13.Fejezet

582 59 7
                                    

Keith

A víz lassan mosta át a testemet. Minden egyes hullám messzebbre vitt a valóságtól, én pedig nem éreztem semmi akaratot abban, hogy ellenálljak. A hideg, mely szép lassan beitta magát a csontjaimba bódító volt, és segített kiűzni minden bennem maradt kétséget.
Még néhány pillanatig élveztem ahogy a szél átáramlik a hajamon, majd vettem egy utolsó lélegzetet a csípős őszi levegőből. Hiányozni fog, azt hiszem.
Lassan buktam alá a feketeségbe, nem akartam sehova se sietni. Elvégre, úgyis mindjárt vége. Mégis, ahogy a sötét víz elkezdett körülölelni, mintha magával ragadott volna, és mire észrevettem, már ijesztően messze voltam a felszíntől. De ettől függetlenül nem hátráltam meg, egy kicsit még mélyebbre mentem, és hagytam, hogy az üresség érzete kényeztessen. Átjárta az összes izmomat, és minden egyes másodperccel közelebb ért a fejemhez.
Tudtam, hogy bármire is fogok gondolni most, az lesz az utolsó. Nem mintha lett volna döntésem  benne. Az emlékek csak úgy felbukkantak, maguktól, én pedig átadtam magam nekik. Vicces, de még sose éreztem magam nyugodtabbnak, mint most.

don't panic

NeighboursDonde viven las historias. Descúbrelo ahora