Juno egy fiatal lány, aki a múltja és a borzasztó családja elől menekül egyre messzebbre. Útja végül Szöulba vezeti, ahol talán új életet kezdhet. Sajnos nem minden alakul úgy, ahogyan azt gondolja...
A történet tartalmaz 16+ és 18+ jeleneteket.
Párizs. Azt mondják rá a szerelem városa. A legtöbb dolog, amit láttunk valóban arra emlékeztetett. Én mindenben Juno-t láttam és csak egy kívánságom lett volna: ott legyen velem. Hiányzott és szerettem volna már magamhoz ölelni, ha már nem lehettünk együtt a születésnapomon, sem pedig az övén. Az első közös ünneplésünk lett volna, erre mi meg világ körüli turnén voltunk. Namjoon és Jin hyung is beszélt velem, mert néha már alig tudtam féken tartani az indulataimat. Hiányzott a családom, a szerelmem, az otthonom és még Juno kis szőrpamacsa is, aki a múltkor megrágta a cipőmet. Mégsem panaszkodhattam, hiszen a srácok is szerették volna már látni a szülőket és testvéreket. Nem csak nekem voltak nagyon fontos emberek az életemben és mindenki számára egyre nehezebb volt. Na persze Yoongi hyungot leszámítva, akinek ott volt a szerelme, ami miatt féltékeny is voltam rá. Leszámítva mikor több méter távolságot kellett tartaniuk egymástól.
Pár napot töltöttünk még a városban a koncert után, mintegy jutalomként a megfeszített munkánkért cserébe. Én persze felfedező körútra mentem és megvettem a családomnak a tökéletes ajándékokat. Csupán Juno-val voltam bajban. Hiszen Máltáról vittem neki egy csodaszép nyakláncot, amit mindig rajta láttam, még a fellépéseikkor is. Így a gondolataimban elmerülve sétálgattam, mikor megláttam. Egy gyönyörű, fekete csipke ruha.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Elképzeltem, ahogy Juno abban a ruhában sétál a színpadra a legközelebbi eseményen. Elegáns, mégis vad, visszafogott, de szexi. Rögtön tudtam, hogy az lesz a tökéletes ajándék.
Az indulásunk napjáig éreztem, hogy valami nincs rendben. Ugyanaz az érzés kerített hatalmába, mint mikor Máltán voltunk. Azonban mikor Juno-t sikerült felhívnom, semmit nem hallottam a hangján, ami elárulta volna, hogy baj lenne.
A reptéri tolongás után fáradtan estünk be a kisbuszba és indultunk haza. Szinte mindenki bealudt, még Kookie is, aki a barátnőjével üzengetett. Én is írtam Ju-nak, hogy szeretnék találkozni vele, ha már végre otthon voltunk. Szinte rögtön válaszolt, majd kértem, jöjjön át.
Szinte már csak vonszoltuk magunkat, mire a bejárati ajtóhoz értünk. Letettük a cuccainkat, majd nemsokkal később meghozták a bőröndöket is. Bármennyire éreztem magam fáradtnak, kivettem a legfontosabb dolgot a bőröndből és vártam, hogy Ju megérkezzen.
Már sötétedett, de még mindig nem volt sehol és én kezdtem aggódni. Aludni sem mertem, annyira vártam, de nem jött. Hiába hívtam nem vette fel és mikor már pánikba estem volna, akkor csöngettek. Az ajtóban Mia volt, mellette Kookie barátnője SooYun, mögöttük pedig az én szépségem. Mindkét kezük tele volt ennivalóval. Tudtam, hogy Yoongi hyung és Kookie miként néztek rájuk, mert pontosan ugyanazt éreztük. Mérhetetlen boldogságot és szerelmet. A lányok alig pakoltak le, én már ott termettem Ju mögött és szorosan öleltem magamhoz, nyakába temetve az arcom, hogy mélyen beszippantsam az illatát. Juno édesen kuncogott, majd nagy nehezen megfordult az ölelésemben és körém fonta a karjait. Nyugtatóan simogatta a hátamat és apró puszikkal halmozott el, amik rendkívüli hatással voltak a fáradt idegeimre. Nem éreztem, hogy fájna a fejem vagy a fáradtságot. Csak őt érzékeltem a karjaim között és a dobogó szívét, a mellkasán keresztül. A létezik nyugtatóbb érzés ennél? Kétlem.
Aznap mindhárom lány nálunk aludt. Hoseok már mélyen durmolt, mikor mi még össze bújva az ágyamon beszélgettünk. Magamhoz ölelve meséltem neki az élményeimről, azokról amiket láttam és arról mekkora élmény volt annyi rajongó előtt fellépni nap-nap után. Na meg persze mennyire hiányzott. Ott, akkor csak arra volt szükségem, hogy érezhessem velem van, hogy tudjam szeret és kitartunk egymás mellett, támogatva a másikat.
- Jagiya. - kezdtem suttogva, mert nem akartam felkelteni Hoseok hyungot.
- Hm? - hümmögte édesen, majd felém fordította a fejét, ami addig a nyakamban pihent.
- Emlékszel, hogy ígértél nekem valamit? - zavartan össze húzta a szemeit és láthatóan keresgélni kezdett az emlékei között. A félhomályban alig láttam az arcát, de a légzése, mintha szaporább lett volna. Nem tudtam mire vélni a tettét, de éreztem, hogy a rajtam pihenő kezén megfeszülnek az izmok. - Ne aggódj ennyire. - kuncogtam és próbáltam oldani a benne lévő feszültséget, némi sikerrel. - Pár napon belül haza utazok és azt akarom, hogy velem gyere.
