,,- Elmondhatok egy titkot?
- Igen. - nézek rá várakozóan.
- Én sem szeretem, ha megérintenek. - görbülnek felfelé ajkai, és csak most tűnik fel mennyire hasonló a mosolyunk, egyik sem őszinte."
Lehet boldog két olyan személy, akik egész életükbe...
Hajnali négykor ébredtem fel. Az álmom, pedig éberré tett. Nem tudtam mit kezdeni magammal, csak szenvedtem egy darabig, majd Yoongi felé fordultam és a hátát néztem. Ez egy kellemes időtöltés volt, bár kicsit furcsa úgy nézni őt, hogy nem tud róla.
Eldöntöttem, hogy felkelek és meghálálom neki a kedvességét, hiszen ő az első barátom. Én annak tekintem, és remélem Yoongi sem bánja ezt a kifejezést kettőnk kapcsolatára. Bevallottam már magamnak, hogy nem közömbös számomra, de nem állok készen még a gondolatra sem, hogy megérdemelném a szerelmet.
Óvatosan mentem ki a nagy szobából, majd egy pár perc után lejutottam a földszintre. Nem csodálom, hogy Yoongi a ház nagyságára panaszkodik, olyan mint egy kisebb útvesztő. A konyhát szerencsémre megtaláltam, és kétségekkel együtt nyitottam ki a hűtőt. Van jogom ehhez? Remélem nem fog megharagudni, ha összedobok neki egy reggelit. Mást nagyon nem tudok az érdekében tenni. Legalább a főzés megy.
Fél óra kellett ahhoz, hogy mindennel kész legyek. Bátorkodtam több ételt is elkészíteni, ugyanis Yoongi ízléséről elképzelésem nem volt. Egy kicsit remélem örül, majd a gesztusnak, hiszen ezzel akarok hálálkodni.
Magamra néztem, és észrevettem, hogy milyem gyűrött a ruhám. Nem kellene, hogy zavarjon, de valamiért szeretném, ha Yoongi nem úgy látna mindig, mint egy szerencsétlent. Sajnos nem tudtam átöltözni, mert a váltó ruha gondolta nem kapott szerepet a gondolataimban a tegnapi nap folyamán.
— Jimin! — ez Yoongi! Mély levegő, nem fog leszúrni téged, mert kedves akartál lenni! — Huh. Itt vagy, már úgy beparáztam. — mosolyog rám, amint megpillant a konyhában.
— Jó reggelt. — köszönök, majd pirulva nézek mindenfelé.
— Neked is. — simít végig a karomon, amint mellém érkezik. Kicsit megugrok, de a kezemen végigfut egy jóleső érzés. El sem hiszem, hogy ilyeneket vált ki belőlem. — öhm. — kezdek bele. — csináltam reggelit. Remélem nem baj. Persze, ha nem ízlik nyugodtan dobd ki, vagy valami... — nevetek fel erőltetetten.
— De aranyos vagy. — kuncogja el magát, mire furcsán nézek rá. Még nem hallottam így nevetni. — ezt értékelem. Gyere együnk akkor.
Nyugodtabban lépkedek mögötte, és az asztalhoz érve leülök a mellette lévő székbe.
— Elmegyünk ma a boltba? — kérdez rá óvatosan. Halvány mosolyt engedek meg magamnak a gondolatom miatt, miszerint szeretne velem eltölteni egy kevés időt. Eddig minden napom úgy telt, hogy vártam a csodára, ami nem érkezett meg. Munkám nem volt, az Egyetemet pedig a pénz hiánya végett ott kellett hagynom. Legnagyobb bánatomra.
— Mehetünk.
— Többet nem akarok oda visszamenni. Ma lesz az utolsó alkalom. — vonja meg vállait, én pedig megdermedek a székemben. Ha nem jön többet oda, hol fogunk talakozni? Nem jöhetek mindig hozzá, akkor zaklatónak érezném magam.
— M-miért? — kezdek el dadogni, az enyhe félelem miatt. Már most ennyire ragaszkodom hozzá, mi lesz velem később?
— Megveszem magamnak a zongorát. — sóhajt fel. — és... miattad sem kell már odamennem. — fejezi be mondandóját. Nekem viszont egy kérdés járt a fejemben
Miattam?
•••
Sziasztok! Köszönöm hogy elolvastátok! Aki idáig eljutott az vagy nagyon szereti a Yoonmin párost, vagy tetszik neki a történet :D Nekem ez csak öröm 💓
Tényleg köszönöm!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
