ʏᴏᴏɴᴍɪɴ | ᴇɢʏᴇᴛʟᴇɴ ᴇsᴇʟʏ

= érdekes veszekedés =

A magány nem a legjobb dolog. Magányosnak lenni szörnyű érzés. A tudat, hogy senkinek sem számítasz, és senki sem szeret, borzasztó. Én mégis ilyen gondolatokkal élem a mindennapjaimat.
Rég eldobtam volna a semmit sem érő életemet, ha nem lenne a zene a szenvedélyem. Az éltet engem.

Amikor bemegyek délutánonként a hangszerekkel teli boltba - ahol mindig kellemes zene szól - elfelejtem a sok szörnyűséget, ami történt velem. Még arra sem emlékszem ki vagyok pontosan, azt meg amúgy sem tudom, hogy ki szeretnék lenni.

Ma éreztem, hogy valami megváltozott. Nem ragadott magával a békés hangulat, amikor beléptem az üzletbe csak feszültséget éreztem. Nem hátráltam meg, levettem a kabátomat és elindultam felfedezni a jól megszokott boltot. Jó érzés végigsimítani a gyönyörű hangszereken. Mindegyik csodálatos.

— Yoongi nem megmondtam neked, hogy csak 6 után gyere? — hallom meg a dühös hangot, aki a bolt tulajdonosa lehet. Érdeklődve megyek a hangok után, de egy idő után megtorpanok.

— Most volt kedvem jönni. Amúgy is, ki vagy te, hogy megmond mikor jöhetek? Egy kibaszott vevő vagyok! Akkor jövök amikor akarok.

— Álljunk meg egy percre, mióta vagy te vevő? Nem veszel soha semmit!

— Csak engedj már oda a zongorához! — ordít rá a tulajra egy kétségbeesett hang.

Érdekes veszekedés. De miért csak 6 után jöhetne ide ez a fiú? Nem értem ezt az egészet.

— Szia Jaemin! — lépek ki az egyik polc mögül, és a tulaj mellé lépek.

— Látod... ezért mondtam, hogy takarodj te barom. — hallom meg hyung suttogását. Mi folyik itt?

— Szia Jimin, minden rendben van ugye?

— Ühüm. — motyogom, és egy pillanatra sem nézek az idegenre, nem szeretek ránézni másokra. Ki tudja mennyi undorító ember él a közelben.

— Ma korábban jöttél. — nevet fel kínosan.

— Igen. Meg van rá az okom. — vonok vállat. — mindegy. Én nem is zavarok. Beszélgessetek nyugodtan, vagy mi... — mondom félénken és újra visszamegyek a hangszerek közé.