Az Örökösök ( Loki ff. )

34.A bujdosó

Loki szemszöge 

~~~

Három hete. Kerek három hete nem láttam Nessát. Az első éjszaka oda adtam neki a számára készíttetett fejdíszt. Tudom, hogy Anyánkhoz hasonlóan mennyire szereti ő is az ilyesfajta csecsebecséket. Azon a napon készíttetettem neki, amikor Thor elmondta nekünk mi a terve, hogy Nessa legyen Asgard Királynője. Azt gondoltam, milyen elegáns lesz rajta a megkoronázás utáni bálon. Sajnos én már nem fogom látni rajta. Régen féltékeny lettem volna. Borzasztóan akartam régen a trónt, az elismerést, a hatalmat. Mára egyetlen dolgot akarok. Nessa boldogságát. Amikor először gondoltam bele, hogy ő mint Királynő, azt hittem nevetséges, hiszen nem akarja. Aztán egészen egyszerűen kezdtem látni, miért tartja Fivérem ezt olyan nagyon jó ötletnek. Nessa elegáns, intelligens, túlzottan is jószívű és érzékeny. Ugyanakkor nem ismer lehetetlent olyan dologban, ami fontos a számára. A család és Nép pedig a legfontosabb neki. 

Életem legnehezebb döntése volt elsétálni, az édesen alvó Nessa mellől azon az estén. Leginkább befeküdtem volna mellé és addig öleltem volna, amíg a hajnali napfény éket nem ver közénk és a Nemesek ítélete közé. Addig puszilgattam volna, amíg az arcán meg nem jelenik az édes kis vörös pír, amit akkor látok, amikor nagyon zavarba ejtőt mondok neki. Sokkal jobban fájt, most eljönni Asgardból, mint legelőször. Főleg azért, mert ezúttal nagyon is nyomós okom lett volna maradni. Nessa magam sem tudom hogyan, de belém férkőzött. A napjaimba, a gondolataimba és az érzéseimbe is. Szörnyetegből, egy gyengéd, érzékeny férfit varázsolt belőlem. Mellette újra az a kisfiú lehettem, aki nem rettegett attól, hogy félnek tőle, elítélik, undorodnak tőle. Nessa mellett igazából nem, nem féltem, hanem mindez nem érdekelt. Amíg ő csillogó szemmel nézett rám és olyan nagyon felgyorsult a légzése, amikor közelebb léptem hozzá, addig nem érdekelt ki és mit gondol rólam, rólunk. A trón, Asgard, Thor és maga Odin sem érdekelt. Nessa jelentett nekem mindent, családot, otthont, szerelmet, szenvedélyt, vágyat, álmokat, múltat, jelent és jövőt. És hogy mi maradt utána? Semmi. Üresség és az emberek félelme, ítélkezése és megvetése. Még a semmi is túl sok mindent magába foglal, amim igazából nem volt Asgardből eljőve. 

Legelőször Jotunheimben álltam meg. Próbáltam megkeresni Durdót, de nem jártam sikerrel. Kezdtem azt gondolni, hogy Hela nem hagyta életben, valahogy megölte vagy megölette. A Jégóriások, akikkel találkoztam megnéztek, fel-fel morrantak, de igazából nem törődtek velem. Szerettem volna azt hinni, hogy azért mert Hercegüknek tekintettek, féltek tőlem, vagy nem ismertek fel, de a valóság az volt, hogy még ők sem törődtek velem egy cseppet sem. Számukra is, senki voltam. Egy majdnem elhagyatott kis faluba költöztem be, az egyik már nagyon régen nem látott jégodúba. Egy hétig sem bírtam, fáztam. Életeben először a nap minden percében fáztam. Amikor, Asgardi csapatok kezdtek szaglászni a közeli területeken, tovább álltam. 

Vanaheimbe mentem, ahol számításaim szerint jobban el tudtam vegyülni. Az emberek ügyet sem vetettek rám. Egy erdő közepén lévő viskóba mentem. Egész nap fát vágtam és tüzeltem, hogy jeges szülőhazám után felmelegedjek. De nem történt semmi. A kezeim kékek maradtak, a szám egész nap reszketett, a testem pedig fázott. Az átkozott tűz mellett is fáztam. Kezdtem hinni, hogy nem is a testem, hanem a lelkem fázik. Egyedül van és nem talál melegséget.

Nessa kéne. Gondoltam. Ő fel tudna melegíteni. 

Amikor az egyik reggel besétáltam a piacra, a téli köpenyembe burkolózva megint csak szembe találtam magamat az Asgardi Őrökkel. Ezúttal megláttak és fel is ismertek.

- Thor és a Hercegnő parancsot adott, hogy vigyük haza a Herceget! -kezdte az egyik, mire egy intéssel elhallgattattam. 

- Teszek rá mit kaptál. Így lesz a legjobb. - motyogtam leginkább magamnak, majd egy újabb intéssel teljesen megbűvöltem őket, ezzel kitörölve abból az ostoba fejükből, hogy láttak.