Neighbours

14.Fejezet

Lance

-Biztos, hogy működni fog ez? - fordultam hasra Pidge ágyán, becsukva a Pókember képregényt amit eddig olvasgattam.
-Azt hittem több hited van bennem - rázta meg lassan a fejét a lány, miközben ujjai örült módjára jártak a billentyűn. Igazán lenyűgöző látvány volt, de nem voltam benne teljesen biztos, hogy haszna is van, vagy csak az időmet vesztegeti. Pidge mindig is jó volt az ilyesmi dolgokban, így miután fogalmam se volt hova kéne mennem, ellátogattam hozzá. Eleinte nagyon megörültem, mert a lány  azt mondta képes rájönni Keith tartózkodási helyére, ha megadom a telefonszámát. Viszont ez jó sok idővel ezelőtt volt, és a türelmem kezdett fogyni.
-Próbálok, csak... annyira aggódok Keithért - sóhajtottam fel drámaian, majd átfordultam a hasamra, és a képregényt gyűrögetve bambultam a mennyezetet.
-Ha eltéped újat veszel - morgott Pidge.
-Inkább arra koncentrálj - pillantottam felé dühösen, de ahogy újra átgondoltam a mondatot a fejemben rájöttem, hogy egy kicsit bunkón jött ki. Nem, igazából rohadtul az volt. Annyira utáltam, amikor az idegesség ávette a kontrolt felettem. - Bocsi.
A lány halkan felkuncogott, majd hirtelen megpördült a székével.
-Semmi. Úgyis kész vagyok - jelentette ki boldogan.
Ahogy kimondta az utolsó szavakat, rögtön felpattantam, és elfojtott izgalommal vártam a folytatást. A képregény szinte magától kiröppent a kezemből, de Pidge pont elkapta.
-Ezért meg kell gondolnom, hogy elmondom-e - tolta fel a szemüvegét, komoly arckifejezéssel.
-Nemár Pidge - haraptam az ajkamba kétségbeesetten, és már azon voltam, hogy erővel kényszerítem ki a választ a lányból, mikor az felnevetett.
-Nyugi, csak szívatlak. Ha az információm helyes, Keith a East-tónál csinál...akármit.
A válasz kirobbanó örömmel töltött el, és szinte reflexszerűen egy szoros ölelésbe vontam Pidget, aki csak néhány kínos vállveregetéssel válaszolt.
-Izé, Lance, nem akarok kedvromboló lenni, de tudod... - bontakozott ki az ölelésből a lány, csakhogy a szemembe nézhessen. - Lehet Keith csak egyedül akart lenni egy kis időre.
-Lehet... köszi Pidge. - fordítottam oldalra a fejem. Persze, ha nem kaptam volna meg azt az üzenetet, én is erre gondoltam volna, még a nem fogadott hívások ellenére is. De az az egy szó mindent megváltoztatott...
Csupán néhány órája kaphattam meg, de talán többet aggódtam azóta, mint egész életemben. Minden másodperc egy szálka volt a szívembe, amit hiába próbáltam kipiszkálni, csak egyre mélyebbre csúszott. Viszont az, hogy Pidghez siettem, a lehető legjobb döntés volt amit hozhattam volna, és a pillanatnyi öröm elfeledtette velem a szorongást ami elzárta a torkomat. Még bele se akartam gondolni, hogy mi történhetett Keithtel, mert tudtam ha mégis megteszem, nem leszek képes tisztán gondolkozni, pedig arra most szükségem volt.
Miután elléptem Pidgetől, rögtön lefirkantottam a címet, és elrejtettem a zsebembe. Nem is kérdeztem a lányt, hogy sikerült kideríteni a srác tartózkodási helyét, csak gyors elköszöntem tőle, és kisiettem a koleszból. A lépcsőn ülő egyetemisták fura tekintettel pillantgattak rám, pont ahogy a velem szembejövők is, akiket néha türelmetlen mozdulatokkal löktem arrébb.
