Az Örökösök ( Loki ff. )

30.A Szerelem elméket és embereket öl

 - Megérdemlem. - vágott a szavamba, ami rá nem jellemző - A szerelem és féltékenység olyan dolgokra kényszerített, amit el sem akartam követni. Szerettem a Kisasszonyt szolgálni, mert megbecsült minket és kedves volt velünk. Történeteket is mesélt, szórakoztatott minket. A barátainak és nem a szolgálóinak tekintett minket. Én pedig elárultam Asgard leendő Királynőjét. Ha tudnám magamnak vágnám le a fejemet. - beszélt határozottan.

Hirtelen eszembe jutott az idős Nemes tegnapi beszéde. 

~~~

- "a szerelem elméket és embereket öl.Úgy végez az elménkkel, hogy észre sem vesszük." - suttogtam, miképpen abban sem voltam biztos, hogy Ivola meghallotta. 

Nem beszéltünk többet Ivolával, csak egymással szemben olvastuk a nagy becsben tartott könyveinket. 
Órák teltek el, mire felnéztem arra, hogy egy Őr keres. 

- A Testvérei hívják, a tárgyalóba kell kísérnem. Már is késésben van a Hercegnő! - szólt és szinte elrohant.

Miután kiléptem a cellából, hogy az Őr után siessek, hangosan kattant mögöttem Ivola ajtaja. Próbáltam lépést tartani a kísérőmmel, de sokszor lemaradtam.  Nem egészen értettem, mire az a nagy sietség. Kezdett a lelkem mélyén felébredni a rossz előérzetem, de próbáltam visszaszorítani. A Palota folyosóin már félhomály kísért. Fel sem tűnt mennyire, elszaladt az idő.

A tárgyaló ajtaját az Őrök tágasra nyitották előttem, amikor beléptem a Nemesek néztek vissza rám. Az asztal fő üres volt. Thor a helyemen ült. Síri csend uralkodott a termen. De még halottam az érkezésem miatt elharapott mondatvégeget.  

- Megtisztelsz a jelenléteddel - mordult fel Loki, mire még értetlenebbül néztem körbe. - Így a desszert idején. 

- Mi ez az egész? - sétáltam a számomra üresen hagyott asztalfői helyhez, de nem ültem le. Nem vitt rá a lélek. 

A Nemesek határozottan néztek rám, némelyik szemében dühöt láttam. Thor arca fáradt és megkínzott volt. Loki egyszerűen dühös volt, de azt nem tudtam eldönteni, hogy kire haragszik.  Kezdtem érteni a dolgot, Thor biztosan most mondta el a Tanácsnak, hogy ha lehetséges lemondana a trónról a javamra. 

- Üzentem! - szólt Thor mély hangján.

- Késve kaptam meg! - suttogtam és a rossz előérzet erőteljesen csengetni kezdte bennem a vészharangot. 

Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy Thor ennyire kimért és közömbös velem. Mindenki felé erősnek és szilárdnak mutatja magát. De már régen megfigyeltem, hogy amikor velem beszél, a hangja lágyabb, kedvesebb lesz. Olyan melegséggel fordult felém mindig is, mint Anyánk felé. Nekünk nem akart szerepeket játszani, a közelünkben néha kicsit elgyengülhetett. Éppen ezért nagyon megijesztett, hogy nem néz a szemembe és a hangja is nagyon rideg. Talán a Lokiénál is ridegebb. Úgy éreztem magam a kíváncsi szemek pásztázása alatt, mint régen, amikor rossz fát tettem a tűzre és Anyám meg Apám megszidott miatta. 

- Mert az Árulónál ücsörögtél lábat lógatva - mordult végül rám Loki, mire mérgesen és sértetten odakaptam a fejemet. Miért beszél velem így? Hetek óta nem ütött meg felém ennyire távolságtartó hangnemet. Ha dühös is volt rám, mostanában inkább magába fojtotta. 

- Elmondtam a Nemeseknek, hogy átadom neked a trónt. Mivel Loki elmondta, hogy belegyeznél, mert nem akarnád, hogy másra szálljon. A Tanácsnak nem volt ellenvetésük - Thor elhallgatott , a poharát kezdte piszkálni, majd hadarva folytatta - egyetlen feltétel fejében. Egyébként a Virágzási Bálig eldönthetjük mikor lesz a megkoronázásod. Szabad kezet adtak. - Thor felém kapta a fejét, de nem nézett a szemembe. Egy pontot bámult a vállam fölött.