Unforgettable /PJM/ ✔️

37.

Amint kimondták az utolsó nevet és nem az enyém volt, mérhetetlen szomorúság lett úrrá rajtam. Nem adtam bele eleget, nem voltam elég jó és ezzel nem csak másoknak, de magamnak is csalódást okoztam. Jimin hitt bennem, bátorított és én cserben hagytam. Hogy fogok így a szemébe nézni? Hogy leszek képes elé állni és elmondani mekkorát kell csalódnia bennem? Minden amit értem tett elpazarolt idő volt.

Körülöttem tapsoltak. Hyeon-nak. Feltehetően boldog volt, ami nekem sokkal inkább önelégültségnek tűnt. De őt választották, ez megcáfolhatatlan ténnyé vált. Kizökkenve a gondolataim közül kezdtem megtapsolni az újdonsült csapatot és elfedve minden bánatom erőltettem az arcomra egy fáradt mosolyt, mikor a három barátom rám nézett. Ők nem erre számítottak. Nem arra, hogy ők fognak ott állni, ahol már nem gyakornokként vannak számon tartva, hanem egy nemsokára debütáló csapatként.

A testület megköszönte a munkánkat, majd sorban elkezdték elhagyni a termet. A csapattá kinevezett tagoknak annyi időt sem hagytak, hogy bárkinek is köszönetet mondjanak, vagy elbúcsúzzanak, csupán kifelé terelgették őket. Nagyon rosszul esett, hogy még gratulálni sem tudtam a barátaimnak. Minho-ra néztem, aki csak mosolygott, majd Jihun-ra, aki sokkal inkább mérges volt, mint csalódott. Túl sok érzelem vegyült a bent maradtak között, így jobbnak éreztem, hogyha kimegyek onnan. Az ajtóval szemben várakoztak a fiúk és mikor megláttam Jimin-t még jobban elkeseredtem, de azok után, hogy bátorított az volt a minimum tőlem tudja meg.

- Nem sikerült. - addigra már nem tudtam vissza tartani a könnyeimet. Nem tudtam eldönteni, hogy mi zajlott le a fejében, azonban az arcán az érzelmei hadakoztak egymással, szemében pedig ugyanazt a csalódottságot láttam, mint amit én is éreztem. - Sajnálom... - kezdtem megtört hangon.

- Tessék?! - csattant fel, majd láthatóan vissza fogta magát. - Gyere velem. - folytatta nyugodtabb hangon és engem megvárva, hogy össze kaparjam magam indult el. Nem figyeltem merre mentünk, nem is érdekelt igazán, csupán arra eszméltem, hogy szorosan ölel magához egy fal tövébe kuporodva, ahogy összegömbölyödve bújok hozzá, mint egy kismacska. Felhúzott lábai között vont közelebb a mellkasához, egyik keze a fejemet, a másik a hátamat simogatta, közben folyamatosan apró puszikat hintett rám. A sós cseppek megállíthatatlanul hullottak a szememből, annak ellenére, hogy én nem is akartam a csapat tagja lenni. Aztán megértettem. Azért sírok, mert ekkora mértékű csalódást okoztam Jimin-nek, és hogy ez miért bánt ennyire? Mert kedvelem, sokkal több számomra, mint egy támasz, egy vigasz. Kedvelem. Ez a legjobb szó erre az érzésre? Azt hiszem már több annál.

- Itt valami nagyon nem stimmel! - járkált körbe Hoseok. - Elmondtuk a véleményünket, azért kellett ott lennünk. Mindenki látta amit kellett, láttuk és hallottuk a hibákat.

- Hoseok, nyugodj meg. - csitítgatta Namjoon. - Bármi is áll a háttérben, az sokkal messzebbre terjed annál, hogy beleszólásunk legyen. Tehetségesnek találták őket, ezen nem lehet változtatni.

- Tehetséges hyung? - dörmögte Jimin, közben kezei szorosabban fogtak magához. - Hárman igen, azok, de a negyedik lány... Hoseok hyungnak igaza van. Itt valami nagyon nem stimmel. Ha Ju nem volt elég jó nekik...

- Jiminie, ne az érzelmeid uralkodjanak a józan eszed felett. - figyelmeztette a leader.

- Hyung most nem erről van szó. - folytatta Jimin higgadtan. - Ha nem láttam volna az egészet nem is foglalkoznék vele, hiszen lehetőség bármikor adódhat, de ott voltam.

- Igaza van Nam. - szólt közbe Yoongi. - Bár én csak a rapp részére figyeltem, de Juno simán letolt mindenkit.

- A tánccal pedig még Jimin hyungot is lenyomná. - tette hozzá Jungkook. Szóval megint mind itt vannak. A sírásom teljesen abba maradt. Jól esett, hogy engem védenek és kitartanak mellettem, de nem várhatom el ezt tőlük, ahogy azt sem, hogy egymásnak essenek miattam.

- Srácok! - hangom rekedt volt, még magam is meglepődtem. - Rendes tőletek, hogy aggódtok, de én inkább most haza megyek. - kezdtem lassan eltolni magam Jimin-től, hogy a mámorító illata is megszűnjön körülöttem és tudjak kezdeni magammal valamit, mikor Jin guggolt elénk.

- Hát mi biztos, hogy haza megyünk, te pedig velünk jössz.