Bad game

7. rész

Logan Prise:

Tom sikeresen betört Marshall Donovan házába, aki tulajdonképpen meg sem lepődött a felbukkanásunkon. Az ajtóval szemben kialakított magának egy tökéletes golyóálló bunkert, ahonnan tüzelhetett az illetéktelen behatolókra. Pechére nem számolt velem és Nickkel, ugyanis mi az ablakon másztunk be. A terv egyszerű volt. Betörünk. Lefegyverezzük Donovant. Kiverjük belőle a boríték helyét. Végül hidegre tesszük. De ahogyan várni lehetett, sohasem megy úgy, ahogyan az ember eltervezte. Tom a konyhában dulakodott Marshallal, amíg Nick az ajtóban őrködött én pedig átforgattam az egész lakást rejtett rekeszek után kutatva. Az egész csak akkor kezdett kicsúszni a kezeink közül, amikor egy lány sikoltására lettem figyelmes. Azonnal eldobtam a kezeim között szorongatott fiókot és a hang irányába szaladtam. Ami ott várt, az felettébb meghökkentett. Ebigale Tompson Nick karjai között kiáltozott segítségért. Tom könnyedén leütötte Donovant a fegyver adottságait kihasználva, majd zsebéből előhúzott egy kendőt és gyakorlott mozdulatokkal nekem dobta. Az arcához szorítva Ebi azonnal elcsendesedett, végül teljesen kiütötte a kloroform erős hatása. Nick engedett a szorításán, leeresztette a mozdulatlan testet a padlóra.

- Most mi legyen? – kérdezte Nick idegesen.

- Elvisszük magunkkal. Marshall elszólta magát! A lány tud valamit! Ráadásul még látta az arcunkat is. – sorolta Tom a véget nem érő érveket.

- A szentségit! – Üvöltöttem idegesen és a fekvő férfiba rúgtam, aki felnyögött fájdalmában. – Biztos vagy benne, hogy tud valamit? Mert Mr. Shadow nem vehet tudomást róla! – túrtam a hajamba. Szemeim előtt konkrétan lepergett az egész következmények sorozata. Tom csak erősen szuggerált, ami biztatott az emberrablásra. Nagyszerű! - Hozzátok ezt a férget, én hozom a lányt. – adtam ki a parancsot és már nyúlni készültem a lányhoz, hogy felemeljem.

- Igenis! – hallottam a fiúk katonás szavait, de nem figyeltem rájuk, ugyanis szirénák hangja törte meg a csendet.

- Halljátok ezt?! A francba! – kiáltott Tom. Én a káromkodás helyett inkább a lehetséges menekülési terven ügyködtem. A főbejáraton biztosan fél percen belül berohamoznak a zsaruk, kell valamilyen elterelés.

- Nick! Tereld el a rendőrök figyelmét! Tom és én kivisszük Őket a furgonba más kijáraton. – a barna hajú fiú már szaladt is lefelé a lépcsőn, kezében a fegyverével. Vastag pulóvere kapucnija alá rejtette arcát, végül eltűnt a kijáraton. A hálószobába siettem, ami egy sikátorra nézett. Kiugrottam az ablakon, s a tűzlétrán gubbasztva hallgattam a kinti fejleményeket.

Éppen ahogyan akartam! Az elsőnek kiérő rendőröket Nick magas hozzáértéssel vitte be a csőbe.

- Hé.. –amint meghallom ezt a két hangot, pókként lapulok a falon, s próbálok nem megmozdulni. Ügye nem engem vett észre? Levegőt visszatartva vártam, majd meghallottam újból ez előbbi hangot, csak egy kicsivel erélyesebben. - HÉ! Te ott! Állj! – Kíváncsiságom szinte eltaszított az ablakpárkánytól és egyenesen a korlátig lopóztam. A szűk sikátor sötétjében két futó alak rajzolódott ki, az első átlagos testalkatú férfi, azaz Nickolas, a másik pedig egy kövérkés rendőr volt. Amolyan vattacukor hadnagy-féle, egyszerűen önkénytelenül is elvigyorodik az ember rajta. Esélye sem volt utolérni a számára „rejtélyes alakot", de hé, legalább Ő megpróbálta. Piros pont neki!

Miután eltűntek a kerítésen túlra, intettem Tomnak, aki az ablakon keresztül a hátamra rakta Marshall véres testét.

- Gyerünk! Nincs sok időnk! – mordultam fel, s lefele másztunk akár egy majom. Marshall túl nehéznek bizonyult, ráadásul nem tett jót az egész napos munka is. Kicsúszott a kezeim közül és halk puffanással a földre esett. Szerencsére csak másfél méterről. Tom segített becipelni a furgonba, de ezzel együtt Ebit ott kellett hagynunk a konyhában.