IDC

12.

A franc tudja , hogy vagy hogyan nem de sikerült le rázni őket és le álltak a követésel. Gondolom nem volt kedvük jelenetet rendezni az autó pályán ami pozitív. De a negatív, hogy ezer százalékba,hogy megjegyezték vagy fel írták a kocsi rendszámát , így mondhatjuk kész nyom követő lett az autó és akár hol felbukkanok vele megtudják hol tartózkodok. Főleg ha le adják a leírásomat a környékbeli rendőr örsökre és mostmár az autó leírást is. Na jó keresünk fodrászt, az autót át fessük és rendszám csere lesz.
De istenem.. Hiányzik egy érzés amit éreztem régen... Hiányzik az ölelése. A nevetése... Mindene de baszki rendőr. De ahol egyszer fel álltunk ott nincs többé helyünk.. Vagy mégis..
Nem tudom a nemlétező faszomba bele, hogy ilyen érzés a... A nem tudom mi.
Sosem voltam szerelmes. Sosem tudtam mit éreztek apáék akkor mikor meglátták egymást. Ilyenkor ezekről az érzésekről olyan jó lenne elbeszélgetni egy anyával.. Megbecsülném ha lenne. De ő a könnyebik utat választotta , és elmenekült abból amit apának sikerült rejtegetnie előtte mert félt, hogy megtudja és elhagyta.. Sajna pont ez lett.
Nem tudta feldolgozni, hogy apa pontosan mivel is foglalkozik, de megbánta mert két évvel később vissza jött hozzánk de már sikertelenül mert apa nem, hogy az életébe a kertbe nem engedte be. Én fent szobámba ülve néztem azt ahogy ők ketten egymást túl kiabálva próbálják megbeszélni a dolgokat. Már akkor arra tudtam gondolni, hogy vagy anyát ütöm agyon vagy apa elé állva én küldöm melegebb éghajlatra.
Az első lehetséges alkalommal fordultam vissza. Nem gyávának neveltek, hogy megfutamodjak egy csatától, és ez pontosan az . Köztem és az érzelmeim között. Mivel kurvára nem tudom eldönteni, hogy a drága rendőr bácsitól meneküljek vagy pedig a karjaiba omolva hagyjam, hogy boldogan éljek vele mindent leszarva.