Bad game

16. rész

Ebigale Tompson:

Logan kiáltozása miután kimentem a szobából, egyenesen elűztek a házból. Scar értetlenül nézett rám, amikor mondtam, hogy el kell mennem. És, hogy ne aggódjanak miattam, nem fogok beszélni a rendőrségnek róluk. Habár eléggé érthetően kivehették a társuk szavaiból, hogy már nem vagyok boldogan látott vendég. Sírva mentem végig a földúton és sikerült addigra megnyugodnom, amikor elértem a főutat. A városkába mentem, ahol az első kisboltba betérve kértem valamilyen útba igazítást.

- Jó napot! Tudna nekem segíteni?

- Hát persze angyalom, miben tudok segíteni?

- Ebigale Tompson vagyok Coloradóból! Kicsit eltévedtem.. – kezdtem el a magyarázkodást, de a szavamba vágott.

- Jaj Istenkém! – kapott ijedten a szájához. – Akarod, ha felhívnánk valakit? – kérdezte, mire hálásan bólintottam. A boltos nő készségesen tárcsázta nekem apa számát, majd átadta a kagylót.

- Apa?

- Kicsim! Jól vagy? Napok óta semmit sem tudunk rólad.

- Igen! El tudnál jönni értem?

- Hol vagy?

- Nampában! Idaho államban.

- Van hol lenned, amíg odaérek? – kérdezte aggódón.

- Persze. Megkeresem addig a rendőrőrsöt és ott várlak.

- Okos kislány! Már úton vagyok! Ne félj! Apa megy érted!

- Szia! – köszöntem el és leraktam.

- Jönnek érted? – kíváncsiskodott a boltos. Anyáskodón tipegett körbe és simogatta meg a hátam.

- Igen! Köszönöm, hogy használhattam a készüléket. Ön nagyon kedves.

- Jaj ne haragudj! Be sem mutatkoztam. Marianne Fyou vagyok! De mindenkinek csak Marie!

- Azt mondta Fyou? – akadt meg a levegő a tüdőmben – Az a Fyou?

- Hogyan? – nézett rám a nő.

- Ne haragudjon, de van egy rendőrtiszt, akinek a halála ügyében nyomozok.

- James.. – suttogta a nő, és kicsordult egy könnycsepp csillogó szeme sarkából. – Azt.. Azt hittem lezárták az ügyet.

- Az apám mai napig foglalkozik a férje halálával.

- Ha nincs hova menned, kérlek maradj itt legalább egy teára. – nem volt kérdés, hogy mit válaszolok. Biccentettem fejemmel és hagytam, hogy bevezessen a bolt feletti lakásába. Ott remegő kezekkel készített mindkettőnknek egy egy csésze teát.

- Mit tud a néhai férjemről?

- Nem sokat...- vallom be őszintén.

- Akkor remélem nem baj, ha én kezdek el mesélni. Annyira régen volt már.. – kezdett bele.

„Jamesszel 1990-ben ismerkedtem meg és egyből rátaláltunk a szerelemre egymásban. A mi kapcsolatunk mindig szoros volt. Sohasem hazudtunk, mindent megosztottunk a másikkal, így kétségem sem volt, afelől, hogy a házassági ajánlatára mit válaszoljak. Tudod régebben volt egy kis egészségügyi problémám, ami miatt nem eshettem teherbe. Nagyon el voltunk szomorodva. De Isten meghallgatta kétségbe esett imáinkat és körülbelül két évre rá, nagy nehézségek árán sikerült teherbe esnem. 1994. február 14-én egészséges kisfiúnak adtam életet. Akkoriban a férjem már a drogellenes osztályon dolgozott a rendőrségnél, így szerzett magának néhány ellenséget. De ami ezek után történt azt sosem hevertük ki. A fiúnk... eltűnt! "- zokogta, mire azonnal átöleltem a könnyeivel küszködő asszonyt.