Odaát [myg] ✓

Huszonkettedik

Nem nagyon mertem megszólalni, hisz a kedves szavaimból is csak annyi végeredményt sikeredett kicsikarnom a drága exemből, hogy rámordított, bűnömet az orrom alá dörgölve. Vele kéne megbeszélnem nyugodtan a dolgokat, hogy éppenséggel ne akarja kitépni a nyakcsigolyáimat a helyéről, és békességben elmenjen innen? Eléggé lehetetlen folyamatnak érzékeltem a dolgot, de muszáj volt megpróbálnom, hisz ha nem is erőlködöm, a bukás egyértelműen az arcomba integet majd. És fejembe is ült volna az a bizonyos "Mi lett volna, ha..?" kérdés.

-Tudom. Pontosan tudom, mit tettem, és meg is bántam. Egyáltalán nem így terveztem ezt az egészet, hidd el!- kezdtem magyarázatba, a kapucnis WooSeok-ra emelve remegő tekintetem.

-Mégis így alakult, és cseppet sem javít a helyzeten, hogy megbántad-e vagy sem. A tények ugyanazok.- morgott rám az orra alatt, miközben nagy kezeit ökölbe szorította, kézfején kidomborítva ereit. Nem volt megnyugtató, amerre ez a beszélgetés haladt, egy picikét sem. Már akkor kezdtem érezni, hogy reménytelen az eset. Hisz ismertem már annyira, hogy tudjam, nagyon makacs és önfejű, sosem bocsátana meg, még ha térden állva könyörögnék is neki. Ez emberként is így volt, nemhogy úgy, hogy egy bosszúval átitatott démon, akinek semmi más nem jár a fejében, csak hogy eltüntessen a Föld felszínéről, ahogy én is tettem vele. Így nem csoda, hogy nem akarna megkegyelmezni.

-És ezt csak úgy akarod megoldani, hogy engem is kinyírsz?- böktem a mellkasomra, arcomra színtiszta magabiztosságot varázsolva, holott egy cseppet sem voltam biztos a szavaimban, ujjaimmal erőteljesen szorongattam a jelző gömböcskét, hogy bármikor kimentsem magam a helyzetből.

-Igen. Annyira tökéletesen éled a drága napjaidat, az a varázsolgató manó, a kedves kis YoonGi gyerek is elhiteti veled, hogy minden szuper, igaz?- lépett közelebb hozzám, mire én azzal a lendülettel tolattam hátra. Nem tetszett a csökkenő távolság köztünk.

-Nem tudom miről beszélsz, hogy jön ide YoonGi?- vontam fel a szemöldököm.

-Annyira pofátlan, hogy alig szabadultál meg tőlem, már egy másik pali karjaiba ugrasz. Azt hiszed, jobban fog bánni veled, mint én? Ugyanúgy meg fog csalni, ugyanúgy összetöri a szíved, mert kényszerből van veled. Mégis ki tudna szeretni téged?- indult meg felém még gyorsabban, de már nem tudtam kitérni előle, így vasmarokkal kapott a torkomhoz. Szinte felemelt a talajról, hiába hadakoztam ellene. Viszont nem éreztem nagyon semmit, ezek szerint az ereje tényleg elveszett.- Te tényleg annyira naiv vagy, hogy elhiszed, tökéletes kis kapcsolatotok lesz. Csak hogy tudd, szerintem már most is van valakije, csak vak vagy, és nem veszed észre. Szerinted miért nem akart még megdugni téged? Először is, mert egy kancsó víz izgatóbb, mint te, másodszor pedig, mert valami kis szajhával tengeti a mindennapjait. Éjszaka szerinted hova futkozik el? Hajtja a farka.- vigyorgott a képembe eszeveszetten, mire nekem már nem is nagyon kellett többet vele foglalkoznom, hisz a gondolataim elkalandoztak, inkább csak könnyes szemekkel meredtem magam elé.

Jogosnak éreztem mindent, amit elmondott, és ez a legfájdalmasabb dolog az egészben. Ha magam sem hinném el, könnyebb lenne, de nagyon is elhiszem, főleg azt a részét, hogy én miért kellenék egy ilyen YoonGi kaliberű pasinak? Remegő ajkakkal engedtem el magam szorításában, és megforgattam ujjaim közt a golyót.

-Ha bejönnél is neki, akkor sem lenne jobb semmivel. Azt hiszed, vele habos torta lesz az életed? Hogy majd ő szívesen megnézi veled a romantikus, szar filmjeidet? Vagy talán abban reménykedsz, hogy jobb lesz az ágyban? Semelyik sem igaz, szivi, nem fogod megtalálni a herceged, főleg, hogy jobbat vársz, mint amit megérdemelsz. Jobb, ha ezt minél hamarabb elfogadod. Magasról nagyot lehet esni.

Ajkaimat összepréselve dobtam fel hirtelen az égbe a golyót, ami eltűnt a burokból, és halvány piros fényt szórt szét fölöttünk. WooSeok elkerekedett szemekkel nézett először fel, majd pillantott vissza rám, én pedig könnyes pilláimat lehunyva suttogtam halkan pár utolsó szót.