Korlátozva || Chardre FanFiction || /SZÜNETEL\

30.

Kifutottam az ajtón, egyenesen az útra, majd száguldani kezdtem a sötét utcákon. Próbáltam visszatalálni, a memóriám segítségével, de hát hogy is mondjam, eléggé offos memóriával rendelkezem.
Lassan már úgy éreztem, hogy egy teljesen más városban vagyok, pedig alig indulhattam el tíz perce.

A következő pillanatban megláttam egy ismerős boltot, ami alá gyorsan befutottam, és leültem a korlátra.

Gondolkoztam, hogy mit cseszhettem el. Nemrég még csókolgatott, meg minden, és ma este meg csak úgy ágyba visz valakit. Nem ismertem ezt az oldalát Charlienak. Mindig csak a jó énjét mutatta, mindig boldog volt, vidám, és folyton mosolygott. De ez, hogy így random megfektet valakit, nagyon szíven szúrt.

A telefonom képernyőjére pillantottam, ami fél kettőt mutatott. Elég régóta ülhettem ott, mivel a telóm is négy százalékon volt.
Lepattantam a vas tárgyról, és elkezdtem felfele menni, az úton, a pislákoló lámpák segítségével.

Megpillantottam azt a sorházat, amiben Ő is lakik, majd megkerestem a 46-os számot, és megálltam az ajtó előtt.
Kell lennie egy pótkulcsnak elrejtve.
Mindenkinek van pótkulcsa.
Mindenhol kerestem, a lábtörlő alatt, valahol elrejtve a fűbe a növények között, de ilyen vak sötétbe, úgy tapogatóztam, mintha tűt kerestem volna a szénakazalban.

Feladtam a keresést, és lerogytam az ajtónak dőlve, és vártam.
Vártam, hogy Charlie megjelenjen, beengedjen a meleg házba, megmagyaráz mindent, és végszóként megcsókol. De, hát sajnos ez nem így lett.
Várhatok én az örökké valóságig is, de sose jutok be, max. reggel.

De ekkor eszembe jutott, hogy hátul, az erkélyen nyitva hagytuk az ajtót, hogy szellőzzön egy kicsit a ház.
Nagy próbálkozások után, végre sikerült hátul felmásznom, és bemenni a házba, a hátsó ajtón keresztül.
A cipőmet levetettem, majd a cipő tartóra raktam.
A pólómat lehúztam magamról, mert rohadt melegem volt, még úgy is, hogy kint le volt hűlve a levegő.
Bevetődtem a zuhany alá, és megnyugodva éreztem, a langyos vízcseppeket.
Minimum fél órán keresztül folyathattam a vizet, és mikor elzártam egy törölközőt tekertem magam köré, és kiléptem a csendes házba. Minden zajtalan volt, semmi hang. Üresnek éreztem ezt a házat Charlie nélkül. Legbelül abban reménykedtem, hogy mire végzek, itt lesz, és minden rendbe jön. De nem. Őfelsége nem akarja hazatenni a seggét arról a baszom buliról.
Az óra negyed hármat mutatott, de én még mindig éber voltam. Nem tudtam volna aludni, még akkor se, ha évek óta fent lettem volna.
Felöltöztem, bebújtam a legjobb barátom fenti ágyába, betakaróztam, és a közösségi oldalaimat kezdtem nézni.
Az Instagram még mindig miattunk volt felrobbanva. Nem igaz, hogy az emberek nem tudják megemészteni, hogy csókolóztunk. Na és? Attól, hogy Charlie bevallotta az érzéseit, semmi nem változott. Na jó, talán az, hogy tudom, kölcsönösek az érzései irántam. De ez az este után, már tényleg nem tudom mit gondoljak.
Próbáltam minden üzenetre válaszolni, minden képre és videóra magyarázatot keresni, de az emberek így se voltak megelégedve. Három óra lesz, és még mindig aktív a fél világ. Aludjatok hahó! Jó, az mellékes én miért nem alszok.

Egy pár óra telózás után, még az életemet is meguntam, és inkább próbáltam elaludni.
De, ahogy gondoltam, nem sikerült.
Forgolódtam, és próbáltam a legkényelmesebben elhelyezkedni, de valami hiányzott mellőlem. Vagy inkább valaki...