Szinte észre se vettem, ahogy futok, közben pedig a telefonomon kerestem a leghamarabbi buszt ami elvinne a tóhoz, és alig hittem el, hogy tényleg úton vagyok.

■■■

Szinte elsőként pattantam le a buszról, megelőzve egy zsémbesen motyogó nénit, és egy teljes életvágy nélküli fiatal lányt. Éreztem, hogy kicsit bunkó vagyok, de elég jogosan voltam az, így nem igazán lett bűntudatom. Sokkal jobban érdekelt hogy megtaláljam a faluban a cetlimre írt címet amit a zsebembe tettem amint megvettem a jegyeket. Egész út alatt hol elővettem, hol visszaraktam, amiért kaptam néhány rosszalló pillantást a mellettem ülő utastól.
Ahogy a mögöttem elhajtó busz előtt álltam, izgatottan nyúltam érte, viszont néhány másodperc keresgélés után rá kellett jönnöm, hogy... nincs nálam. Idegesen túrtam át a többi zsebemet is, de semmi. A fejem egy pillanatra teljesen sötét lett, és legszívesebben bevertem volna magamnak egy jó nagyot. Egyszerűen nem létezett, hogy ennyire szerencsétlen legyek, pont most!
Tehetetlenségemben belekáromkodtam az álmosan lenéző szürke égre, ami csak arra volt jó, hogy a zsémbes néni még dühösebben nézzen rám, és a felettem gyülekező felhőkből újra elkezdjen cseperegni az eső. Lassan kezdtem úgy érezni a világ kezd összeesküdni ellenem, de muszáj volt kicsit lenyugodnom, különben semmi esélyem nem lett volna, hogy megtaláljam Keithet. Így vettem egy mély levegőt az esőtől felfrissült levegőből, és előhúztam a telefonom, remélve, hogy Pidge tudni fogja a címet.
Viszont szomorúan kellett észrevennem, hogy errefelé még térerő sincs. Most már szívesen széttörtem volna valamit, de ehelyett csak dühösen belerúgtam egy kavicsba, ami beleesett egy lassan növekvő pocsolyába.
-Hé - szólalt meg ekkor hirtelen egy hang a hátam mögül. Érdeklődve fordultam meg, csakhogy szembetaláljam magam a buszos lánnyal. Egy türelmes mosoly volt az ajkain, miközben próbálta lesimítani az esőtől begöndörödő barna haját.
-Nem akarok zavarni, csak úgy nézel ki, mint aki eltévedt - nevetett fel halkan, és láttam rajta, hogy kicsit kényelmetlenül érzi magát a szituációban.
-Igazából ja. A barátomat keresem, de fogalmam sincs mi a címe, mert elvesztettem a papírt - magyaráztam el a dolgot, miközben a kezeimmel próbáltam kivédeni az esőt.
-Esetleg meg tudod mondani hogy néz ki?
-Nem valami nehéz. Van egy szörnyű fekete mulletje, és egy menő motorja is. És szinte mindig egy fekete bőrdzsekit visel, meg úgy alapvetően feketét - próbáltam összefoglalni Keith kinézetét,  a lány pedig figyelmesen bólogatott.
- A motor nem rémlik, de van egy hasonló hajú srác aki néha lejárt nyaralni ide a szüleivel. - mosolyodott el. - Ha tovább sétálsz a főúton, és lefordulsz az első kanyarnál jobbra, akkor ott lesz egy utca tele nyaralókkal. Ott laktak valamerre.
Ahogy izgatottan lenéztem a lányra legszívesebben megöleltem volna, de elég feszültnek tűnt, így inkább lemondtam erről, és csak vidáman megpaskoltam a vállát.
-Nagyon köszönöm! Van valami amit ese...
-Nem kell semmi. - állított le a lány egy kézmozdulattal, de még nem fejezte be a mondandóját. -Csak ígérd meg, hogy canon lesztek a nyolcadik évadban!
