Unforgettable /PJM/ ✔️

6.

Magyarázat nélkül hagytam magam mögött Namjoon. Tudtam, hogy csak segíteni akart de nem akartam, hogy bárkinek főleg nekik közük legyen a problémáimhoz.

Vissza tértem a takarító eszközökhöz és neki álltam a munkámnak. Nemsokkal később Han asszony is megtalált és percekig hallgathattam a kioktató monológját, miszerint nem végzem megfelelően a munkám és hogy még csak véletlenül se kerüljek a BTS tagjainak közelébe. Tudtam, egyik ponton sincs igaza de hagytam, hogy kiengedje a gőzt és elhordjon mindennek, aminek akar. Megszoktam már, a nővérem is ugyanezt tette.

Az egyetlen jó dolog a szünetem volt. Nem szoktam hozzá, hogy másokkal egyek így az épületen kívül ültem le az egyik lépcsőre és kezdtem enni a szendvicsem. Közben fejemben száguldva pörögtek a dolgok a lehetséges végkimenetelekről, ami már fejfájásba kergetett. A bennem dúló viharos gondolatokat egy elém félénken leülő kutyus zavarta meg. Szőre fekete és barna színek keverékében pompázott, amitől úgy nézett ki, mint egy német juhász. Leszámítva a lelógó füleit.

- Hát szia. - köszöntöttem, amitől kissé megrezzent, de szinte pislogás nélkül szemezett tovább az ebédemmel. - Szeretnél belőle? - kérdeztem, mire nagyot nyelt. Mosolygásra késztetett ami jó ideje volt őszinte. Téptem egy darabot a szendvicsből és lassan az állat felé nyújtottam, aki óvatosan elvette a kezemből. Az étel persze úgy fogyott el, hogy én nem ettem belőle, de legalább a kutyusnak ízlett.

- Szóval... - kezdte egy hang mögöttem, amitől ijedten fordultam meg. - Te segítesz másokon, de neked nem segíthet senki? - döntötte oldalra a fejét Jimin. Oh, hogy az a...

- Ugh... inkább hagyjuk. - fordultam vissza a kutya felé. - Nem kéne inkább vissza menned? Még a végén sikítások közepette kapnak szét. - morogtam halkan, mire válaszként egy aranyos nevetést kaptam. Na igen, Park Jimin és az ő nevetése. Olyan, mint mikor énekel: garantált libabőr.

Nem törődve az előbbi kijelentésemmel túrt barna tincsei közé és ült le mellém a lépcsőre. Egy mosollyal az arcán figyelte az állatot, ahogy az kiszagolta a nála lévő ételt.
- Ismered? - mutattam a kutyára, mire Jimin bólintott.

- Néha szoktam látni. Olyankor hozok neki valamit enni. Valószínűleg kóbor, mert máshol is láttam már mászkálni. - mesélte, közben adott egy falatot a kutyusnak. Kezdtem kellemetlenül érezni magam a közelében, mert maga a tudat, hogy egy idollal beszélgetek, hát... nem mindennapi. - Tudod... - kezdte halkan. - El kellene fogadnod a gyakornoki posztot. - nézett rám. Jesszusom, azok a szemek! Na jó, nekem végem! Muszáj eltűnnöm.

- Ne kezd te is légy szíves. Okkal nem akartam elvállalni és okkal próbálok kitalálni bármit, csak hogy ne kelljen... oh basszus! - azt hittem nem lehet kínosabb a helyzetem. De az, hogy akaratlanul is elmondtam neki, szándékosan nem akartam gyakornokokhoz tartozni, saját magam égettem be. Orrnyergemet masszírozva igyekeztem láthatatlan lenni, ami sajnos nem járt sikerrel.

- Figyelj. Nem mindenki kap egy ilyen ajánlatot. Nem akarnálak rábeszélni, ha nem hallottalak volna a próba termünkben. Igazán kivételes hangod van, ami némi fejlesztéssel szenzációs lehet.

- Mondja ezt egy olyasvalaki, akinek amúgy is fantasztikus hangja van. - feleltem lemondóan.

- Ezt eddig még senki nem mondta így nekem. - kuncogott.

- Jaj, én nem úgy... - kezdtem mentegetőzni. Szenvedésemen a srác csak jót mulatott. - Te most szórakozol velem?

- Eszemben sincs. - válaszolt a szívdöglesztő mosolya keretében. Jó kész, tényleg meghaltam.

- Azt hiszem lejárt a szünetem! - néztem a nem létező órámra a kezemet megemelve és álltam fel.

- Azért azt ígérd meg, hogy tényleg elgondolkodsz rajta. - szólt utánam Jimin, mikor már az ajtónál voltam. - Tényleg csak neked akarunk jót.

- Nem ígérek semmit. - feleltem némi csend után a vállam felett, majd beléptem az épületbe. Aztán néhány lépés után hallottam, hogy újra nyílik az ajtó. Jimin biztos nem akarta, hogy sikongatások közepette kapják szét. A gondolata is mosolyt csalt az arcomra, de aztán le is fagyott a rossz kedvű főnök asszonyom láttán, aki szinte vörös fejjel jött felém.

- Juno! Figyelmeztettem többször is, maga még is megy a saját önző feje után. Túl sok esélyt adtam magának, de vége! Sajnálom, de ki van rúgva.