Marvel Imagines (HUN)

Games (Peter Parker)

Peter Parker x Reader
Kérte: LauraRaeken
Szavak száma: 974
(y/n) = neved
Jó olvasást hozzá, és remélem tetszeni fog:)

- Mr. Stark... Izgulok.

Peter és Tony épp a Bosszúállók tornyában, a laborban munkálkodtak. Tony kitalált egy új funkciót a ruhának. A kék-vörös anyag előttük hevert, és most együtt dolgoztak rajta. Közben (y/n) is szóba került. A férfi persze számított erre, Peter ugyanis hónapok óta másról sem beszél, csak róla. Tonynak semmi baja nem volt ezzel, de hogy a fiú miért pont vele vitatja meg az érzékenyebb témákat is, arról fogalma sem volt.

- Ne tedd. Mély levegő, kölyök, és ess túl rajta - válaszolta, és folytatta a programozást.

- De mi lesz ha nemet mond?

Tony azt sem értette, miért kell erre ennyire rástresszelni, hiszen Peter csak meg akarta kérni a lányt, hogy legyen a barátnője. Jó, első szerelmek, meg minden, de Tony, emlékezete szerint soha nem izgult ennyire nő miatt. Soha. De hát, végtére is nem voltak egyformák.

- Majd megiszunk valamit - mondta ki Tony, ami legelőször eszébe jutott.

- Tisztában van vele, hogy még nem ihatok, ugye? - vonta össze Peter a szemöldökét.

~🕷️~

Peter tudta, hogy utálsz videojátékozni. Tudta, és mégis áthívott magukhoz, hogy játsszatok. Nem, nem magával a játékkal volt bajod, hanem hogy a legjobb barátod minden egyes alkalommal legyőzött.

- Tudod, néha azért hagyhatnál győzni - jegyezted meg, sorozatban az ötödik alkalommal csapva földhöz a kontrollert.

Peter csak nevetett. Gonosz kacaját már tökélyre fejlesztette, nem akármilyen módon csinálta. Szabályosan hallani lehetett, hogy ha-ha-ha. Még ehhez is tehetséges volt, úgy vélted, erről is a pókösztönei tehetnek.

Sértődött arcot vágtál, és keresztbe fontad a karod. Peter erre már csak vigyorgott, és valami hirtelen ötlettől vezérelve széttárta a karjait.

- Gyere, segítek - mondta egyszerűen.

Gyanakodva méregetted, de aztán egy félmosollyal elé ültél, ő pedig köréd fonta a karjait. Így láthattad a kontrollerjét is, meg hogy mit hogyan csinál. A biztos győzelem kulcsa.

A mellkasának dőltél. Érezted elakadó lélegzetét a füled mellett. Zavarában köhintett egyet, és gyorsan elindította a játékot.

- Oké, szóval... - belefogott a trükkjei ecsetelésébe.

A tekinteted a kezeire szegezted, néha fel-felpillantva a képernyőre, tanulmányozva a mozdulatait. Próbáltál minél többet megjegyezni a szavaiból is. A legnehezebb pályán játszott, ráadásul a gép ellen. Kíváncsian vártad, mi sül ki belőle, ugyanis neked még soha nem sikerült nem valós személy ellen nyerned, és meg voltál róla győződve, hogy ezeket direkt úgy programozzák be, hogy elássa az ember önbizalmát. De sikerült neki.

- Tessék, most mégis hogy kéne nyernem ellened, ha még ezt is meg tudod csinálni? - néztél hátra vigyorogva.

Peter nevetett, az arcát a vállad mögé rejtve. Kikászálódtál az öléből, és mellé ültél a földre. A fiú kihívással a tekintetében nézett rád.

- Na, mehet? - kérdezte.

- Naná.

Felkaptad a kontrollered, és újult erővel belevágtál. Volt egy terved, amivel talán sikerülhet. Ha nem értelmezted nagyon félre Peter szándékait veled, akkor még ciki sem lesz. Egy próbát megér. Peter példáját követve a kanapénak dőltél a hátad mögött, olyan közel hozzá, hogy a könyökötök egymáshoz ért. Feléd pillantott, de rögtön visszafordította a tekintetét a képernyőre.

