Holdhercegnő 2. {Befejezett}

Kardot a földre!

Maria szaladt gyorsan előre, viszont még hallotta a De Noir vezér fájdalmas ordítását maga mögül. Kockázatos lett volna visszafordulnia, hiszen akkor máris elkapnák, ezért hátra se nézve rohant tovább. Leakarta rázni a nyomában lévő Viktort, akinek sebes lépteit egyre közelebbről hallotta maga mögül. Egy gyors pillantást vetett hátrafelé, hogy felmérje előnyét, ám ez volt a veszte... A talaj itt már nagyon lápos volt, így a lány elvesztette egyensúlyát, s lábai kicsúsztak alóla, ezért a földön kötött ki. Ez még sajnos rosszabbodott, ugyanis erre már lejtők is voltak. Maria gurult egyre lejjebb, míg egy fatönk elállva útját meg nem állította, s innentől már csak a földön feküdt kissé koszosan.  Szép, uszályos ruháját belepte a sár, s karján ütések nyomai látszódtak, amiket esés közben szerzett. Óvatosan hozzáért sebeihez, ám kezét rögtön el is vette onnan, s fájdalmában felszisszent. Megpróbált felállni, ám lába összecsuklott alatta, s visszaesett a földre. Megnézte, hogy mi van a lábával, s rájött, hogy nem csak egyszerűen lehorzsolódott, hanem még ki is ment az egyik bokája. 

Keserűen felnevetett szerencsétlenségén, s azon, hogy folyamatosan bajba keveredik. Mindig ő! Csak ő ilyen szerencsétlen! Miért kellett elszaladnia? Maradhatott volna még a Dánokkal, legalább akkor a bokája rendben lenne! Újból erőt vett magán, s immár egy fatönkhöz támaszkodva próbált felállni. Már majdnem sikerült, de amikor járásra került volna a sor, megint elesett. Ez így nem lesz jó - gondolta magában. 

Hirtelen meghallotta, hogy valaki közeleg. Normális esetben ennek örült volna, ám rögtön tudatosult benne, hogy ez csak Viktor lehet. Kétségbeesetten próbált valahol elbújni, ám ez most így sebesülten nehéz volt. Mivel felállni nem tudott, próbált arrébb kúszni a földön. Egy bokorba akart húzódni, s ezt gyorsan sikerült is megtennie. Most már onnan nézte, ahogy Viktor őt keresi.

- Hercegnő!! Gyere elő, tudom, hogy valahol itt vagy! 

Maria lélegzetvisszafojtva figyelte, s igyekezett mozdulatlanná válni. 

- Jaj, ez annyira unalmas! Gyere elő, nem foglak bántani! 

Közben pont elment a bokor mellett, ahol Maria lapult, s már egyre csak távolodott onnan. Ezt követően a lány kissé megkönnyebbült, s próbálta jobban kiegyenesíteni sebesült lábát.

...

Mindenki csak egy irányba nézett, pontosabban a De Noir vezér felé. Még mindig nagyon szenvedett, s fekete ruhájára már rá is száradt a vér. Arca megviselt volt, s levegő után kapkodott. 

Benjamin arca egyre mérgesebbé vált, s belül szinte már fortyogott a haragtól. Keze remegett a feszültségtől, s kardját egyre közelebb tartotta Árpád nyakához. Bosszút akart állni ezen a népen, s érezte, hogy már csak percek választják el attól, hogy valami meggondolatlan dolgot tegyen. 

- Uram, ne! - hangzott valahonnan a háta mögül Digweed hangja, aki már belelátott Benjamin fejébe, s sejtette, hogy mire készül. 

Benjamin még habozott, s ezt ki is használta Árpád, mert közbeszólt:

- Tegye meg, de ezzel nem jut előre! Ha én meg halok, a fiam itt van, majd ő átveszi a helyemet, s ugyanúgy megy minden tovább: a két sereg újból harcolni fog egymással. Ha viszont életben hagy, talán lesz rá esély, hogy békén hagyjuk a barátját - célzott Couerre Árpád.

Benjamin megint belátta, hogy ellenségének igaza van, s mérgében erősen megfogta Árpád gallérját, majd kicsit feljebb húzva őt a földről ezt mondta neki:

- Nem tudom, hogy mit akarnak tőlünk, de ezt a völgyet, amíg én élek, soha nem adjuk át önöknek!! Értette?! Soha! - hangsúlyozta ki a szavakat.