Holdhercegnő 2. {Befejezett}

Felejtsem el?

A báli események hamar lezajlottak. Talán kicsit túl gyorsan is. Már minden csak emlék marad csupán, s ami megtörtént, az már a múlté. De mégsem lehet nem megtörténtté tenni a dolgokat. Ahogy azt szokták mondani: az idő kereke nem áll meg, csak megy tovább, megy, mintha valami láthatatlan erő irányítaná s minek a múlton töprengeni, ha előtted a jövő, melyet még kedvedre formálhatsz, alakíthatsz. Ezt, igaz mindenki tudja, de valaki nem fogadja  meg, mint jó tanácsot s így nagy hibát vét, mert csak rágódik egy dolgon, mely már megtörtént.

Pontosan ezt a hibát követte el Maria is, aki most éppen ágyában ülve gondolkozik az estélyen s nem tudja fejéből elhessegetni azt a rossz érzést, amely gondolatait lefoglalta. De hát ha valaki felkéri egy táncra, akkor azt illik elfogadni. Mindig ezt tanulta Londonban is, ahol már több bálban megfordult, mint eddig itt a vidéken. S legalább volt valaki olyan udvarias és rosszkedvét látva fel akarta vidítani valamivel. Most, hogy jobban belegondolt, az a David nem is olyan rossz fiú, sőt nagyon kedvesen viselkedett vele. Talán még Robinnál is jobban. Nem, ez butaság, miket gondol! Ő Robint szereti, aki viszont nem biztos, hogy ugyanazt érzi iránta, mint ő. Ki tudja, talán ez volt élete legnagyobb baklövése. Viszont imád táncolni, s ha Robin nem volt képes felkérni, hát vessen magára! Tud ő mással is lenni. Miért pont Ő kéne neki? Lehet, hogy Robint nem is érdekli ez az egész dolog, s biztos már rengeteg lánnyal táncolt. Miért pont őt kérné fel, mikor több tucat csaj vár arra, hogy a közelében legyen. Mariát ez a gondolat nagyon elszomorította s most már akárhogy is próbált elaludni, nem jött álom a szemére. Serena is ott volt mellette s abban a megtiszteltetésben részesült, hogy minden este a lány mellett aludhatott, bár Miss Heliotrope először nem helyeselte az ötletet, végül beadta a derekát. Még csak alig múlt tizenegy óra s a szobát mégis kellemes csend szállta meg. Ez volt az igazi kincs annak, aki a vidéken élt.  Hiszen nem mindenhol van ám úgy, hogy ilyen hamar nyugalom telepszik egy helyre, mikor még éjfél se múlt el. 

Maria toronyszobája ilyenkor is jó hangulatú s nyugodt  hely. Árad belőle a béke  és a védelmet nyújtó hangulat. Ebben a szobában csakis gyönyörködni lehet, hiszen itt minden oly varázslatos és titokzatos. Igaz, Maria már régóta itt él e kastély falai közt ebben a szobában, mégis néha rácsodálkozik ő is arra, hogy milyen varázslatos kis helyiség az ő birodalma. 

A plafonról még mindig látni lehet az égbolton pislákoló csillagokat, melyek olyanok ott fent, mintha több fehér kis lámpás lebegne az égben. És végre már nem kell attól félni, hogy  lezuhannak, mint a hullócsillagok, jelezve az átok közeledtét. Ez a harmónia és béke töltötte be az egész völgyet aznap este. Nem messze az ágytól, pedig a kandallóban lobogott egy kis tűz, melyet, mint már tudjuk Jamben úr alapos munkájának lehetett köszönni. 

Maria a csillagokat kémlelve a plafonon átölte Serenát s a nyúl fülét cirógatva így sóhajtott:

- Jaj, istenem, Serena! Úgy örülök, hogy elmúlt az átok! Az a sok aggodalom már mind a múlté -mondta, majd még egy sóhaj után így szólt: -Szerinted rosszat tettem ma este? De hiszen én csak táncoltam egy fiúval, aki nem Robin. Talán ezért csak meg tud nekem bocsátani...

Ekkor halk kopogás hallatszott a toronyszoba kicsi tölgy ajtaján, mire Maria kiszólt:

- Szabad! - erre belépett az illető, aki nem más volt, mint....

- Miss Heliotrope?

- Maria! Csak én vagyok az, drágám...ugye nem ébresztettelek fel? - lépett beljebb az apró ajtón, melyen alig fért át.

- Nem, persze, hogy nem. Nem tudok elaludni... - mondta Maria, mire felült ágyában s álmos tekintetét nevelőnőjére szegezte.

- Csak tudod, hangokat hallottam s azt hittem, hogy valami baj van - ült le a lány ágya mellé egy kis székre. Na tessék! Ez tipikus Miss Heliotrope, aki mindenből nagy ügyet csinál! Mindenen aggódik, főleg ha Mariáról van szó! Miért kell minden bolhából elefántot csinálni? - gondolta a lány, miközben a nő aggódó tekintetével fürkészte őt.