Marvel Imagines (HUN)

Prisoners (Loki Laufeyson)

Loki Laufeyson x Reader
Kérte: DefinitelyMaybee
Szavak száma: 1431
(y/n) = neved

Hatalmas csattanással értél földet a cella padlóján ahová az őrök hajítottak, és azzal a lendülettel vissza is kapcsolták mögötted a falként szolgáló erőteret, elzárva ezzel a kijutás minden lehetőségét. Bár amúgy sem terveztél sehová sem menni, mert Odin egy életre lefárasztott a vallatásával, és az sem segített hogy több napon át menekültél mielőtt elkaptak volna. Egyszóval beletörődtél a sorsodba.

Felnéztél, és megszemlélted a cellát, amennyire hajad takarása engedte. Szemed először keresztülsiklott a sarokban gubbasztó alakon pillanatnyi szédültseged miatt, de a meglepetéstől szinte egyből kitisztult a fejed és a sötét alakra meredtél aki figyelmes tekintettel vizslatott az ölében heverő könyv fölött. Hideg szemei a tiedbe fúródtak.

- Nocsak - húzódott lusta mosolyra a férfi szája - Apám talán mégis kedvel engem.

A szemöldöködet ráncolva lassan felültél a szemedet végig gyanakvóan rajtva tartva.

- Hmm - mormogta és tetőtől talpig végigmért.

Te csak futólag néztél rajta végig. Ha most beszélgetni akar, én leütöm... - gondoltad. - Vagy jobb esetben csak elnémítom. Ha eszembe jut a bűbáj.

Kezdő mágus révén csak remélted hogy emlékszel rá, bár azt sem bántad volna ha erőszakhoz kell folyamodnod. Legalább levezetnéd a feszültséget.

- Na és kit tisztelhetek benned, kedvesem? - mosolygott rád kitartóan.

Sóhajtottál.

Hosszú lesz ez a nap is...

·👾·

A kezdeti nehézségektől eltelintve különösen jól kijöttetek egymással, persze Lokinak igencsak nehezére esett elfogadni hogy a barátja akarsz lenni - te meg úgy voltál vele hogy ha már egy cellába kerültetek (ami amúgy a mai napig rejtély, miért történt), jobb ha barátok vagytok mint ha egész álló nap szívjátok egymás vérét. Bár az is igaz hogy eleged volt Loki szemtelen, néha meg egyenesen pimasz flörtöléséből. Így meg másból sem álltatok ki egész nap, mint a sztorizgatásból és így egymás megismeréséből, persze kerülve az érzékeny témákat. Némelyik napokon annyit nevettél hogy már fájt. Egyébként nem csak a szomszédos cellatársaitok panaszkodtak és könyörögtek az őröknek hogy hadd költözhessenek legalább egy másik cellába. Mert persze a hang nem terjedt de a látvány annál inkább.

Aztán elérkezett az a bizonyos nap. Loki egyszeriben csak összeomlott. Soha ezelőtt nem láttad még ennyire kétségbeesettnek és reményvesztettnek. Az arcára hirtelen rengeteg érzelem ült ki. Érzelmek, amiket általában gondosan elrejtett előled.

- Loki..? - szólítottad meg a megszokottnál óvatosabban. - Mi a baj?

Dühösen villogó szemekkel járkálni kezdett a szobában.

- Én tudtam volna tenni ellene - szólt félhangosan, aztán hangosabb hangnemre váltott. - TEHETTEM VOLNA VALAMIT! - ezzel az egész szoba odalett, mivel a testéből kitörő mágia összetörte a berendezést. A cellátok körüli erőtér is megremegett egy pillanatra, ahogy háttal hozzácsapódtál. Nem fájt túlzottan mert egy gyors bűbájjal hárítottad az esést, de a bal válladat így sem kímélte.

Loki, szembesülve vele hogy te is egy légtérben vagy vele, aggódva rád pillantott. Szeme könnyektől csillogott, amit nem nézhettél sokáig mert ahogy nyugtázta magában hogy semmi bajod, újra magába fordult és lesütötte a tekintetét.