ʏᴏᴏɴᴍɪɴ | ᴇɢʏᴇᴛʟᴇɴ ᴇsᴇʟʏ

= flörtölsz velem =

Undorító volt. Jaemin a szememben teljesen elkönyvelte magát a nagybátyám hasonmásának. Ugyan azt az undort éreztem, mint amikor az az ember ér hozzám. A bolt tulajdonosának csókjától hányni tudtam volna. Szörnyű érzés volt, hogy a csuklóimat lefogta, emiatt pedig védekezni sem tudtam. Tehetetlenség ölelte körbe a bensőmet, és újra felkaroltak azok az érzések, amiket az utóbbi egy napban elfelejtettem. Éreztem megint a gyűlöletet magam iránt, és éreztem a szégyent, ami mindig is motoszkált bennem. Képtelen voltam bármit is csinálni, csak a sírás maradt számomra, az legalább elengedte egy kis részét a fájdalmamnak.

— Jimin szerinte-

A szemeimet Yoongira vezettem, aki döbbenten bámult minket, én próbáltam segélykérően nézni rá, ő pedig dühösen rontott neki, a hozzám tapadó felnőtt emberhez.

— Na ide figyelj te mocskos szemét... — ragadja meg Jaemin felsőjét, én pedig zokogva dőlök neki a falnak, majd a földre ereszkedem.
— Hogy volt merszed megérinteni őt? Adott rá engedélyt te idióta barom? Hm? Ha most nem akarod, hogy elővegyem a bicskámat rohadtul eltakarodsz innen seggfej! — hallom az enyhe dulakodás hangját, majd a gyors lépteket. A fejemben lévő gondolatok viszont a külvilágot elveszik előlem, és bezárnak egy vastag üveg mögé, ahonnan soha nem szabadulhatok, mert gyenge ember lettem.

— Jimin. — ébreszt fel Yoongi feszült, de megnyugtató hangja. Felnézek rá, majd egy köszönöm után újra a térdeimre hajtom a fejemet.
— Semmi gond nincsen kicsim. — ejti ki szépen a szavakat, én pedig meglepődve eszmélek fel arra, hogy "kicsim"-nek szólított.

— M-még senki s-sem védett meg ilyen he-helyzetben. — motyogom, de amint realizálom mit mondtam, már túl késő. Yoongi úgy néz rám, mint aki mindent tud, vagy sejt. Én pedig lemondóan állok fel inkább, el kell mondanom neki úgyis, hiszen ő csomó mindent megosztott velem. Ennyit már igazán megérdemel.

A karjaiba kapaszkodom egész úton. Egyértelműen hozzá megyünk, mert mindketten tudjuk, hogy beszélnünk kell több dologról is. Főleg a múltamról, na meg, a jelenről. El kell mondanom a legsötétebb titkomat, és megfogom neki mutatni az igazi Park Jimint, ezután csak az a kérdés, hogy elfogad-e, vagy eldob.

— Én sajnálom, hogy nem jöttem hátra. — mondja hirtelen, én pedig óvatosan ránézek gondterhelt arcára. — hülye ötlet volt odamenni, amikor tudtam mennyire megszállott.

— Nem a te hibád. Én hagytam magamat. — hajtom le a fejemet, és egy reszketeg sóhaj szakad fel belőlem.

— Dehogy. Semmit nem tehettél volna. Lefogott, az a lúzer nem bírt máshogyan megszerezni téged, csak erőszakkal. Az ilyen embereket jó mélyen elásnám. Bűntudat nélkül.

— Én hergeltem fel. — jelentem be, Yoongi viszont ugyanúgy néz rám, mint eddig. Semmi megvető pillantás felém, ez érdekes.

— Mindegy volt neki Jimin. Az a férfi teljesen rád volt kattanva, bármi történik, bármit mondasz ő letámadott volna úgyis. — szorítja ökölbe a kezeit.

— Lehet, de mindegy. Már megtörtént. Nem tudunk mit tenni. Ne legyél ideges. — fogom meg a kezeit, majd lazítok rajta, és kiengedem ujjait. — nyugi. — simitom meg utoljára hideg kezét és tovább indulok egyenesen az úton.

— És még te nyugtatsz engem. Szánalmas ez az egész. — jön mellém.

— Nem az. Én is dühös lennék, ha téged csókolt volna meg egy másik fiú. — vonom meg vállaimat.

— Ha nem néznél ilyen komolyan, azt hinném, hogy flörtölsz velem. — mosolyodik el, végre kicsit felengedett.

Nem akarom, hogy ő is olyan rosszul legyen, mint én.

— Nem nézek komolyan. Ez egy elég jó válasz volt, nem? — tekintek fel rá, majd kicsit ideges mosollyal lépek be a már ismert házba.

•••

Egy őszinte kérdést tennék fel nektek...
ti egy vita közben mondanátok olyat egy másik személynek, hogy "dögöljön meg"?
mert szerintem ez undorító húzás bárkitől is.
Na, ma én tökéletesen megkaptam.
Ezt csak azért írom le, hogy KÉRLEK titeket ne dobálózatok így a szavakkal, nagyon súlyos dolog, ha össze-vissza mondunk csupa rosszat a másiknak!❤️

Köszönöm szépen hogy elolvastad a kis utoszavamat, és a részt is!:)

MINDENKI LEGYEN VIDÁM^.^