Neighbours

2.Fejezet

Lance

Már csak néhány lépés választott el minket a Voltrontól, mely véleményem szerint az egész város legjobb helye volt. Emlékszem még a napra, amikor Hunkkal rátaláltunk, teljesen véletlenül.
Épp egy házibuliból jöttünk hazafelé, és nem igazán voltunk a legjobb formánkban. Őszintén, csak azért tévedtünk be, hogy használhassuk a WC-jüket, de végül mégis maradtunk, mert megbabonázott minket a hely atmoszférája.
Az egész bár úgy volt berendezve, mintha egy űrhajóban lennénk, a legmenőbb világításokkal, jó zenével, és még az italok se kerültek sokba. Annyiszor lógtunk ott az utóbbi időkben, hogy még a pultos-tulajdonossal is összehaverkodtunk, aki néha azt is megengedte, hogy mi válasszuk ki a zenét, vagy állítsuk be a fények színét.
Habár tudtam mennyire lenyűgöző a hely, mégis izgultam egy kicsit a többiek véleménye miatt, és még csak nem is tudtam miért. Viszont miután beléptem a fehér, kerek ablakokkal ellátott ajtón, az összes kétségem megszűnt. A Voltron tökéletes volt, mint mindig.
Ma kivételesen a szivárvány összes színe megjelent a falakon, a középső teret pedig megtisztították az asztaloktól. A zene is kicsit más volt, de nem feltétlenül rossz.
Vettem egy mély levegőt a kissé párás, izzadságszagú levegőből, majd intettem a többieknek, hogy kövessenek. Egyenesen a pult felé indultam el, ahol láttam, hogy Coran épp néhány italt töltött ki a most érkezőknek. Vidáman pattantam fel az egyik bárszékre, majd államat megtámasztva a tenyeremben rámosolyogtam a pultosra.
-Hé Coran, mizu? - kérdeztem, miközben a társaság többi tagja is odaért mellém.
-Ma egész biztos nem kapsz ingyen inni - sóhajtott fel az öreg. Hiába, már olvasott a fejemben.
-Pedig még új vendégeket is hoztam - mutattam az említett személyekre, akik csak udvariasan intettek.
-Én pedig szerváltam egy DJ-t, és azok nem ingyen dolgoznak - húzta össze a szemöldökét, én pedig csak megadóan felemeltem a kezem. - Erről jut eszembe, ne itt álljatok! Tánceste van!
Coran néhány mozdulattal elhessegette a többieket, akik csak engedelmesen lesétáltak az üres térre, ahol a többi vendég is  szórakozott.
Egyedül Keith maradt a helyén, a fekete haját piszkálgatva. Való igaz, nem tűnt annak a táncos fajtának a fekete bőrdzsekijében, és szintén fekete bakancsában. Viszont ez a szituáció pont megfelelt a bosszúhadjáratom kezdetének, amiért teljesen elfelejtett. Bármennyire is próbáltam úgy tenni, mintha egyáltalán nem érdekelne az egész, valahol mélyen zavart az, hogy nem emlékezett rám. Így egy kicsit közelebb húztam a székem hozzá, és megkocogtattam a vállát.
-Miért nem táncolsz? Csak nem félsz, hogy lealáználak a mozdulataimmal? - vigyorodtam el, de Keith csak egy halvány mosollyal megrázta a fejét.
-Szívesen mondanék nemet, de őszintén. Igazad van.
Nem igazán erre a válaszra számítottam, így az egész elképzelt beszélgetésünket át kellett terveznem a fejemben. Valójában, most már abban se voltam biztos, hogy folytatni akarom a szívatását. Úgy, hogy ő is ezt gondolta, kevésbé lett volna vicces a dolog.
-Amúgy az egész annyiból áll, hogy ritmusra rángasz - vontam meg végül a vállam szórakozottan. Keith ajkai lassan felfelé kezdtek görbülni a válaszom után, majd elfordította a fejét, és a plafont kezdte el bámulni.
