Holdhercegnő 2. {Befejezett}

A Dánok terve

A vidéken lassan már kezdett sötétedni, s a nap egyre jobban próbált elbújni a felhők mögé. Ilyenkor általában gyönyörű volt minden, mert a naplementét mindenki szerette. Most viszont Benjamin inkább azt kívánta, bárcsak lassabban jönne az este, mert sötétben nem találják meg hamar a tábort. Már mind ott álltak a kastély előtt, s várták Robint és társait. Eléggé felkészültek erre a mentőakcióra, ugyanis Miss Heliotrope még egy hálót is hozott magával, amit akkor is magával vitt, mikor az átok után nyomozó Mariát mentették meg. Ez is hasonló eset volt.

- Na de kérem, nem lehetne, hogy itt hagyja azt a hálót, asszonyom? - kérdezte Benjamin a nőt.

- Nem, sajnálom. Ez még hasznomra is lehet - makacskodott.

Az úr sóhajtott egy nagyot, majd rá hagyta, mert nem volt kedve tovább veszekedni. Inkább odafordult a De Noir vezérhez és ezt kérdezte:

- Coeur, mikor jönnek a fiadék? Lassan el kéne indulnunk - mocorgott türelmetlenül.

- Nyugalom, mindjárt itt lesznek. Tudod, a fiam nem a gyorsaságáról híres - nevetett erőltetetten a vezér, mert valójában ő sem tudta, hogy miért nincsenek még itt. 

Pont akkor, mikor ezt kimondta, jött meg a három De Noir srác Robin nélkül.

- Á, hát végre megjöttetek! - szólt Coeur, de amint fiát kereste tekintetével szeme szinte lángokat szórt.

- Hol van Robin? - váltott át hangja a legmélyebbre, s a kedve sem volt valami jó.

A srácok egymásra néztek, majd végül az egyik így szólt:

- Azt mondta, hogy nem akar velünk jönni, mert csalódott Mariában és így semmi értelme nem lenne.

A vezér most már nem csak szemével szórt villámokat, de arca is piros lett a dühtől, s mérgében morgott egyet:

- Ó, már megint az a haszontalan, az a.... - itt abbahagyta, mert Benjamin közbe szólt.

- Hagyja, nem érdemes ezen rágódni! Akkor megyünk Robin nélkül! 

- Jó, de nem értem a fiamat. Amikor szükség lenne rá, akkor csak úgy egyszerűen eltűnik, amikor meg épp nem bízok rá semmit, akkor itt lábatlankodik! - bosszankodott Coeur, de ezt már csak a De Noir srácok hallották, mert Benjamin ment hívni a többieket.

...

Eközben Maria csendben követte Viktort, aki kézen fogva vezette őt a táboruk felé. A lánynak már elég ismerős volt ez az út, hisz nem rég innen szökött el, és most visszajön ugyanide. Nagyon össze volt emiatt zavarodva, mert már magán sem igazodott ki rendesen. Elmerült gondolataiban, és meg sem szólalt, ami Viktornak is feltűnt.

- Héj, hercegnő! Ne emészd már magad ilyen hülyeségeken! Nem sokára odaérünk és akkor minden rendben lesz - simított végig a lány karján, aki ezt hagyta, de továbbra is szótlan maradt.

Ahogyan egyre közelebb jöttek, már látni lehetett a fényeket, melyek a sátraknál világítottak és Maria már messziről is kiszúrta a fáklyákkal kivilágított részt, ahol többen is álltak. Amikor ők ketten kiléptek a nagy fák árnyékának takarásából, mindenki odakapta a fejét és kíváncsian méregetni kezdte őket. Maria kissé megborzongott a Dánok fagyos pillantásától, és inkább igyekezett Viktor mögött tartani a lépést.

- Á, fiam! Hát csak hogy megjöttél! És úgy látom nem egyedül... - mosolygott a vezérük Mariára, de a lány ezt inkább vicsorgásnak látta.

- Jó-jó napot! - köszönt kissé dadogva a félelemtől Maria.

- Gyertek, foglaljatok helyet! Éppen klánbeli megbeszélést tartunk arról, hogy miképp haladjunk tovább - mosolygott még mindig a vezér, de a lány ezt nem értette, hogy pontosan miről van szó.