ʏᴏᴏɴᴍɪɴ | ᴇɢʏᴇᴛʟᴇɴ ᴇsᴇʟʏ

= hasonló a mosolyunk =

2 napig tartott, mire újra hamisan tudtam mosolyogni. Nem valódi volt, de mindenki elhitte, hogy az.

Jaemin érintése nem kellemes. Egyenesen undorító. Főleg, hogy erőszakos volt. Düh vezérelte, csak azért, mert nem rá figyeltem. Kiszámíthatatlan.

Ezzel a gondolattal léptem be az üzletbe. Már hiányzott a hangulatos kis helység. Na meg... Yoongit is látni szerettem volna. Többet akarok megtudni róla. Úgy érzem muszáj. Nem engedem el őt, hiszen tudja uralni a gondolataimat. Nem jut eszembe a sok fájdalom és szenvedés. Érdekes, hogy mennyire szükségszerűen figyeltem rá. Kiváncsi vagyok milyen ember. Nem szeretnék csalódni, ezért kockázatos dologra készülök.

— Jimin! Végre itt vagy! — jön oda hozzám Jaemin.

— Szia. — mondom. Csak udvarias vagyok, azért köszönök neki mindig.

— Hogyhogy nem jöttél 2 napig?

— Dolgom volt. — igazából, nem csináltam semmit sem, csak gondolkoztam egy keveset és próbáltam rendezni a gondolataimat, de ehhez már tényleg semmi köze.

— A barátnőddel voltál? — kérdezi feszes mosollyal.

— Az már az én dolgom. — nézek rá kicsit ridegebben. — Yoongi itt van?

— Miért érdekel ennyire az a degenerált idióta? — kérdez vissza dühösen. Innentől vigyázni kell vele.

— Szerintem nem az, inkább különleges. — vonok vállat, és próbálok nyugodtan ellépni mellette. Szerencsére nem nyúl utánam, ezért egyedül sétálhatok a zongora felé.

— Szia szöszi. — hallom meg a szép hangot mögülem.

— Szia. — kezdem el bámulni. Nem lehet betelni a látványával.

— Mi szél hozott erre? — dől neki az egyik polcnak, teljesen laza. Pont egy ilyen emberre lesz szükségem.

— Miattad jöttem, meg a zene végett. És téged? — az őszinteség általában beválik másoknál. Yoongi szeme megcsillan a kijelentésemre, ez eddig félsiker.

— Szintén. — lép oda a zongorához, majd ujjait elegánsan végigvezeti mindegyik billentyűn.

— Lehet egy kérdésem?

— Lehet. — válaszolja, és rám vezeti igéző szemeit. Nem jövök zavarba, dehogy.

— Khm. — köhintek egyet, hogy kicsit összekaparjam magamat. — miért veszekedtetek Jaeminnel?

— Gondoltam, hogy érdekelni fog, de nem a saját boltjában szeretném kibeszélni az illetőt. — mosolyodik el huncutan. Még így is jól néz ki.

— Rendben, ez érthető. — jelentem be, és leülök a zongora elé, ő pedig mellém.

Kellemes az illata. Természetesen Yoonginak, nem a zongorának.

— Ha érdekel a történt, eljössz velem egy sütire? — kérdezi, majd remegő kezét próbálja rejtegetni.

— Természetesen, mikor? — kérdezem meg, mire ő láthatóan visszanyeri a határozottságát.

— Hétvégén? Mondjuk szombat délután?

A gyomrom azonnal összerándul, ahogyan a hétvége szó elhangzik. Utálom azt a két napot. A szombat és a vasárnap a legrosszabb.

— A hétvége nem jó. Egyik hétvége sem jó. Dolgozok. — hazudom szemrebbenés nélkül. Muszáj ezt tennem, különben lebuknék.

— Oh, bocsi, nem tudtam. — nevet fel kínosan. — akkor a hétfő?

— Rendben. — a szörnyű napok után, az ő társaságában sütizni? Nem is vágyom többre.

— Szépen megbeszéltétek a kis randitokat. — ront el mindent Jaemin.

— Nem randi. — mondom, bár mindketten tudjuk, hogy valamennyire mégis az lesz.

— Yoongi tűnj innen, már rohadtul idegesítesz! — kezd el kiabálni a mellettem ülővel, aki meg se szólalt...

— Megyek is. — pattan fel dühösen az említett. Én csendben követem, de Jaemin utánam akarna kapni. Szerencsére kitértem előle. A rexfleszeim még működnek.

— Ne érj hozzám. — nézek a szemébe, majd Yoongi után megyek, aki megvárt a bolt előtt. Beszélgettünk még egy kicsit, de odébb mentünk Jaemin üzletétől.

— Elmondhatok egy titkot?

— Igen. — nézek rá várakozóan.

— Én sem szeretem, ha megérintenek. — görbülnek felfelé ajkai, és csak most tűnik fel mennyire hasonló a mosolyunk, egyik sem őszinte.

Sziasztok!☺️
Hoztam egy újabb részt, remélem továbbra is olvasni fogjátok:)