Bad game

13. rész

Ebigale Tompson:

A kendő továbbra is elsötétített előttem... úgy kábé mindent... Amint megállt az autó és Logan kiszállt, szívem dübörögni kezdett. Nyugi Ebi! Ha meg akarna ölni, akkor már rég megtette volna. Nem?

Nyílt az ajtó és megéreztem, ahogyan átnyúl az öv kicsatolása miatt rajtam. Éreztem nyakamon meleg leheletét, amitől mocorogni kezdtem.

- Ne mozogj! – hallottam a parancsot. Kihúzott az ülésből és nekinyomott arccal előre a motorháztetőnek. Meglepetésemben egy sikoly hagyta el torkomat. Logan lejjebb rántotta a nadrágomat, miközben egyik tenyerével a hátamon szegezett a kocsinak.

- Áhhh! - egy szúrást érzékeltem a fenekemnél.

- Meg is van! – elfortyogtam egy halk káromkodást – Inkább örülhetnél, hogy nem hagylak vérmérgezésben meghalni. – morogta és felrántott a kocsiról. Kattant a zár és betuszkolt a házba. Már nyúltam volna a kendőért, hogy lehúzzam, de mozdulatomat megakadályozta és betolt egy másik helységbe. Szememről a nyakamba húzta a kendőt, így szemem elé tárult egy átlagos hálószoba.

- Érezd magam itthon! Én lefürdök! – mondta azzal kisétált az ajtón. Hitetlenkedve néztem utána, majd amint eltűnt sietve rohantam az ablakhoz. Zárva... A szobából futva távoztam és kerestem az esetleges kiutat mindhiába.. minden zárva... Visszamentem hát a hálóba. Fáradtan ültem le a legelső fotelre, ami a szemem elé került. Szememet becsukva szívtam be mélyen a levegőt, majd lassan kifújtam. Ezután automatikusan nyíltak szemeim és nyugodtabb állapotban tudtam körülnézni. Az ágyon lévő tárgyon viszont megakadta szemem! Szívem ezerrel dübörgött a mellkasomban, amint felálltam és remegő térdekkel sétáltam oda, hogy elérjem Logan telefonját. Sajnos le volt zárva, de legalább így is lehet a segélyhívót tárcsázni. Amint megnyomtam a zöld gombot Logan tűnt fel az ajtóban. Haja nedves volt a zuhanyzástól, mellkasát fehér pólóval takarta, ami alól kikandikált szürke bokszer alsója.

- Mi a fenét művelsz? – kérdezte idegesen és megindult felém. A francba! Miért csöng még mindig ki? Kapcsoljanak már valakit! Prise vadászó gepárdként vetette utánam magát, amint megpróbáltam tartani kettőnk között a távolságot.

- 911! Mi a probléma? – hallottam meg végre egy női hangot.

- Segítség! – kiáltottam ösztönösen az első szót, ami az eszembe jutott, de már késő. Logan kitekerte fájó csuklómból a fekete készüléket és bontotta a vonalat.

- Éppen erről beszéltem! – üvöltötte. – Nyamvadt két percre nem hagyhatlak magadra! Ha elmondanád, amit akarok, mehetnél ahova akarsz! Addig viszont élvezned kell a társaságomat! Kiknek a neveit láttad? Kik voltak a listán?! – a fiú teste fölém tornyosult. Hangya méretűre akarok zsugorodni, hogy ne vegyen észre. Egyszerűen csak hagyjon békén. Nem akarok itt lenni, így kiáltozásaival megtört... Fuldokolva a könnyeimtől zokogtam a szavakat. – Nem volt-ak ra-rajta n-evek! Ni-ncs list-ta! – Logan arca értetlenséget tükrözött. Mindenre számított, csak erre nem.

- Mi? – kis szünetet hagyott, hogy gondolkozzon. – Akkor miért égetted el?

- Nem voltak rajta nevek! – Hajtogattam újra meg újra. Nem figyeltem rá, csak arra, hogy végre higgyen nekem. Megmarkoltam elöl kezeimmel a pólóját és ökölbe szorult kezekkel mondtam újra meg újra felnézve rá.

- Nincs lista! Nincs.. – fejemmel a mellkasának dőltem. El fogyott az erőm... Nem voltam felkészülve egy ilyen kalandra. Szemeim lassan lecsukódtak, és álomba merültem ott Logan karjai között...

Logan Prise:

- Ebi! Hoztam reggelit! Kelj fel! – ébresztgettem, mire aranyosan fintorogni kezdett a napfénytől, amit beengedtem a szobába. A lány lassan felkelt és követett a konyhába. Meztelen talpa csattogott a hideg padlón. Az asztalon ott hevert a mai reggeli. A közeli boltból hoztam mindent; friss kenyeret, vajat, szalámit, paprikát, és medve sajtot. Az utóbbira mondjuk furcsán nézett, mint aki életében nem látott még ömlesztett sajtot, de végül leült az egyik székre.

- Nem szereted? – kérdeztem rá kissé idegesen, hogy rosszul választottam. Észre sem vettem, hogy kézfejemet elkezdtem tördelni, amíg rá nem rakta vékonyka ujjait a kezemre.

- De, csak gyerekkorom óta nem ettem ilyet. – válaszolt. – Plusz nem gondoltam volna, hogy a rosszfiúk szeretik. – bekapott egy falatot és hümmögve csukta le szemeit.

- Napok óta nem ettem rendesen. – panaszkodott. A bilincs még most is ott csörgött bekötözött csuklóján, így letérdeltem mellé és zsebemből elővettem a kulcsokat. Kikattant a zár és könnyedén leszedtem mindkét csuklóról.

- Jobban érzed magad? – kérdeztem, mire azonnal kipattantak szemhéjai.

- Elmehetek?

- Még nem. – mondtam és elkezdtem dörzsölgetni tenyeremmel a tarkómat. – Nem igazán tudom, hogy most mi legyen. Este felhívtam a társaimat is. Ma elmegyünk hozzájuk és megvitatom velük a dolgot.

- Azt mondtad, ha elmondom, hogy mi volt rajta elmehetek.. – ellenkezve ráztam meg a fejemet.

- Csak azt mondtad, hogy mi nincs rajta. – szomorúan lenézett a tányérjára. - Egyél! Utána indulunk.