Neighbours

8.Fejezet

Lance

Már csak azért a szoros ölelésélt megérte  eljönnöm, amivel anya üdvözölt. Mostanában csak akkor utaztam le, amikor biztos voltam benne, hogy sikerül elkerülnöm Marcot, ez pedig elég ritkán volt. Reméltem, hogy ezt végre meg tudom változtatni.
Amint anya elengedett, hagyva, hogy újra lélegezzek, felkaptam a verandán hagyott cuccaimat, és követtem őt a házba. Ahogy beléptem rögtön megcsapott az a bizonyos megnyugtató illatkeverék, ami csak itt volt megtalálható. Az egyik szobából hallottam Lucy nevetését, fentről pedig valamiféle zene hallatszódott le.
-Nem csak én vagyok itthon? - kérdeztem anyától, miközben lepakoltam az előszobában, és levettem a cipőimet.
-Oh, Luis is leugrott néhány ruhájáért - magyarázta mosolyogva, majd mikor látta, hogy elkészültem, betessékelt a konyhába.
-Na és te miért jöttél?
Kissé feszülten léptem be a szűkös helyiségbe, melyet a fűszerek, és egyéb ételek tömény illata töltött meg. Érdeklődve néztem körül, és vettem észre, hogy anya új képeket rakott fel a falra a családról.
-Igazából... Marcoval akarok beszélni - sóhajtottam végül, miközben felpattantam a konyhapultra, melyről a lelógó lábam már majdnem érintette a parkettát.
-Marcoval? - pillantott rám anya döbbentem, és szinte láttam, ahogy gondolatok ezrei öntik el a fejét.
-Igen - bólintottam szórakozottan. Igazából nem vártam másfajta reakciót tőle.
-Lance, drágám, ugye tudod, hogy nem kell...? - lépett közelebb hozzám, kezét gyengéden a vállamra helyezve.
-Persze madre. De szeretném megtenni. Túl sokáig halogattam - feleltem mosolyogva, egy pillanatra pedig eltűnt belőlem az idegesség, ami egész úton fojtogatott. Anya visszamosolygott rám, majd a hűtőhöz lépett.
-Kérsz valamit enni? Sokat utaztál - pillantott hátra a válla fölött, de én csak megráztam a fejem.
-Megígértem Hunknak és Keithnek, hogy később elmegyünk enni - magyaráztam, mire anya rögtön felegyenesedett.
-Keith? - vigyorodott el incselkedően. Mióta elmondtam neki, hogy bi vagyok, bármilyen új személyről is meséltem neki, ez volt az első reakciója. Igazából nem volt vele problémám, hisz reagálhatott volna rosszabban is a dologra, de néha kicsit idegesítő tudott lenni.
-Csak egy barátom - vontam meg a vállam, de ahogy a múlt heti bulira, és a szerda estére gondoltam, akaratlanul elpirultam.
-Értem - nevetett fel anya, egy mindentudó pillantást küldve felém. -Egyszer elhozhatnád vacsorára. Az a Katy lány is aranyos volt.
-Majd meglátom - motyogtam a zoknimat figyelve.
Beszélgetősünket az ajtó nyílása szakított meg, amit kulcsok csörgése, és cipők kopogása követett. Ijedten pillantottam anyára, aki csak biztatóan rám mosolygott.  Tudtuk ki érkezett meg.
Marcus mit sem sejtően lépett be hozzánk, még mindig a munkában viselt ruhájában.
-Szia, anya - köszönt vidáman, majd tekintete lassan átvándorolt rám, es a mosolya lefagyott az arcáról. - Lance.
Nem volt dühös. Csupán rideg. Olyan rohadtul rideg.
-Azt hiszem, hagylak titeket - pillantott anya rám és Marcusra, majd kisietett a konyhából, hogy valószínűleg valami más házimunkával foglalja el magát. Én közben lekászálódtam a pultról, és habár távolságot tartva, de oda álltam Marcus elé.
-Izé... Szeretnék mondani valamit - kezdtem bele, de a tekintetemet nem tudtam rászegezni. Egy láthatatlan erő lent tartotta a fejemet, és én képtelen voltam leküzdeni. Pedig ez lett volna a dolog lényege, hogy ezúttal szembenézek a bátyámmal, én meg ezt se tudtam teljesíteni.
Ekkor akaratlanul is beugrott Keith, ahogy azon az éjszakán átölelt, és reményt öntött belém. Egyszerűen nem hagyhattam még őt is cserben.
Hirtelen a kötél ami lent tartotta a fejem elengedett, én pedig büszkén a bátyám szemébe néztem.