Csak a játék zaja hallatszódott, egyikőtök sem szólalt meg. És vesztésre álltál. Na jó. Ideje bevetni a titkos fegyvert. Még egyszer tuti nem viseled el, ha elpáhol. Elvigyorodtál a gondolatra, hogy mit fogsz tenni. Egy pillanatig haboztál, aztán odafordultál Peterhez, kicsit nyújtózkodnod kellett, de elérted az ajkait. Nagyon rövid puszi volt, csóknak sem igen mondható, de elérted a kívánt hatást.

Peter elvesztette a figyelmét a játék felett, igaz, csak pár másodpercig, de ez elég volt ahhoz, hogy most az egyszer lenyomd a játékban.

- Ezaaaaz! - kiáltottál fel, és felpattantál a földről. Nevetve eljártál egy örömtánc-szerűséget, aztán mikor leesett, mit tettél az imént, aggódva pillantottál a lent ülő alakra. Azt hitted, csak kétféleképpen reagálhat. Vagy visszacsókol, vagy undorodva elfordul. De mivel egyik sem történt meg, és még mindig nem adott hangot a döntéséről, kicsit megijedtél.

Peter egész arca lángolt. Elkerekedett szemekkel nézett rád.

- Hát ez... hirtelen jött - nyögte ki.

Elnevetted magad a reakcióján, mire ő halvány mosollyal az arcán, de még mindig vöröslő fülekkel felemelkedett a földről, és megállt veled szemben. Megköszörülte a torkát, és kicsit tétovázva megfogta a kezed.

- Ezzel kapcsolatban... - kezdte halkan, a tekintetedet keresve. - Kérdezni szerettem volna valamit.

Homlokráncolva pillantottál le összekulcsolódó ujjaitokra, aztán a szemébe néztél.

- Igen?

- Én, öhm... - ha lehet, még jobban elvörösödött. - Szóval. Khm. (Y/n), lennél a barátnőm?

Reménykedve pillantott rád. Az előbbi magabiztosságodnak már a maradéka is elveszett, és egy szót sem tudtál kinyögni. Kinyitottad a szád, aztán újra becsuktad. Majd megint. Feladtad a próbálkozást, és bólintottál.

Peter arcán hatalmas vigyor terült szét. A kezed még mindig nem engedte el, a másikkal viszont a szekrénye felé lőtt egy hálót, és kinyitotta. Egy másikkal rögtön megcélzott valamit, ami a markában landolt.

- Reméltem, hogy ezt mondod - nyújtott át neked egy apró dobozkát.

Elvetted tőle, és leültél a kanapéra, az ajándékkal a kezedben.

- Mi ez? - kérdezted, mosolyogva felpillantva rá.

- Nyisd ki.

Felpattintottad a fedelet. Egy ezüst nyaklánc volt benne, a medál pedig egy pókhálót ábrázolt. Kiemelted a helyéről, és a levegőben is megszemlélted.

- Tetszik? - érdeklődött Peter.

- Még jó, hogy! - vágtad rá mosolyogva. - Köszi - tetted hozzá.

Nem jegyezted meg, milyen kisajátító cselekedet volt ez részéről, amit mások persze nem fognak észrevenni, mert ugye nem mindenki volt tudatában a kilétének. Amúgy aranyosnak tartottad.

Lassan felálltál, és lábujjhegyre állva megcsókoltad. Az első után ez tényleg más volt, abban is, hogy ez nem csak egy pillanatig tartott. Peter átvette az irányítást, és közelebb húzott magához. Az ajkadra mosolygott. Átfutott egy gondolat a fejedben: kivételesen örültél, hogy May nincs itthon.

Ő törte meg a pillanatot, és a homlokodnak támasztotta az övét. Mindketten mosolyogtatok.

- Segítesz? - kérdezted, átadva neki a nyakláncot, amit rögtön fel is tett a nyakadba. Ott is megcsodáltad. Tényleg tetszett, főleg a dolog, amit jelképezett. Végre együtt voltatok.

Az előbbi örömtáncodat gondolatban megismételted, és visszahuppantál a földre.

- Egy visszavágó?

Peter is leült, és gonoszan rád vigyorgott.

- Annyira legyőzlek...

Elindult a játék. Az ujjaid csak úgy röpködtek a gombokon, szinte a szívdobogásod ritmusára. Peter "jövendölése" egyébként nem jött be, de volt egy olyan érzésed, hogy most kivételesen direkt hagyta magát.