-Mi? - pislogtam értetlenül rá, mert tényleg fogalmam se volt miről beszél.
-Csak ígérd meg! - bökött mellen erősen.
-Í- ígérem. De most mennem kell - léptem lassan hátra, furcsán nézve a meglepően komoly arckifejezésű lányra. Miután pedig elég nagy lett a távolság köztünk, megfordultam és gyorslépésben elindultam az általa megadott irányba. Egy pillanatra még furcsállva hátranéztem a vállam fölött, elgondolkozva, hogy mi a franc baja is lehetett.
Az eső közben még jobban rákezdett, én pedig vele párhuzamban futva folytattam utam, remélve hogy nem kapok tüdőgyulladást holnapra. Hamarosan viszont tényleg megláttam a jobb kanyart, és átugrálva néhány pocsolyát a nyaralók végtelen sora előtt találtam magam.
Ahogy ott álltam, a tó köré gyűlő házak halmazát nézve, fogalmam se volt, hogy fogom megtalálni Keithet. Egyetlen örömöm a felettem magasodó fák voltak, amelyek valamennyire védelmet nyújtottak a rám zúduló víz ellen, habár nem sokat. Ebbe az apró jóba kapaszkodva vettem egy mély levegőt, és újra futásnak eredtem, szememmel egy fekete motort keresve minden kocsibejárón.
De a kihalt nyaraló helyen senki se tartózkodott látszólag. Az utca üres volt, a fények sehol se égtek, autóknak pedig még nyoma se volt. Kicsit félelmetes volt a látvány, de nem akartam még feladni, helyette még gyorsabb tempóba kapcsoltam, bár az eső áztatta ruháim kissé akadályoztak. Negyed óra futás után a lelkesedésem kezdett alábbhagyni. Ötletem se volt milyen hosszú lehetett az utca, és bár Keith állítólag itt volt, az nem jelentette, hogy biztosan is.
Már épp azon vacilláltam, hogy tényleg visszafordulok, de ekkor megláttam. Azt a  bizonyos Honda motort, aminek megülésének gondolatától még mindig a hányinger kerülgetett, kivéve ha az érzés is eszembe jutott, amit Keith átöleléséhez párosult. Ott álldogált magányosan egy apró, egyemeletes nyaraló előtt, tűrve az esőcseppek invázióját. Kissé megsajnáltam a fekete szépséget, de most voltak fontosabb dolgaim is, mint őt sajnálni, így bekanyarodtam a ház kapuja felé.
Úgy tűnt van csengője, de nem voltam benne biztos, hogy bárki válaszolt volna rá, így rögtön le is nyomtam a kilincset... ami természetesen zárva volt. Sóhajtva néztem körül, hátha látok valami lyukat a kerítésen, de mivel nem volt semmi, csak nyögve felkapaszkodtam a tetejére, és átugrottam egy egyszerű mozdulattal.
A vízzel átitatott puha levelekre érkeztem, és ahogy szétnéztem az udvaron, észre kellett vennem, hogy rég takarították. Enyhe izgalommal keltem át rajta, és habár először a házhoz akartam menni, észrevettem hogy a sárban lábnyomok vezetnek a hátsó kert felé, visszafelé viszont nem. Ez egy pillanatra naiv örömmel töltött el, de aztán bevillant az üzenet, és rögtön más perspektívába kerültek azok az idióta lábnyomok.
Végül habozva, de elindultam hátra, a tó partjához. A ház mellett vékony ösvény vezetett arra, és mire végre sikerült megkerülnöm a nyaralót, meg kellett állapítanom, hogy a hátsókert meglepően nagy.  A végén láttam, ahogy a tó lassan mossa a földet, de előtte még egy fákkal kerített úton kellett végiggyalogolnom. Viszont mikor már a felénél tarthattam, megpillantottam egy, a lassan besötétedő égtől félhomályban lévő alakot, aki a part mentén üldögélt, összekuporodva.
