Unforgettable /PJM/ ✔️

74.

- Jimin-

Az utazásunk napjáig bennem volt az a rossz érzés, de mikor a reptérre értünk el kellett játszanunk, hogy minden rendben. Annak ellenére, hogy Yoongi hyung korábban utazott vissza. Miután haza értünk gyorsan elpakoltam a cuccaimat, ettem valamit, majd egy zuhany után felöltöztem és szóltam Namjoon-nak, hogy elmegyek Juno-hoz. Nem ellenkezett, nem tartott vissza, mert tudta, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy láthassam a szerelmem. Csak annyit mondott, hogy vigyázzak magamra és reggel ne maradjak sokáig, én meg persze készségesen mindent megígértem.

Aztán jött a sokk. Yun nem engedte, hogy bemenjek Juno-hoz, azt mondta azért, mert alszik. Addigra még gyanúsabb lett az egész helyzet. Nem könyörögtem, egyszerűen rászóltam, hogy mondja el mi történt, amíg nem voltunk itthon. Nehezen, de belekezdett és elmondott mindent. A vérem felforrt és éreztem, ahogy megfeszülnek az izmaim. Nem elég, hogy megjelent Juno exe, még bántotta is őt. Hogy mert hozzá érni? Hogy volt képes bántani? Legszívesebben elástam volna jó mélyre azt az alakot, de az én szépségemre egy pillanatig sem voltam mérges. Hisz Ju el akarta mondani, ezt Yun is megerősítette. De attól még mérges voltam. Elmondhatták volna, mégis igazuk volt. Ha ilyen állapotban lettem volna ott Máltán biztosan mindent elrontottam volna.

- Juno... - Yun szinte suttogta, de elég volt, hogy én is meghalljam. Így szinte felpattantam, hogy végre láthassam Őt. A szék lábának csikorgása a padlón sem izgatott, hiszen aggódtam érte. Aztán megláttam. A foltokat a nyakán és valami elpattant bennem. Juno szemeiben könnyek gyűltek és sejtettem, hogy mire gondolt. Viszont ő nekem többet ért mindennél. Nem haragudtam rá, képtelen lettem volna. Nagy léptekkel zártam be a kettőnk közti távolságot és öleltem magamhoz olyan szorosan, hogy érezze mennyire szeretem, közben csókokkal halmoztam el az arcát és a fejét vagy ott, ahol értem. Kimondhatatlanul hiányzott és, mikor a kezeivel ő is átölelt, akkor teljesedtünk be igazán. Úgy lettünk egyek és elválaszthatatlanok.

- Oppa... - kezdte erőtlenül, közben az arcát a mellkasomba fúrta.

- Itt vagyok, jagi. Minden rendben lesz. - simogattam a hátát és adtam egy puszit a hajába. - Ugye itt aludhatok ma? - néztem boci szemekkel a lányokra, akik már összegyűltek az ajtóban és vigyorogva néztek minket.

- Persze! - vágták rá szinte egyszerre.

- Jó lesz a kanapén is nekünk. - állítottam meg a lányokat, mert tuti felforgatták volna a lakást, hogy minden kényelmes legyen nekünk.

Alig fél óra múlva Ju már letusolva feküdt a karjaim közt, a megágyazott kanapén. A kis Chimmy a lábunknál aludt egy nagy gombócban, míg én Juno karját cirógattam. Nagyot nyeltem, mert a selymes bőre felkorbácsolta az érzékeimet. A lány feje a mellkasomon pihent kezével pedig mintákat rajzolt a hasamra, majd felnézett rám. Szemei csillogtak, ahogy a tekintetét a lényemre szegezte és nem engedte, hogy egy másodpercre is másfelé nézzek.

- Tudod, volt egy álmom.

- Khm.. remélem rólam? - vigyorogtam rá.

- Persze, hogy rólad. - hajtotta vissza a fejét rám. - A családom... bántottak engem és én sírtam, könyörögtem, hogy hagyjanak békén, de folytatták. Aztán fény gyúlt, és mikor felnéztem ott voltál Te. - nyomta meg az utolsó szót. - Egy csodaszép, fényes gömb volt a kezedben, te pedig úgy néztél ki, mint egy angyal.

- Mert amúgy nem úgy nézek ki? - kérdeztem tetetett sértődöttséggel, mire Ju elnevette magát. Annyira jó volt újra hallani a hangját, a nevetését, ami mindent megért nekem.

- De, persze. - csókolt a mellkasomba, amitől megremegtem és biztos vagyok abban is, hogy azt már ő is érezte. - Azt kérted engedjem, hogy segíts nekem, mert ha mi együtt vagyunk, akkor minden akadályt le tudunk győzni.

- Ezt pontosan így gondolom és remélem nem ellenkeztél. - Ju lassan újra rám nézett, majd elkezdett feljebb kúszni, míg nem már felettem támaszkodott.

- Persze, hogy nem. - hajolt le és csókolt meg, amit rögtön viszonoztam. Kezeimmel a combjain simítottam végig. - Elvégre is te lettél az én remény sugaram.