Marcus ezt meglepve fogadta, testtartásának merevsége pedig kissé megenyhült. Itt volt az ideje, hogy komolyan beszéljek.
-Tudom, hogy elcsesztem. Azt is tudom, hogy egy bocsánatkéréssel semmire se megyek, de szeretném, ha te pedig azt tudnád, hogy minden nap megbánom a figyelmetlenségem. Minden nap azért imádkozom, hogy az egész csak egy rémálom legyen, de nem az. Viszont ha már őt nem tudom megmenteni, szeretném, ha legalább a te segítségedre tudnék lenni. Bármit képes vagyok megtenni, hogy legalább egy kicsit rendbe hozzam a dolgokat.
Az egész monológot egy levegővel daráltam le, és közben idegességemben az ujjaimat ropogtattam megállás nélkül. Viszont mikor kimondtam az utolsó szavakat, a szívemről egy hatalmas kő esett le, és egy pillanatara úgy éreztem magam, mintha bármit meg tudnék tenni.
Ahogy észrevettem, Marcus is meg volt illetődve. A fiú az állát vakargatta, miközben tetőtől talpig végigmért engem.
-Őszintén Lance, én is szeretnék bocsánatot kérni tőled - sóhajtott föl végül.
-Te? - pillantottam rá zavarodottan, mire ő csak intett, hogy hagyjam  beszélni.
-Amikor ez az egész történt, annyira elvoltam foglalva magammal, hogy nem is foglalkoztam veled. Pedig te is megszenvedted a baleset minden percét, én meg ahelyett, hogy segítettem volna, otthagytalak egyedül...
-Marcus, nemár. Voltak fontosabb dolgok is nálam - ráztam meg hitetlenül a fejem.
-Lehet, de mégis csak egy kölyök voltál. Sőt, még mindig az vagy, és mégis te viselkedtél felnőttesebben, amikor megszólítottál - mosolyodott el szomorkásan.
-Hé, - hajtottam le a fejem - esetleg... kezdhetnénk tiszta lappal?
-Örülnék - lépett közelebb hozzám Marcus, majd egy gyors mozdulattal magához szorított, amit én egy még erősebb szorítással viszonoztam. A megkönnyebbüléstől még a szemem is benedvesedett, de ezt egy kézmozdulattal elintéztem, majd ellépve a bátyámtól, rávigyorogtam.
-Nagyon hiányoztál már.
-Nekem is te, öcskös - borzolta meg a hajam mosolyogva - De most már felmegyek Lucyhez. Holnap úgyis találkozunk még. Én egyetértően bólintottam, majd a szememmel figyeltem, ahogy elhagyja a konyhát.
Amint kilépett, én izgatottan előhúztam a zsebemből a telefonom, és mivel Hunk be volt állítva gyors hívásra, őt csörgettem meg először. Letörölhetetlen vigyorral vártam, hogy a srác felvegye, ami néhány másodperc után meg is történt.
-Hé, Hunk, mizu? - köszöntem bele először én vidáman. A vonal túlsó végéről halk zene, és beszélgetés foszlányok szűrődtek át, így arra következtettem, Keithtel elmentek valahova inni.
-Um, eljöttünk Keithtel a Játékterembe - kezdett el magyarázni Hunk, de a hangja egy kicsit idegesnek tűnt.
-Minden rendben? - kérdeztem, most már komoly arckifejezéssel.
-Hát, igazából most már igen - válaszolt a fiú, erőltetetten felnevetve a végén.
-Jézus Hunk, mi történt?
-Izé... Keith összeverekedett valami sráccal - nyögte végül ki dolgot.
Egy pillanatra teljesen lekapcsoltam, és alig bírtam gondolkozni. Idegességemben pedig körbe-körbe kezdtem járkálni, és képtelen voltam leállítani magam.
-Mi a franc! És Keith jól van? Ugye nem tört el semmije? - zúdítottam a kérdéseimet a fiúra.
-Dehogy, csak kicsit vérzik az orra, meg mintha lenne egy kék folt az arcán...
-Ott van melletted? - kiáltottam a telefonomba, amire anya bedugta a fejét a konyhába, egy rosszalló, és egyben kíváncsi pillantással. Én csak intettem neki, hogy elmagyarázom később, majd visszafordítottam a figyelmem a beszélgetésre.
-Igen, de azt mondja nem szeretne beszélni - hadarta Hunk.
-Tökmindegy, odamegyek - jelentettem ki, mire egy halk ne! kiáltás hangzott fel a vonal túlsó feléről.
-Keith? 
