Az Örökösök ( Loki ff. )

5.A Csapda

"Nem hibáztatom ezért, képtelen volt döntést hozni, hiszen Asgard és Midgard sorsa volt a tét, meg persze a Kilenc Birodalomé. De ami ez után következett, határozott döntésre késztette Thort. A Palotát megtámadták."

~~~

A Palota megremegett, majd a falak között éles kiabálásra és jajveszékelésre lettem figyelmes. Asgard összes harangja egyszerre zengte a vészriadó dallamát. Őrök rohangáltak kezükben a fegyverekkel. Az arany falak között szaladva kerestem bárkit, aki tudja mi történik. Az egyik ablak mellett egy fiatal szolgálóleány állt, szorosan a falnak szegezve hátát. Kétségbeesetten nézelődött. Odarohantam hozzá, majd a felém szaladó Ivola és Teremisz gondjaira bíztam.

- Bújjatok el a szobámban és amíg újra csend nem lesz, addig ne gyertek elő! Zárjátok magatokra az ajtót és toljátok a könyvespolcot elé! - magyaráztam

- Kisasszony jöjjön velünk! - szólt Ivola, miközben a kislány kezét szorongatta.

- Megkeresem a fivéreimet! - mondtam, majd meg sem várva a válaszát, rohanni kezdtem. Nekem ők az elsők és nem a saját testi épségem. 

A főcsarnokba igyekeztem, a Palota bejáratához. Megkönnyebbülten pillantottam meg a felém szaladó Lokit, a lépcső tetejéről.

- Loki! - szóltam neki.

- De jó, nem vagy halott! - kiáltott szarkasztikusan, majd a csuklómat megragadva fordult vissza. Lefelé indultunk, Apánk legféltettebb helye felé. A fegyverterembe.

- Mi történt? - kérdeztem.

- Megtámadták a Palotát. - kiáltotta futás közben

- Na ne tényleg?! VALAMIT, AMIT MÉG NEM TUDOK!! - ripakodtam rá. 

Abban a pillanatban még egy hatalmas rengés rázta meg a Palotát és mindenkit a folyosón a földre terített. Loki fölém hajolva, arcomat a karjával védve próbált óvni a megrepedt fal lehulló törmelékétől.

- Jól vagy? - kérdezte aggodalmasan, miközben csuklómról lecsúszott a fogása és erősen megragadta a kezemet. Felnéztem rá, arca egyik fele halvány kékké változott, a gyönyörű smaragdzöld szemei pedig, lassan vörössé váltak.

- Loki - suttogtam értetlenül és szabad kezemmel megérintettem az arcát, ami jéghidegnek hatott.

Meglepetten nézett rám, majd szabad kezére pillantott, ami szintén kékké vált. Soha nem láttam még Lokit így. A szívem hevesen vert, teljesen elfelejtve a támadást. A lelkem valamiféle furcsa bizsergésbe kezdett, Loki valódi énjét látván. Nem féltem tőle, sőt úgy éreztem eddig nem ismertem teljesen őt, csak most, hogy láttam. Most vált teljesen védtelenné előttem. 

- Mennünk kell! - mondta hirtelen zavart pillantással. Szégyellte magát előttem. Felhúzott a padlóról és talán még gyorsabban kezdett szaladni, mint eddig. Immár kézen fogva rohantunk be a fegyverterembe. Thort pillantottuk meg négykézláb a földön köhögve, körülötte a saját őreink feküdtek, legyőzötten. Semmit nem értettem. 

- Thor! - kiáltottam fel rémületemben és elengedve Loki kezét a bátyámhoz siettem. - Istenem mi történt, Thor jól vagy? - Fogtam két kezembe az arcát, elé térdelve, mire csak bólintott és Lokira nézett. Követtem én is a tekintetét. Loki mögénk bámulva ledermedten állt ott, újra a saját bőrszínével. Tekintetének tárgyát kerestem és meg is találtam. Három hatalmas kék ellenség feküdt holtan a padlón.

- Ez meg mi volt? - suttogtam visszanézve Lokira, könnyes szemekkel.

- Jégóriások. Szerintetek véletlen? Hela tud mindent rólunk. Ez az ő műve. – felelte szárazon. Thorral összenéztünk. Loki árulása pont ugyanígy zajlott, ugyanitt.