Unforgettable /PJM/ ✔️

100.

- Jimin -

Aggódtam. Ju néha csak meredt maga elé, mintha nem is lett volna ott velem. Elmondta, hogy Hyeon megkereste és megfenyegette, de nem hittem volna, hogy ilyen hatással lesz rá valami.

- Jagi. - öleltem magamhoz, mert már percek óta csak állt az ablak előtt és meredt ki rajta. Kint már sötétség honolt és alig lehetett látni valamit, de Ju nem mozdult. Csak akkor rezzent meg, mikor hozzá értem. - Ugye tudod, hogy szeretlek? - duruzsoltam a fülébe, mire bólintott és teljesen belebújt az ölelésembe. Minden létező percet vele akartam tölteni, hisz napok választottak el a következő koncert sorozattól, ami Japánban várt ránk. Szerettem volna, ha Ju és velem tart, de tisztában voltam vele, hogy nekik is fellépéseik lesznek. Ju hamar elszakította a tekintetét a kinti sötétségtől és megfordult a karjaim közt.

- Nagyon szeretlek. - nézett mélyen a szemembe, majd az ajkaimra tapadt. Mondanom sem kell, hogy az egy igazán tartalmas este volt köztünk, csak a hangunkat kellett vissza fogni.

Junonak másnap vissza kellett utaznia mert ő nem kapott annyi pihenő napot, mint én. Még el sem indult, de nekem már akkor hiányzott és megígértettem vele, hogy mindenképp felhív, hogyha vissza ért Szöulba.

Nyugtalan voltam és rossz előérzetem volt. Mintha gyűltek volna a sötét fellegek a fejem felett. Éreztem, de nem láttam. Sajnos a gyanúm beigazolódott, de addigra már ismét a fővárosban voltam. Egy felső miatt, amit egy évvel korábban viseltem, vissza mondták az egyik tévés fellépésünket Japánban. Szörnyen éreztem magam, hiába vigasztaltak a többiek. Ju is rögtön felkeresett, amint meghallotta mi történt. Szorosan öleltem őt és csak sírtam a nyakába. Rettentően megalázó volt a helyzet és nem nyugtatott meg a tudat, hogy az igazi rajongóink nem fognak elfordulni tőlünk.

Borzasztó nehéz volt elválni Ju-tól, főleg mikor a legnagyobb szükségem lett volna rá. Japánban két hetes koncert sorozat várt ránk és egyre nehezebben bírtam a lány nélkül. Szerencsére nem volt akkora idő eltolódás és azért fel tudtam hívni. Még videó chaten is beszéltünk, mert nem bírtam ki, hogy ne lássam őt. Csak hogy neki is egyre szorosabb lett a napirendje és nem tudtunk annyit együtt lenni. Én hiába próbáltam minden tőlem telhetőt bele adni, nem éreztem magam ugyanúgy, mint korábban. A folyamatos bocsánat kérésekről nem is beszélve.

- Juno -

Darabokban volt a szívem, ahogy a sírdogáló Jimin-t néztem. Vagy ahogy rajongók ezrei előtt kért bocsánatot. Mikor együtt voltunk, vele együtt sírtam és mindent megtettem, hogy jobb kedvre derítsem. Az agyam viszont folyamatosan kattogott. Mégis ki lehetett annyira féltékeny rá, hogy megpróbálja tönkre tenni? Mégis ki... és akkor beugrott. Hyeon. Nem engem büntetett, hanem Jimin-t és ezzel nem csak nekem, de a srácoknak is gondot okozott.

A fellépéseket újabbak követték és gyorsan elröpült az a pár nap, amíg a srácok Japánban voltak. Egy díjátadóra készültünk, amin részt vettünk mi is. Minket ugyan nem jelöltek, de a fiúkat igen. Jimin ragaszkodott hozzá, hogy a tőle kapott ruhát vegyem fel, ami nekem merész volt, de szerencsére nem kellett a koreot is eltáncolnunk. A rossz dolgok ellenére is sok díjat bezsebeltek és nagyon büszkék voltak, ahogy mi is rájuk. Boldogok voltak és Jimin is kezdett újra őszintén mosolyogni.

A napok repültek és ők megint elutaztak. Sokkal rosszabbul bírtam a távollétét, de egy dolog nyugtatott, hogy minden rendben van velük. Aztán egyik reggel sokként ért a hír, hogy a koncertjük után vissza felé tartottak a hotelbe, mikor balesetet szenvedtek. Szerencsére semmi bajuk nem esett, de a szemtanúk állítása szerint az autóban, ami a balesetet okozta őrült rajongók ültek és a koncert helyszínétől követték őket. Tudtam, egyszerűen tudtam, hogy Hyeon keze volt abban is. Úgy éreztem kezdek bele őrülni a dolgokba, amik azzal történnek, akit mindennél jobban szeretek. Mindenemet odaadtam volna és megtettem volna bármit csak Jimin-nek ne essen baja.

Mint valami rossz ómen jelent meg a lány a Big Hit épületénél és várt engem.

- Remélem kihasználtad a kapott idődet... mert elfogyott a türelmem. - villantotta rám a szemeit.

- Mi a fenét akarsz? Nem volt még elég? - szakadt ki belőlem, ahogy küzdöttem a könnyeimmel.

- Hogy elég? Neeem, csak most kezdek bele jönni! Azt hittem, hogy te okosabb vagy ennél, de úgy látszik, hogy ostobább vagy, mint gondoltam. - fordult el, hogy elsétáljon.

- Várj! - szóltam utána, mire megállt és rám nézett. - Csak adj még időt. Megteszem, amit akarsz.