Az Örökösök ( Loki ff. )

2.Hazatérés

"- Zárd le Heimdall! – kiáltottam, miközben szememmel a férfit kerestem! Csak egy kopasz ismeretlen fickót találtam kezében a pallossal."

~~~

- Hallottad te szerencsétlen, zárd már le! – ordított rá Loki. A férfi pedig ijedtében engedelmeskedett. A Bifrost lezárult. Thor már a szivárvány hídon baktatott a Palota felé. Volt egy olyan érzésem, hogy tudta, nem Heimdall vár majd itt ránk.

- Te mégis ki vagy? És hol van Heimdall? - néztem az ijedt fickóra, aki letérdelt előttem és remegő hangon szólt hozzám.

- Hercegnő! Jó újra itthon látni. Én...- Loki félbeszakította, mert a férfi helyett ő rá néztem jelezve, hogy magyarázza meg ő.

- Heimdall egyből leleplezett volna és hazahívta volna Thort is, meg téged is! Muszáj volt leváltanom! - magyarázta jól ismert cinikus hangján. Egy szavát sem tudtam elhinni, annak ellenére, hogy sejtettem, ez tényleg így történt. Ki áll itt előttem? Mert ez már nem Loki!

Csalódottan a fejemet csóváltam.

- Nem gondolod.. - kezdte még cinikusabb és érzelemmentes hangon - hogy ennél most nagyobb gondunk is van? Segítek! Hela? Rémlik valami? - csapta össze a tenyerét.

- Ne engedj át senkit! - néztem a fickóra, figyelmen kívül hagyva Loki színjátékát - Senkit! Világos? - a férfi hevesen bólogatott - Ha bármi történik, azonnal jelezd nekem vagy Thornak! De semmiképp ne neki! – mutattam Lokira. Az ujjbegyem szinte súrolta az orrát.

– Te pedig! - néztem Lokira, de a kezemet nem vettem vissza, hanem az orrának nyomtam! – NEKÜNK nincs gondunk! Esetleg Thornak meg nekem van, de Asgard sorsa nem tartozik többé rád, tekintve, hogy a pusztulását te idézted elő! Apánk mindig ezt mondta „Ahol észreveszik a repedést, mielőbb át akarják majd törni!" És szerintem erre te pontosan emlékeztél. - néztem rá csalódottan.

Amióta újra találkoztam Lokival, most először láttam a szemében azt, mint régen. Az aggodalmat. A fájdalmat, amit azért érezhet, mert rossz véleménnyel vagyok róla. Az egyetlen dolog, ami valaha igazán is érdekelte, hogy nekem és Anyánknak megfeleljen. Kétségbeesetten szóra nyitotta a száját, de inkább visszazárta és finoman megragadta a kezemet, ami még mindig az arca előtt fenyegette. Két kezébe vette kezemet és egy pillanatra, újra a kislány voltam, akit Loki egy egyszerű érintéssel is képes a legnagyobb káoszban megnyugtatni. Hideg bőre hatásaként a szívem hevesebben kezdet verni, és hirtelen melegség töltött el. Az egy fejjel magasabb Loki úgy tornyosult fölém, mintha azonnal készen állna a testével védelmezni engem. Egy pillanatra csak egy kishúg voltam, akinek a szíve repesve üdvözölte rég nem látott mostohabátyját. 

- Nessi - kezdte. Ő volt az egyetlen, aki Nessinek és nem Nessának hívott. - Segítek! - suttogta, annyira halkan, miképp abban sem voltam biztos, hogy azt akarta, hogy meghalljam. Smaragdzöld tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, nekem pedig kedvem lett volna a rettegéstől sírva fakadni és az ölébe borulni, hogy simogathassa a hajamat, mint régen. Ehelyett feleszméltem, kirántottam a kezemet az övéből és hátat fordítva neki, Thor után igyekeztem.

- Segíteni akarsz? Akkor tűnj el Asgardból, ne kelljen téged is kerülgetnünk! - ordítottam neki a könnyeimmel küzdve. Utánam sietve csillapíthatatlanul, kérlelt.

- Asgard épp olyan fontos nekem, mint nektek!

- Hagyd abba! - ripakodtam rá a szivárvány híd felénél - Rendben! Akkor tereld az Asgardiakat a főtérre!