a kapucnit! – utasítja a másik. Mire lehúzom az anyagot a fejemről. – A francba már! – kis habozás után leteszi a fegyvert mind a kettő. - Ebigale! Apád tudja, hogy ilyenkor itt császkálsz?

- Ideges vagyok a holnapi eredmények miatt. Nem tudtam aludni. – próbálok kicsusszanni a szoruló hurokból.

- Veszélyes ez a környék. Ülj be a kocsiba! – int a bajszos, majd kinyitja előttem a kocsi ajtaját. Miután beszálltak ők is az egyik rendőr gyomorkorgása törte meg a csendet.

- Na jó éhen halok! Vigyük haza és együnk fánkot!- A férfi felvetése egyből mosolyt csalt az arcomra. Tipikus rendőr duma. Az autó hamar hazaér és bekanyarodik a házunk felhajtójára. A fiatalabbik rendőr csibész mosollyal fordul hátra. – Ennyire kikészültél a holnapi eredményektől? – Nem szólok semmit csak biccentek. – A te kordban mi is izgatottan vártuk.. Mondjuk a néhányan majdnem be is törtünk anno a kapitányságra, hogy előbb megtudjuk. De ügye az bűn lett volna.. Na szaladj mielőtt a vén róka észre nem veszi, hogy itt állunk. – kacsintott, s kikattintotta az ajtózárat. – Most az egyszer!

- Köszi! –azonnal kiugrok, de még fél füllel hallom, amit a rendőr mond.

- Mi kollégák tartsunk össze! – a mondatára egyből megtorpanok és döbbenten nézek vissza. – Gratulálok!

- Ez most komoly!? – kérdezek rá, mire csak egy hüvelykujjat mutat fel... Ezt nem hiszem el! Ténylegesen és visszavonhatatlanul rendőr lettem! ÁHHHHHH!!