Odaát [myg] ✓

Huszonnyolcadik

A harc hirtelen teljesen más irányba kezdett haladni, mint ahogy korábban megfigyelhettem. A falu ninjái megtáltosodtak, mintha nem lett volna bennük több félelem és kimerültség, csak tippelni tudok, hogy a semmiből megjelenő remény adta ezt a löketet, amit nevezhetnénk akár YoonGi-nak is. Ha eddig erős volt, akkor most egy valóban legyőzhetetlen harcos lett belőle. Egyszerűen senki sem tudta megállítani vagy legyőzni, piszok nagy szerencsénk volt vele, mint egy stabil bástya, aki védelmezett minket.

Persze a boldogság és a merészség az én lelkemben főleg hatalmas lépcsőfokot ugrott a tudattal, hogy sikerült visszahoznom YoonGi öntudatát, ezzel totálisan más vágányra fordítva az itteniek sorsát. Nem kell többet aggódniuk attól, hogy a farkasnak rossz napja van és rakoncátlankodva megszökik, hogy lerombolja újra a fél falut, vagy akár az egészet is. Tudtak másra koncentrálni, nem csak ezen kellett kattogniuk, YoonGi éjjel kipihenheti magát, nappal pedig nem kell majd görcsölnie vagy éppen aludnia az egész éjszaka végbemenő ellenállás által kialakult kimerültség miatt.

WooSeok azonban úgy tűnt, teljesen megkattant, még élete utolsó perceiben is a szemembe nézve mosolygott.

Jennie egy piszok erős lánccal szegezte az egyik fához, hogy még csak egy millimétert se tudjon mozdulni. Mellettem YoonGi állt, farkas képében, és állatias morgásokkal fejezte ki dühét, hogy nagyon nincs ínyére ennek a dögnek a képének nézegetése, inkább mihamarabb lerendezné a piszkos munkát. WooSeok meg csak mosolyogva nézett a szemembe, ami cseppet ijesztő volt, de nem foglalkoztam vele, hisz tudtam, már nem árthat nekünk.

-Fáj bevallani, de rohadt ügyesen kijátszottad az ütőkártyám, Seo - mondta mély hangon, miközben megnyalta a szája szélét, melyről vércseppek csorogtak le.

-Még szép, ezért akartál kinyírni, tudhattad volna, hogy előbb-utóbb megteszem ezt a lépést, még ha nem is annyira tudatomban - köptem a szavakat, ahogy undorodva gondoltam vissza minden egyes közös percünkre, mikor idióta módon azt hittem, boldog vagyok és az a tökéletes, idilli állapot vele.

-Abban reménykedtem, hogy a nászéjszaka után eszedbe se fog jutni hasonló, de hát ilyen ez, mindig is egy romantikus, szerelemben úszó, de annál butább ribanc voltál - kekeckedett félmosolyra húzott szájjal, ami engem hidegen hagyott, azonban YoonGi elém lépve morgott egy jó hangosat, szinte láttam lelki szemeim előtt, ahogy ökölbe feszíti a kezét és egy cifra káromkodás keretében elküldi melegebb éghajlatokra WooSeok-ot. Ezt nem tudtam megállni mosolygás nélkül, hisz jól esett az ilyesfajta védelme is, mikor nem a fizikai, hanem lelki támadásokra is védőpáncélként ugrik elém.

-Vissza tudsz változni? - cirógattam meg finoman puha bundáját a hasa és a combja találkozásánál, mire YoonGi picit megremegett, majd felém fordulva kérdőn nézett rám. - Már nem kell farkasnak lenned, nincs veszély, és szeretném, ha beszéddel mondanád el a véleményed.

YoonGi pár másodpercig még meredt rám, majd engedelmesen leült mellém.Kíváncsian figyeltem, ahogy lehunyja a szemét és egy erős, fehér fényárban úszva szépen lecsökken testének mérete, és már csak egy nálam emberi arányokkal magasabb, YoonGi alak jelent meg mellettem. Boldogan mosolyogva néztem fel rá, és nem tudtam visszafogni szerelmes pillantásaimat. Igaza van WooSeok-nak ilyen téren, nagyon is romantikus lélek vagyok, most pedig megszokottnál is gyorsabban ver a szívem, ahogy YoonGi-ra gondolok.

-Nehogy behányjak attól a rózsaszín ködtől, ami körbeleng titeket - hallatott öklendező hangokat WooSeok, mire YoonGi felmorrant.

-Tudod mit? Nem is rossz ötlet. Én meg betömöm a szádat és a saját hányásodban fogsz megfulladni, jól hangzik, nem? - vonta fel a szemöldökét felém fordulva, mire én csak fintorogtam egy sort.