Az Örökösök ( Loki ff. )

39.Szabadság és Boldogság

Miután lefürödtem és hálóruhába bújtam kinyitottam az erkély ajtóm, elhúztam a függönyt, hogy ne takarja semmi a csillagos eget. Lokira gondoltam és arra, hogy nem sokára egy másik férfi ér hozzám úgy, mint ő. Dimitri helyes férfi volt és gyengéd is, de beleborzongtam, ha arra gondoltam, hogy más lélegzetét érezzem a nyakamon. Ahhoz csak Lokinak volt joga, másnak nem. Ugyanakkor. Loki távozása óta először kerített hatalmába az a furcsa izgatottság. Kíváncsi voltam milyen Dimitri közelebbről, kíváncsi voltam a lányára, a hazájára. Vártam a holnapot és egyelőre ez elégnek bizonyult ahhoz, hogy valaki más Kedvese legyek.

~~~

Loki szemszöge

Loki visszaemlékezése.

A kezeim finoman simították végig a virágszirmokat. Lila, vörös, rózsaszín és a kedvencem: sárga. Nem szerettem beszélni róla, hogy férfi létemre mennyire szeretem a sárga virágokat. Megbabonáznak. Édesanyám szerint az irigység és valami rossz kezdetének a hírnökei. Nem hittem neki, vagy mégis és pont ez babonázott meg bennük. Az hogy senki nem szereti őket, mindenki ferde szemmel néz rájuk, mégis gyönyörűek. A szemeim fáradtan pislogtak. A tegnap esti bál után szörnyű rémálmok gyötörtek, sötét manókról, a családom elvesztéséről és valami még fojtogatóbbról. A halálról. Jégóriások és sötét manók hajoltak felém. Szörnyű bűz terjengett a levegőben. A halál szaga. Az én halálom szaga. Izzadtan ébredtem még a hajnal és a madarak előtt. Zöld köntösben mentem ki a kertbe egy izgalmasnak tűnő könyvvel, ami kitalált királyokról szólt. Nem kötött le. Képtelen voltam megnyugodni az álom után. 

- Rossz ember volnék? Van bennem valami gonosz? - kérdeztem, mihelyst meghallottam Édesanyám lépteit. 

- Mindenkiben van egy kis gonoszság - felelte legnagyobb meglepettségemre Nessa. 

- Úgy lépkedsz, mint Anyánk  - suttogtam a felkelő Nap fényében. 

- Úgy merengesz, mint Atyánk - felelte - Nem táncoltál tegnap - ült le mellém a törékeny kislány. 

- Nem voltam táncos kedvemben. - mordultam fel.

- Az udvarhölgyeim azt mondják, hogy szerelmes vagy - csillogott izgatottan a szeme. 

- Az udvarhölgyeid túlértékelik a szerelmet. És a férfiakat is, ha már itt tartunk.  Nem szeretném, hogy rájuk hallgass. Idősebbek nálad, de ugyanakkor naivabbak is. A férfiak nem ugyanazt akarják, mint a nők. 

- És abban mi rossz van?  - sóhajtott nagyot.

- Hogy soha nem fogják ugyanazt akarni és ezáltal valaki mindig boldogtalan lesz. 

- Te meg a boldogságot értékeled túl - vágta hozzám gúnyosan, mire somolyogva felé fordultam. -Boldogság a felkelő nap fénye, boldogság egy izgalmas könyv - mutatott a kezemben lévő könyvre - Boldogság, amikor táncolhatok vagy boldogság, amikor sárga virágokat tartasz a kezedben - szólni, akartam, meg akartam kérdezni, hogy honnan tud a sárga virágokról, de nem volt rá szükség. Ő Nessa. Tud rólam mindent, azt is, amit nem mondok neki. - Boldogság egy új ruha, vagy kellemes parfüm, esetleg egy ízletes vacsora. Mindenkinek más. A nő szerelemre, lelkizésre vágyik, a férfi testiségre. Milyen csúnya általánosítás. Nem akarok szerelmes lenni, nem akarok függni valakitől, valaki csókjától, valaki szavaitól, pedig nő vagyok és az udvarhölgyeim szerint ez mind a szerelem. Te férfi vagy és látom a szemedben, hogy szerelmes. Azt is látom a szemedben, hogy szomorú vagy. Gondolom a lány nem szerelmes beléd. Innentől kezdve miért is jelentünk ki bármit is arról, hogy ki mire vágyik?