-Figyelj, úgyis elmegyünk innen, ne gyere. Majd felveszünk a házatok előtt öt-tíz perc múlva.
Ezzel Hunk le is rakta, anélkül, hogy válaszolhattam volna.
-Mi történt?  - lépett közelebb anya, aki az ajtóból hallgatta végig a beszélgetés második felét. Habár elmondtam volna neki a sztorit, most nem igazán akartam magyarázkodni, szóval csak egy gyors semmi érdekessel kibújtam a kérdés alól.
Anya végül egy furcsálló tekintettel rám hagyta a dolgot, és odalépett a hűtőhöz, hogy elkezdje a vacsorát.
-Remélem azért holnap itt eszel - mosolyodott el, mire én csak halkan nevetve bólintottam.
-Akkor... én elmentem - intettem gyorsan, majd kiléptem a konyhából, és elindultam az előszobába, hogy elkészüljek, mire Hunkék ideérnek.
Egy kicsit ideges voltam Keith miatt, és még a cipőimet is fordítva vettem fel, de azért próbáltam nyugodt maradni. Bár még azt se értettem, kivel sikerült Keithnek összeverekedni. Mármint, tudtam, hogy voltak balhéi középiskolában, de arra nem gondoltam, hogy ennyire komolyak. A bűnei között csak olyan apróságok voltak, mint a szünetekben való dohányzás, a WC összegraffitizése, vagy éppen a rendszeres késések. Persze, akkoriban még alig ismertem a srácot, de egy ilyen komoly ügy felkeltette volna a figyelmem.
Az elmélkedésemet egy ismerős duda szakította félbe. Szinte azonnal megragadtam a kilincset, és kirántva az ajtót, kiszaladtam a kocsi elé. Izgatottan álltam az anyósülés felőli ajtó elé, és néhány erős kopogással jeleztem Keithnek, hogy húzza le az ablakot. A fiú vonakodva engedelmeskedett nekem, de még akkor is takargatta az arcát, mikor az ablak teljesen lement.
-Keith, mutasd már meg - nyúztam a srácot, aki végül megadóan sóhajtott, és leeresztette a kezét.
A sérülés nem volt annyira vészes. Persze az orra, és a szája alatt lévő alvadt vér rontott a látványon, és a szeme körül nővő pukli se segített, de láttam már súlyosabb dolgokat is.
-Hála istennek - sóhajtottam fel megkönnyebbülten. -Gyere be, és ellátjuk a sebeket.
Keith arcára halvány ijedtség ült ki, és hevesen megrázta a fejét.
-Egész biztos nem.
-Miért is? - kérdeztem értetlenül, odapillantva Hunkra, aki sokkal nyugodtabbnak tűnt mint a telefonban.
-Nem akarok így találkozni a szüleiddel - harapott idegesen az ajkába Keith, amitől újra megeredt a vér belőle.
-Nyugi, anya nem fog haragudni.
Miközben beszéltem előhúztam egy zsepit a hátsó zsebemből, és Keith szájára tapasztottam. A fiú furcsállva nézett rám, majd átvette tőlem a zsebkendőt.
-Nem azért - sóhajtott fel közben. - Csak nem akarom, hogy ez legyen az első benyomásuk.
-Mehetünk hozzánk is - szólt közbe Hunk, ujjaival a kormányon dobolva.
-Jó! - egyezett bele rögtön Keith, a kelleténél több lelkesedéssel.
-Az miért is más, mint az én szüleim? - húztam el a számat, miközben felegyenesedtem.
-Mert nem a te szüleid - vonta meg a vállát Keith, mintha ezzel mindent megmagyarázott volna. Nekem viszont már nem volt kedvem ellenkezni, így a szememet forgatva behuppantam a hátsó ülésre, és hagytam, hogy Hunk újra elinduljon.

■■■

Hunk anyukája szinte pánikolva fogadta a véres Keithet, mintha a fiú nem egy verekedésből, hanem egyenesen a háborúból tért volna vissza. Persze érthető volt, a Garrett család nem igazán volt hozzászokva az ilyen esetekhez. Ennek ellenére Mrs. Garrett nagyszerű munkát végzett Keith ellátásában, és még egy pizzát is rendelt nekünk.
Mire észbe kaptunk, már fent ültünk Hunk szobájában, egy-egy pizzaszelettel a kezünkben, a Gyűrűk Ura első részét nézve. Csupán Keith miatt tettem be a dolgot, de őszintén sose tudtam volna ráunni a trilógiára.
-Szóval az a fekete lovas Szauna? - szólt közbe Keith már az elején.
