Az Örökösök ( Loki ff. )

24.Az Éjszaka nyugalma

- Már is? - lehelte az arcomba, éreztem, ahogy büszkén mosolyog, de csípője tovább mozgott hozzám - Hát robbanj kedvesem, - nyögte - nincs annál jobb érzés, hidd el nekem. - megcsókolt, majd mindent abba hagyott és pár centire eltávolodott, meglepetten néztem rá 

- Bízol bennem? - kérdezte mélyen a szemembe nézve. 

~~~

- Persze - vizslattam az arcát, mire gyors puszit nyomott az arcomra, felkapta a földről a felsőjét magára vette, a plédet meg a kezembe nyomta. Értetlenül meredtem rá.

- Gyere, mutatok valamit - csillant fel a szeme és a kezét nyújtotta felém, mire teljesen ledöbbentem.

- Pont most? - szaladt magasba a szemöldököm, mire önelégülten elmosolyodott közelebb lépet és egy hajtincsemet a fülem mögé tette.

- Nem az erkélyeden fogom elvenni az ártatlanságodat - nézett a szemembe. 

- Az jó - bólintottam - Mert amúgy sem adnám oda. - mosolyodtam el, mire elvigyorodott. 

- Az előbb a tested nem ezt mondta nekem. - csillant meg a szeme a szürkületben 

- Hazudott - vontam meg a vállamat érdektelenül, mire Loki viccesen a szívéhez kapott. Majd közelebb lépett és fülembe suttogott. 

- Elég izgató hazugság volt. 

Erre már végképp nem tudtam reagálni. Az előbb mutatott hirtelen bátorságom és kendőzetlenségem teljesen eltűnt valahová. Már Loki e mondatától és fülig elpirultam. Tudtam, hogy igaza volt, de kíváncsi lettem volna, hogyha nem szakad félbe az előbbi jelenet, meddig engedtem volna elrohanni a dolgokat. Szégyenkezve ugrottam le a korlátról és magamra terítettem a pokrócot. A földet bámultam és képtelen voltam Lokira nézni, aki ezt észlelte. Az állam alá nyúlt és úgy emelte fel a fejem, hogy ránézzek. 

- Nincs semmi, de semmi a világon, ami miatt most lehajtott fejjel kéne, hogy járj. Látni akarom csillogni a szemed. - mondta, majd apró érzéki csókot lehelt a számra. 

Rámosolyogtam és a kezébe csúsztattam az enyémet. Ujjaival az enyémre kulcsolt és így indultunk el. Be a szobámba majd ki a folyosóra. Nem beszéltünk, csak normális tempóban sétálunk. Amikor, leértünk a nagy lépcsőhöz, ott szembe találtuk magunkat az őreinkkel. Loki nagyot sóhajtva megpróbálta elengedni a kezem, de megszorítottam azt. Másik kezemmel a karjába kapaszkodtam.

- Nincs semmi, de semmi a világon, ami miatt most el kéne engedned a kezem. - mosolyogtam rá pimaszul őt utánozva, mire úgy rázta meg alig láthatóan a fejét, mintha a világ legnagyobb csodája állt volna előtte. Kézen fogva lesétáltunk a lépcsőn. Az őrök próbáltak nem megnézni minket, de szemükben látszott mennyire összezavarodtak. 

Loki kapott a helyzeten és büszkén odaszólt nekik.

- Szép Esténk van, nem de? A kapukat be lehet zárni,a kishúgommal kint töltjük az éjszakát. - zavarta össze még jobban az őröket.

- Micsoda ? - kuncogtam 

- Nem csoda! - pillantott rám. majd kiértünk a palota elé és egyből lefordultunk jobbra. 

Percekig gyalogoltunk csendben majd, amikor lehagytuk a palota kertjének területét egy hátsó kapun keresztül, gyanakodva néztem rá.

- Hová megyünk? -kérdeztem kíváncsian, de ő csak mosolygott az orra alatt. 

- Ne légy már ennyire türelmetlen - szólt pajkosan, de rám sem nézett. 

Nem sokkal később megint balra fordultunk és egy völgy felé vettük az irányt, ahová már nem vezetett kitaposott ösvény. Kezdett nagyon sötét lenni, így szorosan Lokiba kapaszkodva követtem sietős lépteit.