Juno egy fiatal lány, aki a múltja és a borzasztó családja elől menekül egyre messzebbre. Útja végül Szöulba vezeti, ahol talán új életet kezdhet. Sajnos nem minden alakul úgy, ahogyan azt gondolja...
A történet tartalmaz 16+ és 18+ jeleneteket.
A táncok után sorban énekelhettünk valamit, amit szerettünk volna. Én elkövettem azt a hibát, hogy angol nyelvű dalt választottam, így a testület megkért, adjak elő egy koreai nyelven íródott számot is. Aggódni kezdtem, mert egyetlen dalt sem énekeltem még el ezen a nyelven, nem még rappelni. Maga a cég csak a fiúkkal büszkélkedhetett és eléggé klisés lett volna, ha tőlük adok elő egy darabot, így egy másik banda dalát választottam és kezdtem bele. Addigra már a Bangtan fiúk összes tagja a teremben volt, mint hallgatóság és nekik is értékelniük kellett az összes gyakornokot.
Nehezen indult az éneklés, de ahogy Jimin biztató tekintetébe néztem minden aggodalmam elszállt és a tőlem telhető legnagyobb magabiztossággal folytattam. A srácok visszafogottan vigyorogtak az éneknél és elismerően figyeltek a rappnél. Pár perc volt csak csupán, de a végére remegett a gyomrom. Nem tapsoltak meg nem is vártam, mert tudtam, hogy ez nem egyszerű előadás, aminek a végén kiosztják a díjakat.
A végére maradt Minho és Hyeon, akik előadták a választott dalaikat, majd megkértek minket hagyjuk el a termet és elmondták, hogy egy óra múlva hirdetnek eredményt. A folyosón Yun kezét szorongattam, de ő legalább annyira aggódott, mint én. Hiába nyugtattuk egymást, hogy biztosan sikerülni fog, legbelül éreztem: vagy neki, vagy nekem nem fog sikerülni.
Percek múlva a fiúk is kicsordogáltak a zárt ajtók mögül. Jimin egy nagy mosolyt küldött felém, amit viszonoztam. Mellénk állt, de megtartotta a távolságot, mintha csak ismerősök lennénk.
- Hát mit is mondhatnék? Lányok, ez elképesztő volt!
- Ugyan, legfeljebb Ju. - hitetlenkedett Yun.
- Miket beszélsz? - mordultam rá. - Csodálatos hangod van és remekül táncolsz. Azért mert én beletettem egy kis extrát, még nem lettem jobb nálad vagy bárkinél. Mindenki a maximumot hozta ki magából és bármelyikünk is kap lehetőséget, megérdemli. - biztattam őszintén.
- Azt mond meg, hogy mégis mi a fenét műveltél te ott bent?! - lépett mellénk Hoseok. - Mert az valami elképesztő volt. Még nekem is.
- Egy kis talajgyakorlat? - kérdeztem félve.
- Na jó, most már mond el mi ez. - nézett rám komolyan. Yun-ra pillantottam, majd Jimin-re, aki ugyanolyan biztatóan figyelt.
- Inkább megmutatom és kitalálhatod. - vontam vállat. Nem bujkálok többet. Essen csak le az álluk.
Hoseok izgatottan szedte össze a bangtan srácokat. Kiléptünk az épületből, amit a fiúk értetlen tekintete követett.
- Na, akkor most kössétek fel az állatokat. - szólalt fel Yun. Ő tudta mit fogok csinálni, de korábban megkértem, hogy ne mondjon senkinek semmit. Teljesen átmozgattam a kezeimet és a lábaimat, majd lendületet véve neki iramodtam az épület falának és felkapaszkodva az első ablak keretén lendítettem magam fel, kaptam el az épület szélét és húztam fel a testem, majd leültem és vigyorogva figyeltem a többiek arcát.
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
- Te jó ég! Ez parkour! - esett le Jungkook álla.
- Extrém tudom, de jó stressz levezető.
- Akkor most gyere szépen le, mielőtt össze töröd magad! - invitált le Jimin. Már most aggódik. Gondoltam egy kicsit húzom az agyát, ugyanis itt úgy sem érhet el, szóval csak megvontam a vállam és egy grimasz keretében megráztam a fejem.
- Hyung, ezt még gyakorolnod kell. - vigyorgott Kookie.
- Még van majdnem egy órám, szóval én csak kidőlök itt és napozok. - válaszoltam, majd kifeküdtem. Jimin hangosan morgott, amin csak nevettem, főleg a kijelentésén, hogy majd megkapom a magamét. Sokkal jobb kedvem volt, nem zavart semmi csak élveztem, hogy a nap kellemesen melegíti az arcom. Nem tudom mikor voltam utoljára ennyire nyugodt.
- Ju, komolyan, gyere le. - szólt ismét Jimin. Annyira aranyos volt, hogy már én sem tudtam ellenállni. Egy megjátszott sóhajtás keretében felültem, majd szépen lemásztam.
- Most jobb? - kérdeztem.
- De még mennyire. - mosolygott. Láttam rajta, hogy legszívesebben megszorongatna, de azért mégis csak az utcán voltunk. Előre féltem mi lesz, ha ismét bent leszünk az épületben.