-Sose táncoltam a bulikban. Hülyeség az egész - fordította végül vissza a tekintetét rám.
-Egész vicces tud lenni, ha nem gondolsz másokra. - Tapasztalatból mondtam ezt. Utáltam, ha figyelnek miközben táncoltam. Elvette az egész dolog varázsát. 
-Talán... kipróbálom - sóhajtott fel végre, majd teljes testével Coran felé fordult, aki eddig néhány poharat fényezett - Teljesen józanul viszont nem fog menni.
-Coran, kettőt a szokásosból - előztem be a fiút, aki erre csak félig lehunyt szemmel, és egy halvány mosollyal az arcán nézett rám.
-Azonnal - tette le a kezében lévő poharat a férfi lelkesen. Ezután visszafordultam Keithez, aki még mindig azzal az idegesítő mosolyával figyelt engem.
-Mielőtt különlegesnek éreznéd magad, csomószor veszek random embereknek inni. - Bizonyításként felkaptam a poharat, amit Coran épp lerakott elém, és gyors odafordultam az első lányhoz, aki eljött mellettem.
-Hé, édes, kérsz egyet? - tartottam felé az italt, de a lány csak egy gunyoros vigyorral megkerült.
-Itass mást le!
Bosszúsan pillantottam rá Keithre, aki épp a nevetését próbálta visszatartani. Vagyis a kezében tartott, remegő pohárból erre következtettem.
-Általában elfogadják, jó? - ráztam meg a fejem, Keith pedig csak bólogatva megitta a pohara tartalmát, és felpattant a székéről. Én követtem a példáját, majd intve Corannek, hogy írja fel a számlámra elindultam a táncparkett felé.
A fiú elég magabiztosnak tűnt, de azért nem merészkedett be a tömeg sűrűjébe. Nem is tudtam miért mentem utána, de valahogy már a felelősségemnek éreztem, hogy segítsek rajta, ha már ennyire szerencsétlen. Keith végül megállt, és visszafordult felém, felvonva egyik szemöldökét, mint aki a következő utasításra vár.
-Ha csak álldogálsz, kínosabbá teszed a dolgod - néztem rá. Igazából én is csak a vállamat ringattam a zene ritmusára, de ide nem is kellett más. A fiú kínosan felnevetett, és utánozni kezdte a mozdulataimat.
-Érzed már? - vigyorodtam el, mire csak megforgatta a szemeit.
-Ha a levegőben lévő izzadság és pia szagára gondolsz, igen, érezem - felelte, de nem tudta eltitkolni, hogy kezdett feloldódni.
Ekkor viszont a semmiből egy lány viharzott el mögötte, elég ideges arckifejezéssel, és menet közben egy meglepően erős mozdulattal odalökte elém. Keith már vissza akart volna szólni, vagy valami rosszabbat csinálni, de ekkor észrevette, milyen közel is vagyunk.
A fiú nem volt sokkal alacsonyabb nálam, csak pont annyira, hogy fel kellejen néznie rám. A szemei kékes-szürkék voltak, mint egy óceán, amin vihar pusztított. Talán még egy kevés lila is keveredett bennük. Fura, nem is tudtam, hogy létezik ilyen árnyalatú szemszín.
Nem tudom meddig állhattunk ott, egymás szemébe nézve. Másodpercek, percek? Valószínűleg úgyis maradtunk volna, ha a Shiro fel nem bukkan mögöttem, és meg nem kocogtatja a vállam. Szinte villámgyorsasággal fordultam hátra, és őszintén, még egy kicsit meg is ijedtem.
-Shiro, szia - intettem a férfinak, aki összehúzott szemöldökkel nézett végig rajtunk.
-Bocs, ha megzavartam va...
-Nem, csak Keith nekem jött - nevettem fel erőltetetten, a biztonság kedvéért pedig még egy lépéssel hátrébb mentem. 
-Nem is, nekem jöttek hátulról - pillantott rám a fiú zavarodottan, és talán egy kicsit csalódottan is.
