Marvel Imagines (HUN)

Cold pt. 3 (Loki Laufeyson)

Loki Laufeyson x Reader
Szavak: 2000+
Befejező rész (végre), remélem tetszeni fog:) 🖤

A gigantikus méreteket öltő épület egyre riasztóbbnak tűnt, ahogy közeledtél hozzá. Szögletessége és sötét színe ismerősnek hatott. Végigfutott a gerinced mentén a hideg, mire automatikusan összébb húztad magad a kabátodban.

Nem azért hagytad ott Lokit, mert ne lett volna szükséged rá. Nagyon is kellett volna, de egyszerű okaid voltak. Az első, nem akartad még nagyobb bajba keverni őt, ha esetleg összefutnál út közben a Bosszúállókkal. A második ok, ami kicsit talán önző is volt, meg kellett mutatnod neki, hogy egyedül is boldogulsz. Ezt Tonynak is tudnia kellett, hogy felfogja végre, nem vagy gyerek. A harmadik meg... egyszerűen csak Thort akartad kiakasztani. Puszta szórakozásból.

Az egyetlen hang a hó ropogása volt a bakancsod alatt. Egyre jobban kibontakoztak előtted a Hydra bázis részletei. Semmi. A tetőn, a bejárat előtt... sehol sem láttál őröket. Az épület teljesen kihaltnak tűnt, mintha egy teremtett lélek sem járna itt. Annál jobb. Az volt az érzésed, talán itt válaszokra lelsz a múltaddal kapcsolatban. Nem - biztos voltál benne. Emlékek úsztak a gondolataid közé. Behunytad a szemed. Egy fehér szoba... gépek, melyeket egy ravaszul mosolygó tudós irányít. Aztán vér... fájdalom, fájdalom, fájdalom.

Sikítasz, azt nem tudod megmondani, hangosan teszed-e. Hirtelen enyhe csípést érzel a felkarodban. Felpattan a szemed. Biztosra veszed, hogy csak képzelődtél, de oldalra nézve - oda, ahonnan a lüktető érzés jön -, be kell látnod, tévedtél. A kabát vastag anyagán is áthasító nyílvessző tollas vége kandikál ki onnan. Ez nem lehet. Nem most.

Nem érzed a lábaidat. Megadják magukat és a friss hóba rogysz. Sötétség. Hideg. Az elméd zavarossá válik. Semmire sem tudsz már gondolni, csak Lokira, ahogy akkor, alig pár héttel ezelőtt a karjaiban tartott. A kellemes hidegre. De idegen kezek fognak meg, és még érzékeled, hogy visznek valamerre, de a nyílhegy végébe ivódott valami maximálisan működésbe lép. Semmit sem tehetsz ellene. Az öntudatlanságba úszol.

- ❄️ -

Loki egész élete során soha nem sietett még ennyire, még akkor sem, mikor Thor elől menekült gyerekkorukban. Legalábbis így érezte. Testvére akkor még nagyon ijesztőnek tűnt, ahogy hosszan lobogó skarlát palástjában, mindenre elszánt tekintettel üldözte őt a játék mjölnorjével, végig a palota végtelenségbe nyúló folyosóin. Most viszont... Ez most más volt. A szíve majd kiugrott; sok időt elvesztegetett.

Futott, a nyomaid követve; közben sikerült leszednie magáról a csuklóit szorító bilincseket is. Ötven méter. Még ötven méter, és érezte, hogy elér. Varázslattal láthatatlanná tette magát, de cipője talpa alatt csikorgott a hó. Ezt nem tudta elrejteni, ahogy a lábnyomait se, de nem is volt rá szükség.

Az egy pár nyomot a hóban felváltotta egy hatalmas paca, ami felé először közeledett, majd az ajtó felé távolodott három másik. A tiéd már nem volt köztük. Loki szíve a torkában dobogott. Észrevétlenül elérte az épület bejáratát, és - a bilincseinél már gyorsabban -, feltörte a zárat.

Remélte, még időben érkezik.

A fém falú folyosók hideg útvesztőjében, a mennyezeti lámpák sercegése alatt kételkedni kezdett. Biztos volt benne, hogy körbe-körbe sétál és már legalább négyszer hagyta el a gyanús repedést az egyik sarkon.

Ekkor hallotta meg a hangokat.

- ❄️ -

Homályos arcok mozogtak előtted. Fokozatosan kezdted felfogni a beszélgetést is, ami körülötted folyt. Szétnéztél. A széked egy steril labor közepén foglalt helyet. A karodra néztél, ahol már nem látszott és nem is érződött semmi. Ennek ellenére, mikor felidézted magadban a kint történteket, fantomfájást érzékeltél az említett területen.