Marvel Imagines (HUN)

Thunder (Kurt Wagner)

((y/n)=név)

Az eső ma éjszaka könyörtelenül kopogott az ablakon és a mennydörgések szokatlanul rendszertelenül és gyakran váltották egymást az eget kettészelő villámokkal. Kurt felriadt még nagyjából az első dörgésnél, ami rettenetesen hangosan csapott le. Szinte azonnal megérezted és te is felriadtál, hogy megnyugtasd. Nem ez volt ez első ilyen eset, tudtad, hogy nagyon rossz emlékei vannak a viharokkal kapcsolatban, amikor pedig lecsap egy újabb, nem szereted szenvedni látni, így mindennél jobban igyenkszel megnyugtatni őt.

- Kurt, gyere vissza - kezdted, és közelebb araszoltál az ágy szélén ülő árnyékhoz a szoba sötétjében.

Hátulról átölelted és a vállába fúrtad az arcod. A villám ezt az alkalmat választotta hogy beragyogja a szobát, közvetlenül ezután meg az eddigi lehető leghangosabb dörgés kísérte útját.

Kurt megremegett, megszorította a kezed, és szótlanul visszafeküdtetek, miközben aggodalmas pillantásokat vetettél rá.

- Borzasztóan félek, (y/n) - súgta, miközben szorosan hozzádbújt a takaró alatt.

- Semmi baj - súgtad vissza neki. - Minden rendben lesz. Itt vagyok.

- Mire is mennék nélküled... - elcsuklott a hangja.

Átölelte a derekad a farkával is, annyira közel voltatok, hogy minden szívdobbanását érezted. Kicsit mintha megnyugodott volna, lassabban lélegzett. De még nem aludt el.

- Bele sem merek gondolni, hogy mi lenne velem ha te nem lennél - folytatta.

- Miért mondasz ilyeneket?

- É-Én csak... Rosszat álmodtam, és... Ráébresztett arra, milyen sokat jelentesz nekem. Sajnálom, ha ez nem... - sóhajtott. - Hagyjuk is. Mindenesetre köszönöm, hogy itt vagy.

- Itt vagyok, mert szeretlek. És soha nem hagylak magadra. Mindig itt leszek, hogy bajba sodorjalak és idegesítselek.

Elérted a kívánt hatást. Kurt halkan felkuncogott, elterelted a figyelmét a viharról.

- Én is szeretlek - hangzott a válasz.

Imádtad a nevetését. Mondjuk... Mit nem imádtál benne? A német akcentusától kezdve a a ragyogó sárga szemeiig tökéletesnek tartottad.

Egy hűvös puszit adott a nyakadra, amivel egyből visszarángatott a valóságba.

- Jól vagy? - kérdezted.

- Most már igen - elégedetten szusszant egyet, és továbbra is téged ölelve lehunyta a szemét.

Lassan a vihar is elcsendesedett, ti pedig elaludtatok egymás karjában, végtelen biztonságot érezve.