-Mindegy. Csak annyit akartam, hogy haza kell mennem. De ti maradjatok nyugodtan, majd hétfőn találkozunk - ütögette meg mindkettőnk vállát Shiro, majd egy biccentéssel elindult a kijárat felé.
Újból kettesben maradtunk Keithtel, de már egyikünk se táncolt. A fiú végül egy dühös pillantást vetett rám, és visszaindult a bár felé.
Oké, tudtam, hogy az előbb nem mondtam igazat, de meg voltak az okaim. Ahogy Shiro ránk nézett. Abba egyeztem bele, hogy megpróbálok összehaverkodni a sráccal, semmi többe. Amúgy is csak egy baleset volt az egész, felesleges lett volna többet beletenni a dologba.
Viszont egy kevés bűntudatom mégis volt, ezért úgy döntöttem én is visszamegyek a bárpulthoz. Ahogy közeledtem, már láttam, hogy Keith egy új poharat fog a kezében, mely máris üresnek tűnt. Egy kicsit feszengve leültem mellé, ujjaimmal pedig a fehér, márvány munkaalapon doboltam.
A fiú egy ideig úgy tett, mintha ott se lennék, de néhány perc múlva feladta, és egy gyors pillantással a tudtomra adta, hogy figyel. Én viszont nem igazán gondolkoztam azon, hogy mit kéne mondanom, így csak folytattam a csendben ülést.
-Jó, én szerintem hazamegyek - sóhajtott fel végül, és a kelleténél erősebben lecsapva a poharát elindult a kijárat felé.
Egy kicsit még haboztam, mielőtt utána indultam volna, de a tömeg miatt ő se haladt valami gyorsan, így könnyen utolértem. Keith az elején még viszonylag türelmesnek tűnt, és megvárta, míg átengedik az emberek, de egy idő után megunta, és erővel taszította arrébb őket. Én csak egy halvány bocsánatkérő mosollyal intettem az áldozatoknak, és követtem a fiút.
Mire kiértünk, már teljesen leizzadtunk,  és néhány csepp ismeretlen eredetű ital is befoltozta a ruhánkat.
-Hol a...francba! - dobbantott egyet hirtelen a bakancsával, én pedig csak kérdőn néztem rá.
-A motoromat ott hagytam a másik helyen. El kéne mennem érte - magyarázta ingerülten.
-Csak hagyd ott, amúgy is ittál - ráztam meg a fejem, és őszintén úgy gondoltam nem lenne jó ötlet ha a fiú most motort vezetne, bár nem is az italok miatt.
-És ha ellopják? - pillantott rám aggódva - Az apámé volt, és ha...
-Nyugi, a Balmera biztonságos környéken van, és kamerájuk is van. Holnap pedig bemegyünk érte - vágtam a szavába, mielőtt túlbonyolította volna a szituációt. Igaz, a kameráról hazudtam, de nem igazán hittem benne, hogy bárki ellopná a motort.
- Együtt? - vonta fel az egyik szemöldökét kételkedően.
-Ja... Mármint tőlem mehetsz egyedül is, nekem mindegy - vontam meg a vállam szórakozottan, és hátrébb csusszantam egy lépéssel.
-Nem, jó így. Holnap tízkor az egyetem előtt - vigyorodott el, ami fura volt, mert még nem láttam így mosolyogni. Sőt, belegondolva elég ijesztő volt a dolog.
Végül a fiú intett egyet, és elindult a legközelebbi  metró felé, ott hagyva engem egyedül a hűvös őszi éjszakában, azon gondolkozva, hogy mi is történt ma este.

ha mar ugyis kell varni meg 2 napot az uj evadig, gondoltam hozok egy uj reszt nektek. oszinten en iszonyatosan kivancsi vagyok mi fog tortenni ebben az evadban, es nagyon remenykedek, hogy vegre lesz nehany bonding moment a csapat kozott. meg hogy latjuk Adam-et, lehetoleg elve:D es persze nehany uj klance cucc is jo lenne.  mindegy, a kovetekezo resz vegen majd azt is kiirom magambol.