,,- Elmondhatok egy titkot?
- Igen. - nézek rá várakozóan.
- Én sem szeretem, ha megérintenek. - görbülnek felfelé ajkai, és csak most tűnik fel mennyire hasonló a mosolyunk, egyik sem őszinte."
Lehet boldog két olyan személy, akik egész életükbe...
Éreztem, hogy a feszültség elviselhetetlen lesz, mégis Yoongival mentem. Jaemin árgus szemekkel figyelt minket, én pedig egyből rájöttem, hogy féltékeny a mellettem csillogó szemekkel bámuló fiúra. Mennyire vak voltam. Észrevehettem volna, hogy érez irántam valamit. Kétlem, hogy szerelmet, mert nem ismer. Alig beszéltünk pár szót, én pedig nem vagyok oda a személyisége miatt.
— Ezt veszed meg, ugye? — kérdezem meg Yoongit, majd arra a zongorára mutatok, amin először hallottam játszani. Hevesen bólogatni kezd.
— Nem volt kérdés. — kacsint rám, én pedig pirultan nézek vissza a helyes fiúra.
— Addig körbenézek még utoljára. Ugye nem gond? — csak megrázza a fejét, és elindul a zongora irányába. Jól volt nézni, hogy ennyire szenvedélyes minden után. Így, hogy tisztában vagyok a családi hátterével, máshogy kezdtem el nézni a zongora és Yoongi kapcsolatát. A tőlem idősebb fiú kitartott a hangszer mellet, és a szenvedés ellenére sem tekintet máshogyan rá. Ugyanúgy szereti lenyomni a billentyűket, és gyönyörű dallokat játszani.
Lehetséges, ha elmondanám neki a legnagyobb szégyenemet, nem gondolna rám undorító emeberként. Elfogadna, de erre nincs sok esély, bár jól esik eljátszani a gondolattal.
— Szia. — megtorpanok a hang hallatán, és ijedten nézek magam mögé. Ki más lenne...persze, hogy Jaemin követett végig vagy öt soron keresztül. Eddig miért nem jöttem rá a szándékára?
— Hyung. — biccentek neki, majd mit sem törődve vele, nézelődőm tovább, utoljára megnézem a csodás dolgokat, amik gazdátlanul hevernek.
— Yoongival barátok letettek? — kérdez rá a kapcsolatunkra. Hm. Jó kérdés, még én sem tudom a választ, mi ketten a barátság és a szerelem közé estünk.
— Valahogy úgy. — vonom meg vállaimat hátra sem nézve rá, kicsit megijeszt, hogy a nyakamba liheg. Nem tetszik a közelsége, néha a nagybátyámra emlékezetet. Amikor hozzámért, akkor is egy ilyen érzés kerített hatalmába. Soha nem jövök vissza ide.
— Együtt jöttetek, hogyhogy? — kíváncsiskodik tovább. Éppen befordulok a kedvenc soromba, ahol az albumok vannak, de megtorpanok. Úgy érzem sarokba szorított. Remegni kezd a kezem, nem szeretnék félni, egy ilyen kellemes helyen.
— Mert nála aludtam. — mondom ki a mondatot, ami egy lavinát indít el, számomra biztosan. Bevallom, nem számoltam azzal, milyen reakciót kaphatok válaszul, de arra nem számítottam, hogy Jaemin dühösen ragadja meg a kezemet, és a falhoz lök. Fájdalmasan nyögtem fel, amint a kellemetlen érzés végigsöpört a gerincemen, volt már részem kellemetlenebb élményben is, de egy ilyem embertől nem vártam volna ezt a dühkitörést.
— Miért jobb az a senki, mint én? Mit tett, amiért a bizalmadba férkőzött? — hajol bele az arcomba, én pedig megengedek magamnak egy fintort. Már látom mennyire undorító ember valójában. Milyen jogon von kérdőre? Van elég bajom, nem kellenek a gyerekes vitái.
— Engedj e-el. — suttogom, mert eléggé félek tőle. Nem tudom mi lesz a következő lépése, és ez tényleg halálosan emlékeztet arra az emberre...
— Nem. Előbb válaszolj. Miért Yoongi? — dühösen szorítja meg a csuklómat, nem úgy mint ahogyan Yoongi szokta. Az ő érintései nyugtatóak, Jaeminé viszont erőszakos. Ekkor jöttem rá, miért kedvelem ennyire az idősebb fiút.
— Fe-fejezd be. E-ezzel ne-nem érsz e-el semmit. — jelentem ki, és próbálok nyugodt hangon beszélni, ami kisebb, nagyobb sikerrel jön össze.
— Nem érek el semmit? Oh. Dehogynem! — szorítja rá ajkait az enyémekre. Megcsókolt.
<><><><><><><> Ciao! Remélem tetszett a rész, köszi hogy elolvastad! Véleményeket szívesen olvasok privátban vagy itt *.*
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
