the end

644 45 14
                                    

Szóval, ez is elérkezett:D Egy kicsit meg vagyok illetődve igazából, mert még sose fejeztem be könyvet wattpadon, így ne várjatok jól összeszedett írásra, vagy ilyesmi. Azt se tudom, szoktak-e ilyet, de én úgy érzem, szeretnék írni, szóval, ja. Itt vagyok.
Először is, egy keveset magáról az írásról. Tudjátok, mikor belekezdtem ebbe az egészbe, abban se voltam biztos, hogy vannak magyar voltron fanok, csak szerettem volna gyakorolni kicsit az írást, és mivel akkoriban nagyon oda meg vissza voltam ezért a shipért, őket választottam. Akkoriban még eléggé bizonytalan voltam abban, mit is akarok kihozni ebből az egészből, és csak az alapokból indultam ki. Őszintén, ha tehetném a címet is megváltoztatnám, hisz a szomszédos story line-t nem sikerült annyira jól kiviteleznem, mint amennyire terveztem, de most már úgy érzem tök mindegy. Ebből is tanultam legalább valamit, alias mindig tervezd el pontosan a történeted, mielőtt belekezdesz. Remélem, azért sikerült egy jó ívű, érdekes sztorit összeállítanom, ami hozzá adott egy kicsivel a voltron fandomhoz, még ha nem is volt benne túl sok fordulat, és igazából egy mindennapi kapcsolat kibontakozásáról szólt. És ami legfontosabb, remélem, hogy ti jónak találtátok, és nem okoztam csalódást semmivel, mert nagyon próbálkoztam. Nagyon, de nagyon várom a véleményeiteket, tanácsaitokat.
Ezen kívül van valami amit még szeretnék megemlíteni a sztorival kapcsolatban, ha már felhoztam ezt az eléggé komoly témát. Amennyiben bármilyen öngyilkossággal, vagy önbántalmazással kapcsolatos gondolatod van, amit szeretnél kibeszélni magadból, én itt vagyok, írj nyugodtan. Sose felejtsétek, hogy sose vagytok egyedül, és mindig van segítség.
Ennyit is a komoly témáról, térjünk vissza rátok egy kicsit. Mert ti aztán vagytok valamik kedves olvasók:D El se tudjátok képzelni mennyit jelentett nekem az a sok kedves komment, csillagozás, de még a megtekintések is. Miattatok megérte minden nap írni az új fejezeteket, még ha nem is volt kedvem hozzá, mert nálatok kedvesebb olvasóközönséget el se tudnék képzelni. Egy kicsit szomorú is vagyok, amiért be kell fejeznem ezt a könyvet, mert tényleg hiányozni fogtok, de egy eszméletlen négy hónap volt ez, az márt biztos.
Még így utoljára megemlíteném a Voltron fandomot, és magát a sorozatot, ami lassan a végéhez közeledik. Imádtam ezt a kis sorozatot, még ha voltak olyan pillanatok, amikor azon gondolkoztam abbahagyom a nézését, és nagyon remélem nem szúrják el a nyolcadik évadot. És ha mégis, jó volt teorizálni, és követni a sztorit, szóval sose fogom azt mondani, hogy megbántam.
Most pedig elérkeztünk a végső búcsú idejéhez. Nem akarom túldramatizálni amúgy, de tényleg egy élmény volt, és köszönöm még egyszer. Oh, és KLANCE IS CANON KING
lol vicceltem, sziasztok!

NeighboursWhere stories live. Discover now