Mélység |Todoroki × Oc - Befejezett|

16. Fejezet: Mikor lesz vége?

Miután visszamentem a házba, írtam Shoutonak. Aggódtam miatta. Nagyon is.
  Nem írt vissza, viszont megírtam neki, hogy majd 6 körül jöjjön a parkba, arra a helyre, ahová mindig szoktunk menni.

Jómagam elmentem, mivel jobban éreztem magam.
6 óra elmúlt, de én még vártam. Vártam és vártam, egészen negyed 7-ig. Amikor már azon voltam, hogy hazamegyek, egy fiút láttam magam felé sétálni. Egészen addig nem szóltam egy szót se, míg meg nem érkezett elém.

  - Szia... - szóltam halkan, ahogy ránéztem az arcára - Miért piros az arcod?

Shouto összerezzent, majd fejét oldalra fordította.

  - Miért hívtál? - szólalt meg, de nem nézett rám.

  - Mi történt? - tereltem a kérdést.

  - Semmi...

  - Shouto! - szóltam rá, majd megfogtam az arcát, és magam felé fordítottam.

Szeme könnyes volt, és nem is kicsit.

  - Édesem... - szorítottam egyre jobban az arcát.

Shouto nem szólt egy szót se, csak halkan kiengedte könnyeit. A szívem megszakadt a látványon. Mi történhetett?

  - Shouto... - szóltam halkan, majd szorosan megöleltem őt.

Amikor ez megtörtént, szinte összeroppantva ölelt vissza.

  - Az apám... - kezdte el halkan.

  - Megütött?

Shouto nem válaszolt, csak szorosabban ölelt. Istenem. Mit tett vele?
  Nem szóltam egy szót se, csak a hátát simogattam neki, hogy megnyugodjon. Segíteni akartam neki.

  - Nyugodj meg, kérlek...

Remegett szegény, és alig bírtam megnyugtatni. Teljesen kikészült.

  - Saj..nálom... - távolodott el, s szemeit kezdte el törölgetni.

Szemei csillogtak a könnyektől.

  - Igyunk meg valamit. Jó?

  - Hogy tudsz velem így beszélni, amikor olyan csúnyán bántam veled?

  - Szeretlek, te buta... - fogtam meg a kezét lágyan.

  - Én is szeretlek... - rázkodott a válla, annyira remegett.

Könnyes szemekkel lehajolt, majd ajkait az enyémnek nyomta.
Jól esett a közelsége, így nyelvem segítségével csókoltam őt vissza.
Rettenetesen jól esett, ahogy csókolt. Ajkamat egyre jobban nyomtam az övének.

  - Sajnálom... - szólt a csókba, mire én csak megráztam a fejemet.

  - Nem a te hibád...

Miután ezt kimondtam, ő egyből megölelt engem. Imádom az illatát.

Todoroki szemszög

Órák után is ott ültünk azon a padon, amin mindig. Nem akartam elszakadni tőle, de mennem kellett. Már vagy 1 órája otthon kellene lennem.

  - Majd írok... - szóltam halkan, majd egy csókot adtam ajkára, és egy ölelés után távoztam is.

Miután hazaértem, próbáltam tényleg feltűnésmentesen a szobámba jutni.

  - Hol voltál?! - kiabált egyből apám - 10 óra van, merre voltál?! Azzal a lánnyal?!

  - Igen, vele voltam! Ő nem rossz ember! - fejezd be idióta.

  - Azt majd én eldöntöm! És ezt meg is mutatom neked - idegesen indult meg felém, és már tudtam is, hogy mi következik.

Remegő testtel mentem fel. Az arcom égett, ahogy a testem is. Biztos vagyok benne, hogy ezek megfognak látszódni. Könnyeimmel küszködve mentem a fürdőbe, hogy lefürödjek. Amint a tükör elé álltam, és levettem a pólómat, megláttam a folfokat, amiket kb fél órája szereztem.
  Utálom apámat. Gyűlölöm és azt is, hogy semmit se tehetek. Anya meg főleg. Inkább elment, és magamra hagyott, mert nem bírta ezt nézni. Először hiába szólt apához, ő ezzel nem törődött. Sőt, szinte őt is megfenyegette, hogy takarodjon onnan, vagy nem lesz jó vége.
  Így egyedül maradtam, és végigkellett szenvednem, ahogy apám megver.

De mégis..mikor lesz ennek a rémálomnak végre vége?