Odaát [myg] ✓

Huszonegyedik

Lihegve ültem a sarokban a teljesen szétrombolt szobában. Minden erőmet beleadtam a harcba, amit WooSeok is megérezhetett, mivel elmenekült, mikor a helyzete már igen komollyá változott, és nem akarta megvárni, hogy a hullaszállító jöjjön érte. Nem mintha egy halottat meg tudnék ölni még egyszer, de ez mellékes. Mikor elspurizott, én csak pár másodpercig figyeltem, hátha meglep és hirtelen visszateleportál elém, ahogy az előbb tette, de ilyen nem történt meg, úgyhogy kimerülten estem össze a roncsok közé a földre. Ha valaki ezt pár nappal ezelőtt megjósolta volna nekem, pofán röhögtem volna.

Viszont ő is épp eléggé elintézett, a szám és a homlokom is vérzett, több helyen éreztem a csontjaimon zúzódást és a lila foltok sem maradtak el a testemen, melyek az ide-oda csapódásom eredményei voltak. Próbáltam meggyógyítani magam, ahogy tanultam Lisától, de akkor már nagyon kimerült voltam és nem tudtam mit kezdeni, az erőm teljesen elfogyott, még lélegezni is nehéz volt. Csak remegve nekidőltem a falnak, és azért harcoltam, hogy ne ájuljak el. Mély levegőket erőszakoltam a tüdőmbe és koncentráltam, hogy nehogy lehunyjam a szemem, mert akkor úgy is marad.

Riadtan kaptam fel a fejem, mikor lépteket hallottam a folyosóról, hisz újra WooSeok-ot vártam vissza, és készültem, hogy újra harcolnom kell, vagy inkább egy egyszerűbb mozdulattal kivetem magam az ablakon, úgyis van alattam fa, nem halnék meg ekkora zuhanástól. A csontjaimnak meg már úgyis teljesen mindegy, egyel több ütés ide vagy oda. Azonban mikor megláttam YoonGi-t az ajtóban, ahogy hatalmasra nőtt szemekkel néz körbe a konkrét szeméttelepre hasonlítható szobában, megnyugodtam, és ellazult izmokkal dőltem hátra újra a falnak.

A férfi amint észrevett, odarohan hozzám és leguggolva elém megragadta a vállamat, hogy a figyelmemet rá tereljem, amennyire tudtam. Szemei ide-oda ugráltak rajtam, próbálta felmérni a helyzet komolyságát, és rájött, hogy bizony ez nem csak pár karcolás, amit a konyhában elszenvedhetünk egy ártatlan vacsora készítése közben, ezt azonnal le kell kezelni, ha nem akarok további károkat.

-JiMin!- kiáltott ki az ajtón  YoonGi hangosan.- Azonnal hozz egy pohár vizet és hívj egy felcsert!

Amint ezt elintézte, visszafordult hozzám és nyugtatóan masszírozgatni kezdte hüvelykujjával a vállam. Ajkába harapva nézelődött körbe a szobában, minden négyzetcentit felmérve, látszólag zavarta, hogy nem tud mit csinálni, még témát sem tudott felhozni, hogy ébren tartson, és ne ájuljak el. Így hát kénytelen voltam én mondani valamit, hátha kicsit megnyugtathatom.

-Jól vagyok.- motyogtam alig érthetően, hisz nagyon gyengének éreztem magam, le-lecsukódó pillákkal.

-Dehogy vagy jól. Nagyon sok chakrát elhasználtál, ez még egy haladó ninjáknak is megterhelő lenne, nem hogy neked, aki most kezd beépülni ebbe a környezetbe.- ide-oda kapkodta a tekintetét rajtam, hogy felmérje, milyen sebeim is vannak, és mennyire komoly a helyzet. Látszólag teljesen meg is volt feszülve, mintha készen állna, hogy bármikor nekiugrik valakinek, aki megjelenik.- Plusz a sebeid is csúnyák. Mi történt veled? Ki csinálta ezt?

Kinyitottam a számat, hogy elpanaszoljam, hogy WooSeok volt a kedves látogató, de leesett, hogy akkor a legnagyobb titkomat kéne felfednem előtte. Tulajdonképpen azt, hogy ki volt a pasi, aki miatt ilyen állapotba kerültem és miért jelent meg itt szellemként. Nem igazán éreztem még késztetést arra, hogy ezeket önként dalolva elregéljem, de nem nagyon volt más választásom, ha megoldást is vártam a helyzetre. Hisz YoonGi biztos tud választ és megoldást, és ha nem akarom, hogy még egyszer megtörténjen ez a dolog, akkor el kell neki mondanom. Szinte fájt az igazság.

-Az exem.- nyögtem ki nagy nehezen, mire YoonGi csak elkerekedett szemekkel végigmért, hogy feltérképezze, vajon igazat beszélek, vagy csak jó viccnek találom, ha ilyen látszólag marhaságot összebeszélek. Felkaptuk a fejünket, mikor JiMin megérkezett a vízzel és lefagyott engem meg a romos szobát látva. Meglepetten adta oda YoonGi-nak a poharat és hebegve szólalt meg.