Mélység |Todoroki × Oc - Befejezett|

7. Fejezet: Nyaralás [1]

Másnap reggel egészen kipihenten ébredtem. A legfőbb oka ennek az volt, hogy annak a fiúnak a karjaiban ébredtem, aki a világot jelentette nekem. Shouto halkan szuszogott, közben pár hajtincse a homlokára omlott. Gyengéden tűrtem ki a bőréből a kósza szálakat.
  Egy ideig csak néztem az alvó fiút, aztán elkezdtem keltegetni. Vagyis kezdtem volna, ha nem tudatosul bennem az a tudat, hogy a tanároknak továbbképzés van, így ezen a héten már nem is lesz tanítás.
Nagy mosoly telepedett meg arcomon, majd fejemet visszahajtottam mellkasára, s mélyen magamba szippantottam illatát. Éreztem, hogy az álmosság ismét úrrá lesz rajtam, így hamar visszakerülök az álomvilágba.

  - Nagu - hallok meg egy gyengéd, és törődő hangot, ahogy nevemen szólít.

  - Ühm.. - adtam ki magamból az álmos hangot, majd másik oldalamra fordultam.

  - Felkéne kelni - szólt erősebben a fiú, kinek lassan felismertem a hangját - Lassan 2 óra van.

  - Holnap úgy sincs suli - szóltam halkan, majd szememet lassan nyitottam ki.

Egyenest a fele más hajú fiút véltem felfedezni magam előtt. Arcán kedves mosoly ragyogott, mellyel szebbé tette a napomat.

  - Mondanám, hogy csinálok neked reggelit, de már az ebéd is elmúlt, valamint odaégne a konyha...

  - Anyukád hol van? - szóltam halkan, majd felültem.

  - Dolgozik, ahogy apa is - szólt kissé elfojtott hangon.

  - Akkor kettőnknek kell valamit csinálni - adom be a derekam.

Közelebb hajoltam, majd a mai nap első csókját ajándékoztam neki. Shouto nem restellt visszacsókolni, így hamar összegubancolódtak a nyelveink.

  - Ugye... - szólt a csókba, így az megszakadt - ...nincs baj?

  - Mire célzol?

  - A tegnap délutánra.

  - Ja, hogy arra. Minden rendben van, jól vagyok. Köszönöm a kérdésed - adtam egy puszit a fejére, mire ő megragadott, és szoros ölelésbe fogott.

  - És...fáj még? - kérdezte gyengéden, mintha bármelyik szótól összetörhetnék.

  - Nem. Tényleg jól vagyok, mert vigyáztál rám - adtam puszit az arcára - És ezt köszönöm neked..

  - Jól esik, hogy ennyire megbízol bennem - szólt halkan, és éreztem hangjában, hogy örül ennek a kijelentésemnek.

  - Benned bárhogyan, és bármikor - suttogtam, közben egy mosolyt eresztettem el magamból - Szóval ki csinál kaját?

  - Közösen? - kérdezte, közben felült, melynek következtében én is felültem, hogy szemeibe bámuljak.

  - Közösen - válaszoltam neki egy mosoly mellett.

Nehezen keltünk ki az ágyból, s ezt követően fel is öltöztünk. Mivel nekem csak a tegnapi ruhám volt itt, Shouto adott a nővére ruháiból. Olyan furcsa, hogy Shoutonak hívhatom.

  - Mehetünk? - tette fel felém a kérdést, mire én bólintottam. 

Amint leértünk a konyhába, a fiú szeme megakadt egy levélen, melyet hamar a kezébe is vett, és olvasni kezdte.

  - Baszki - szólt hirtelen.

  - Mi a baj? - néztem rá meglepetten.

  - Elfelejtettem, hogy apával és anyával nyaralni megyünk - sóhajtott nagyot, majd visszatette a levelet az asztalra.

  - A tesóis is mennek? 

  - Nem, ők nem akartak - gondolkodott el, majd rám nézett.

  - Mi...mi az? - néztem rá kissé ijedten, mivel nagyon méregetett.

  - Elszeretnél jönni?

  - Én? - mutattam magamra - De
..ez a ti családi kirándulásotok.

  - Igen, de ha egyedül megyek, abban semmi jó sincs. Viszont, ha a drága barátnőmmel megyek, sokkal izgalmasabb, nem? - küldött felém egy mosolyt, melytől megdobbant a szívem.

  - Tényleg nem zavarnék? - kérdeztem, már nagyobb bátorsággal.

  - Nélküled el se mennék - jelentette ki.

  - Akkor elmegyek szívesen - küldtem felé egy mosolyt, majd egy puszit adtam a szájára.

  - Szerinted a gofrit nehezen lehet megcsinálni? - szedett elő egy kisebb könyvet, melyben minden bizonnyal ételek voltak.

  - De ugye tudod, hogy azzal nem fogunk jól lakni? - vontam fel a szemöldökömet. 

  - És le se égetjük a konyhát.

  - Na jó, ebben igazad van... - sóhajtottam nagyot.

2 óra. 2 kicseszett órába telt, mire megcsináltunk keresek 10 gofrit. És arról inkább nem beszélnék, hogy liszt helyett sót tettünk bele, nagy mértékben, így újra kellett csinálni. Utána meg, amilyen szerencsések voltunk, odaégettük szinte az egészet. Így, 2 órával később, végre megtudtuk csinálni rendesen.

  - Soha többet nem csinálunk ilyet - jelentettem ki, miközben a művünket ettük, ami ennyi próbálkozás után nem is volt olyan szörnyű.

  - Soha - szólt egy sóhaj mellett Shouto.

Percekkel később Shouto anyukája jött haza.

  - Uh, mit főztetek, szívem? - fordult a fiához, majd elvett egy gofrit, és meg is kóstolta.

  - Gofrit, azonban először sót tettünk bele a liszt helyett, utána pedig odaégettük - szólt halkabban.

  - Édeseim - nézett ránk egy halvány mosoly mellett az anyuka - Belejöttök majd. De legalább eggyel több közös van bennetek - mosolygott ránk, majd egy puszit adott a fiának a fejére.

  - Anya - szólt a fiú az idősebb nőhöz - Mikor indulunk holnap? Oh, és baj lenne, ha Nagu is jönne?

  - Baj? Dehogy lenne - küldött kedves mosoly felém - Hajnalban megyünk, hogy időben odaérjünk.

  - A hajnal alatt mit tetszik érteni? - kérdeztem zavartan.

  - Hajnali 4 - jelentette ki az anyuka.

Köpni-nyelni nem tudtam. Esélytelen, hogy akkor elkeljek. Akkor inkább már el se alszom.

  - Persze, ha az nektek is jó.

  - Tökéletes - jelentette ki a barátom. 

  - Neked. Nekem nem. Szóval majd hívj fel, vagy kelts fel valahogy.

  - 3 napra pakolj - szólt, közben teljesen figyelmen kívül hagyta a szavamat.

  - Hozz meleg ruhát is - szólt az anyuka, majd eltűnt  a konyhában.

  - Ugye tudok majd aludni a kocsiban? - néztem kín szenvedve a barátomra.

  - Persze, hogy tudsz - mosolygott rám kedvesen.

Vártam már a holnapot, hisz eddig még nem voltam Shoutoval ketten kirándulni. Jó, ott lesznek a szülei, de akkor is együtt leszünk.