Unforgettable /PJM/ ✔️

42.

~ Jimin ~

Alig telt el egyetlen perc éreztem, ahogy Juno a tagomra szorít. Abban az egy dologban biztos voltam hogyha így folytatja, nagyon hamar végem lesz. Nem sok lehetőségem adódott együtt létekre, de bizton állítom, hogy vele az érzés egyszerűen felemelő. Ujjait a tincseim közé vezette, majd rám emelte a tekintetét. Vágy és kéj keveredett benne, az arcán pedig apró grimaszok jelentek meg, ahogy az általam okozott feszítő érzést próbálta megszokni.

- Jól vagy, kicsim? - cirógattam meg az arcát és egy leheletnyi puszit nyomtam az orrára. Cselekedetemre lehunyta a szemeit és egy nagy sóhaj hagyta el az ajkait.

- Jól vagyok. Csak tudod... annyira... - kereste a szavakat és úgy tűnt kellemetlenül érezi magát. Próbáltam a lehető legkevesebb mozgással megtámaszkodni, aztán csakis rá figyelni.

- Ju, nekem elmondhatod.

- Én csak... tudod volt a barátom, aki elhagyott a nővéremért. - belülről a számba haraptam. Nem akartam, hogy az exéről beszéljen, de meg kellett hallgatnom. Bólintással jeleztem neki, hogy emlékszem. - Ő... mindig csak magára gondolt. Még akkor is mikor először voltam vele. Nekem ő volt az első.. és nagyon fájt. - szemébe gyűlni kezdtek a könnyek minek láttán majd megszakadt a szívem. - Nem hagyott időt nekem, de nem szóltam, mert szerettem. Annyira szerettem. - sírta el magát. Nem bírtam tovább, ráengedtem a súlyom és a nyakába bújva öleltem magamhoz.

- Jagi, ne sírj. Egy ilyen... szemét miatt meg főleg ne. Én nem foglak bántani, én csakis neked akarok jót. Azt szeretném, hogy olyan élményekben legyen részed, amiket nem felejtesz el egyhamar, amik jó emlékek. Tökéletesek, akárcsak te. - néztem újra szemeibe amik kétszer akkorára tágultak, majd zokogni kezdett. - Ne már kicsim. - bújtam az arcához és puszilgatni kezdtem. Nem kellett sok és alább hagyott a sírása aztán, hogy teljesen elvonjam a figyelmét megmozdítottam a csípőmet. Ju élesen szívta be a levegőt és erősen kapaszkodott a hátamba, még a körmeit is éreztem, ahogy belém mélyítette azokat.

Képtelen voltam tovább várni, mozogni kezdtem, ami Juno-ból és belőlem is nyögéseket csalt elő. Minden egyes mozdulatomra megrezzent ami annyira ellenállhatatlanná tette, hogy már alig tudtam vissza fogni magam. Szerettem volna gyorsítani a tempón, hogy az utolsó pillanatig kiélvezzem a helyzetet. Ju egyre jobban szorított, amitől már majdnem felrobbantam. Akkor hasított belém, hogy biztosan nem szed gyógyszert, így kénytelen leszek "elrontani" az alkalmat. A lehető legjobban vigyázva a lányra húzódtam ki belőle és nyúltam a szekrényemhez.

- Mit csinálsz? - kérdezte Ju kétségbe esett hangon. A szemében félelmet láttam, talán azt hitte, hogy részemről ennyi volt és eddig csak hülyítettem.

- Nyugi, csak fő az óvatosság. - emeltem fel a kis zacskót mikor megtaláltam.

- Neked miért van óvszer a szekrényedben? - nézett rám hunyorogva. Elnevettem magam a féltékeny arckifejezésére, közben bontani kezdtem a csomagot. Míg araszoltam vissza hozzá, magamra görgettem a gumidarabot, aztán szépen vissza furakodtam a lábai közé.

- Ne aggódj Jagi, de tetszik, ha féltékeny vagy. - vetettem be a csábos vigyoromat és mielőtt bármit mondhatott volna, szépen vissza helyeztem magam a szorító ölelésébe. Újra a nyögéseink töltötték meg a szobát és addigra már biztos voltam benne, hogy ezt vele nem fogom tudni megunni.

Apró cseppek terítették be Juno gyönyörű bőrét és feltüzelt a látványa, ahogy a tűrőképessége határán a hajába túrt és próbálta felvenni velem a ritmust. A lökéseim egyre gyorsabbak lettek és már tudtam, hogy jó pontot találok el mikor Ju elfojtotta a sikolyát. Okos kislány, de jobban tetszett volna, ha a nevemet sikítja közben. Szemei néha fent akadtak, mikor már a térdhajlatánál fogtam a lábait, ezzel az alfelét megemelve az ágyról. Egyszerűen csodálatos látványt nyújtott, ahogy belé fúródtam, ahogy teljesen elnyelt engem. Egyik lábát a vállamra tettem és a szabad kezemet a mellére tapasztva kezdtem masszírozni. A legcsodálatosabb dallamként hatott a zihálásunk és nyögéseink egyszerre történő hallatása. Juno láthatóan kezdte elveszíteni önmagát hiszen már kétszer is a beteljesedés szélére sodortam, ahogy ő is engem, de mindig megálltam mielőtt az megtörtént volna. Azonban már rólam is patakokban folyó izzadság cseppek is arról árulkodtak, hogy nem húzhatom sokáig. Így az utolsó megmaradt energia tartalékommal löktem néhány erőteljeset, aminek következtében egymás nevét nyögve adtuk át magunkat a mindent elsöprő orgazmusnak.