A Farkas-Vámpír Szimfónia

29.fejezet/ Vadállat

Attila

Többször felébredtem út közben. De csak pár-pár másodpercre. Rody szalad velem. Megállíthatatlan. Egy pillanat... Ő nem Rody.  Majd újra se kép, se hang.

...

Végre kezdtem teljesen felébredni. Hol vagyok? Remek, még ki is vagyok kötözve.Azt hiszem egy oszlophoz. Talán egy pincébe vagyok... Legbelül hallom még, hogy az íj próbál mondani valamit, de valami teljesen elnyomja a hangját. Talán a távolság ami köztünk van. Lehet ott maradt még Rody-nál.

Kinyílt fentről az ajtó. Alaric sétált le. Majd utána leült mellém. 

- Miért raboltál el? Miért nem öltél meg? 

- Ne butáskodj Ambrosia. Sosem tudnálak bántani. - Ekkor végig simított az arcomon. Egyből elhúztam amennyire a kötéltől tudtam.

- Fogd fel te kattant pszichopata nem vagyok a te Ambrosia-d! 

- Még most is annyira harcias vagy. Ennyi év után is képes vagy felizgatni. - Nem tudtam felfogni mit tett. Teljesen rám mászott. Próbálta az ajkait az enyémre tapasztani. Bár a kezeimet nem tudtam használni a számat próbáltam pajzsként is használni. Akárhányszor közelebb ért haraptam, a nyelvét képes lettem volna kitépni a fogaimmal.

Ezután egy hatalmas pofont kaptam.

- Ne ellenkezz Ambrosia. Annyira hiányoztál. 

- A nevem Attila. Egy Orákulum-Vámpír vagyok, valamint az íj használója. Semmi közöm a ribancodhoz. 

- Ne sértegesd magad kedvesem. Egyszerűen kitudjuk deríteni, ha nem hiszel nekem. 

Megint közelebb hajolt. Az arcomat félretolta, majd rávetette magát a nyakamra... Nem ez volt a legijesztőbb. Hanem, hogy emlékek ugrottak be. Alaric-al szaladok. Üldöznek minket. Alaric megment. Vad szex következett. Terhes lettem? Mi lett vele?

Alaric leszállt a nyakamról, majd megszólalt:

- Az arckifejezésed mindent elárul. Ne aggódj drága Ambrosia-m, visszafogom adni az emlékeid.

- Alaric... - Mondtam nyögve. 

Ekkor közelebb jött.

- Igen? 

Teljesen elpirultam. Elkezdtem mozgolódni. 

- Mi lenne ha elengednél végre? Nagyon szorosak ezek a kötelek. Aztán megmutathatnám mi újat tanultam amíg távol voltál. 

Alaric azonnal rám vetette magát. Sokkal másabb volt a csókja, mint Rody-nak. Semmi érzelem nem volt benne, inkább csak vonzódás és szexvágy. Azt hittem elhányom magam. Éreztem, hogy azonnal letépte a köteleket mögöttem. 

- Csak az enyém vagy Ambrosia. 

- Csak a tied vagyok Alaric! - Kezdtem nagyon erőltetni ezt a nyögdécselést. 

Éreztem, hogy Alaric már teljesen felettem van. Átakarja venni az irányítást. Merevedését hozzám dörgölte. Most kellene törnöm a fejem. Megfogtam a két kezét, a feje fölé emeltem. Lenéztem rá, majd a nyakára tapadtam. Nem csak ő iszogathat mások véréből. Alaric felnyögött, én viszont éreztem hogy valami nem stimmel. Teljesen átjárt valami más. Hatalmas erőt kaptam Alaric vére által. Miután abbahagytam éppen letépte volna magáról a ruhát, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve előhívtam a karmaim és elvágtam a torkát. Inkább csak ledöbbent, de nem ijedt meg, ez neki alig ha ártott volna. Amíg lábadozik arra az 1-2 percre erőt vettem magamon és felszaladtam a lépcsőn. Meg kell találnom a kijáratot. 

Kiértem a házból, viszont körülöttem mindenhol erdő. Azt sem tudom merre kellene mennem. Próbáltam érezni valamit. Egy jelet. Ekkor éreztem meg az íj hívószavát. Elindultam arra az irányba. Végre megpillantottam egy autóutat. Ez jó jel. De túl hamar örültem, körülbelül 10 km futás után Alaric utolért. Éreztem, ahogy a tarkómba csapott, amitől azonnal pofára estem. 

- Te kibaszott szuka! Hogy merted ezt tenni Ambrosia emlékével? 

Kiköptem a vért, ami felgyülemlett a számban.

- Kan vagyok, te pszichopata vadállat. 

- 10 órája még halál közeli állapotban voltál, most meg már menekülsz te hálátlan korcs.

Még a földön is belém rúgott. 

- Egy senki vagy. Ambrosia forogna a sírjában. 

Még egy rúgás. Ez már egy farönknek repített. Azt hiszem három bordám eltört. Belém szorultak a szavak.

- Most pedig óriási kínok közt foglak megölni. Szenvedni fogsz ahogy a többi vámpír. 

Mozogni is alig bírtam, éreztem hogy most tényleg megfog ölni. Semmi gyengédség nem szorult belé. 

Elkezdte letépni az ujjaimat. 1 perc alatt 4 ujjamat letépte. Bár ha túlélem visszanő, a vérveszteség nagyon sok, és persze rettentően fájdalmas. 

A karmaival minden ütőeremet elkezdte átvágni. Végül már csak remegni tudtam a fájdalomtól. Meg se tudtam szólalni, mert a vér teljesen feljött a torkomba. Milyen ismerős szituáció... Alaric készült megadni a végső döfést. Átszúrt a kezével egészen a szívemig. Éreztem, ahogy megszorítja. A fájdalomtól lassan közeledett az ájulás. Az erdőt ekkor egy hatalmas sikoly követte. De nem az enyém. Ebben a sikolyban érezhető volt a hatalom. Az Ősi halottak is benne voltak.

A fák mögül egy vörös csuklyával egy női alak jött elő. Piroska? 

Alaric elengedte a szívem, és hagyta hogy a földre essek. Éreztem, hogy most fogok elájulni. Utoljára még megpillantottam a női alakot. Levette a csuklyát. Úristen, Viki! 

Majd elborított a teljes sötétség...