-Nem, Szauron egy szem - magyaráztam készségesen, a fiú pedig értetlenül bólintott.
-Hogy lehet valaki egy szem?
-Hát... - itt segítségkérően Hunkra pillantottam, de ő inkább a pizzájával volt elfoglalva, mint a barátja kisegítésével. -Ez nem a teljes formája. Csak a megtestesülése.
-De szívás - húzta össze szemöldökét Keith, majd figyelmét újra a filmre fordította.
Ezután viszonylag csendben folytattuk a filmezést, egészen addig amíg Hunk pisiszünetet nem jelentett. Mire visszatért, egy vidám mosoly ült az arcán.
-Nem alszotok itt? - kérdezte, olyan lelkesedéssel, mintha még mindig alsósok lennénk.
-Tőlem - vontam meg a vállam, Keith pedig egy gyors biccentéssel belegyezett a dologba.
-Ah, menő! Akkor tarthatunk egy egész estés maratont! - tapsikolt Hunk boldogan, amitől nekem is el kellett mosolyodnom.
-És ki hol alszik? - tette fel a jogos kérdést végül Keith.
-Ketten aludhatnak a franciaágyon, és behozom még a pótágyat is - gondolkodott hangosan Hunk.
Már aludtam a srácéknál, és pontosan tudtam milyen pótágyról beszélt. Annál a pokolból szabadult valaminél csak a föld volt kényelmetlenebb, és nem volt rá esély, hogy azon töltsem az estét.
-Stip-stop az ágy - kiáltottam fel, egy kicsit hangosabban a kelleténél, de mire Hunk leszidhatott volna, Keith  is csatlakozott hozzám.
-Én alszok itt! - nézett rám felháborodottan a fiú, én pedig csak ellenkezően megráztam a fejem.
-Tuti nem, már lestoppoltam.
-Én meg sérült vagyok - érvelt Keith, és habár igaza volt, nem volt semmi pénz, amiért a pótágyon aludtam volna.
-Hé, srácok, nyugi. Majd alszok én a pótágyon - nyugtatgatott minket Hunk, majd kisietett a szobából, hogy idehozza azt. Ekkor Keithtel szinte egyidősben egymásra néztünk, és összehúzott szemmel vizsgáltuk meg a másikat, mintha csak először találkoztunk volna.
-Ez vicces lesz - szólalt meg végül Keith egy nagyon gyanús mosollyal.
Az este ezután elég gyorsan telt. Miután Hunk visszatért, és összeszerelte a pótágyat, folytattuk a filmet, és a másodikba is belekezdtünk, de mielőtt elérhetetlenünk volna a fináléhoz a srác bealudt. Keith még bírta egy darabig, de láttam rajta, hogy a szemei minden másodperccel egyre jobban összeszűkülnek. Végül a fiú álmosan dőlt rám, ezzel véget vetve a filmes esténknek.
-Kezdők - motyogtam magamban, majd egy óvatos mozdulattal áthelyeztem Keith fejét a párnájára. Mielőtt én is lefeküdtem volna, elosontam a lejátszóhoz, és kivettem a DVD-t. Egy kicsit sajnáltam a dolgot, mert pont most kezdődött volna a Helm-szurdok ostroma, de ha nem most, majd máskor befejezem Keithtel a filmet.
Egy halvány mosollyal néztem vissza a fiúra, aki már magzatpózban feküdt az ágyon, halkan szuszogva. Visszafele menet felkaptam egy lepedőt az egyik székről magamnak, az ágyon lévő takarót pedig Keithre terítettem, amit ő rögtön magához szorított. El kellett ismernem, hogy így nézve elég aranyos volt a srác.
Egy elhúzott ásítással én is ledőltem az ágyra, de mielőtt lehunytam volna a szemeimet, Keith motyogva, félálomban megszólalt.
-Köszi, Lance.
-Mit? - nevettem fel halkan, nehogy felébresszem Hunkot.
-Hogy aggódsz értem.
Egy pillanatig csak csöndben figyeltem a fiút, ahogy lassan veszi a levegőt.
-Ha ilyen idióta balhékba keveredsz, valakinek muszáj - vigyorodtam el, Keith pedig mosolyogva közelebb húzódott. 

visszatertem, elfogadhato kesessel asszem.
egy kicsit felek, h elcsesztem Lance csaladjanal a neveket, (bar a Lucyt en talaltam ki:P) de ha nem is igy van canonba, most mar igy marad.
amugy mindjart megvan az 500 olvasas, amit nagyon koszonok💞 oszinten nem hittem, h ennyi embert fog erdekelni a fanficem, de nagyon orulok neki.