A látványtól a vér felpezsdült az ereimben, és hosszú idő óta újra sikerült fellélegeznem. Az izgalomtól hajtva a sétálásom futásba váltott, és habár próbáltam visszatartani magam, nem bírtam ki, hogy ne vetődjek rá Keithre. A fiú egy fojtott kiáltással fogadta az örömkitörésem, és habár nem láttam az arcát tudtam, mennyire meg van lepődve.
-Lance, te mit...? - tolt el magától gyengéden, értetlenül nézve rám.
-Ezt én is kérdezhetném - mosolyogtam rá, viszont ekkor akaratlanul is észrevettem a szétázott ruháját. Aggódva néztem végig rajta, a csuromvíz haján, és a halvány kék ajkain.
-Én... bocsánat az üzenet miatt - hadarta Keith, és éreztem, mennyire zavarban van. -Csak össze voltam zavarodva, és nem is tudom mire gondoltam, és...
-Keith, nyugi - vettem kezét a kezembe. A fiú a könnyeit visszanyelve pillantott rám, amitől rögtön összeszorult a szívem.
-Figyelj, nekem nem kell elmagyaráznod semmit, ha nem akarod. Ha pedig úgy érzed, ki kell adnod magadból, én itt leszek - húztam fel a kezét a számhoz, csakhogy egy halvány csókot nyomhassak rá. Keith fejét az ég felé fordította, miközben a szabad tenyerével a makacs könnyeket törölgette le.
-Köszönöm Lance - fordította végül felém a tekintetét, egy megkönnyebbült mosollyal.
-Semmiség. Most pedig menjünk be, mert mindjárt megfagysz - nevettem fel, majd felpattantam és a kezemet nyújtva felsegítettem a fiút.
-Csak hogy tudd, te is teljesen eláztál - túrt bele nedves hajába Keith. -De egészen aranyos a göndi hajad.
-Tényleg? - böktem meg a könyökömmel a fiút, aki ettől halványan felkuncogott.
-Azért ne szálljon a fejedbe.
-Késő. Szerintem holnap bejelentkezek fodrászhoz. Te is jöhetnél - gondolkoztam hangosan, ahogy a fák alatt átsétáltunk a hátsó kerten.
-A mulletemet nem adom - helyezte kezeit védelmezően a haja elé Keith.
-Sose foglak megérteni. Addig növeszted azt a szart, míg egy nem életre nem kell, és átveszi feletted a hatalmat - ráztam meg a fejem csalódottan.
-Mint Venom - kezdett el kotorászni a zsebében a fiú, mert időközben elértük a hátsó ajtót.
-Nem ezért vittelek el a filmre - horkantam fel, miközben az apró erkély korlátjának dőlve néztem, ahogy Keith próbálja kinyitni az ajtót.
-Hé, csinálunk kakaót? - váltott hirtelen témát.
-Ha van miből - vontam meg a vállam, és Keith mögött beléptem a házba.
Kicsit fura érzés volt, hogy ennyi szorongás után hirtelen mennyire normális lett újra minden. Bár ez is csak a látszat volt. Mélyen magamban tudtam, mit tett meg majdnem Keith, és azt is, hogy nem kerülgethetjük örökké a dolgot. Persze nem is akartam ráerőltetni a témát, mert kellett neki az idő, de ez nem csak egy kis kiborulás volt. Oh, bárcsak az lett volna...

bumm visszatertem.
amugy nem tudom ki latta, de meg egy hete talan sikeresen kiraktam veletlen egy sneakpeaket a sztoribol, mert azt a rohadt kozzetetel pont ott van a mentes mellett, szoval srry:c
ezenkivul probalok ujra visszaterni a rendes irashoz (probalok oke?:D) bar mar nincs tul sok a sztoribol, ami kicsit megijeszt. de a bucsuzos szovegeket hagyjuk, mert meg itt vagyunk!!
(btw cameoztam a reszben egy picit, vagy valami olyasmi)