Holdhercegnő 2. {Befejezett}

Váratlan fordulat

Sziasztok! Sajnàlom, hogy ilyen régóta nem írtam, de sajnos egyre többször lesz ilyen. Hoztam az új részt immàr Robinnal együtt és még egy kis romantikàt is belecsempésztem. Remélem tetszeni fog nektek. Kérlek titeket, hogy ehhez a részhez kommenteljetek is, aki szereti, mert tudni akarom, hogy nektek mennyire jön be az ilyenfajta érzelgősebb dolog. Jó olvasàst! :)

Délután három óra felé járhatott az idő, így a napsugarak már nem világítottak annyira be a kastély hatalmas ablakán, mint délben. Mert olyankor szinte alig lehetett látni valamit a világosságtól abban a helyiségben. Még Sir Bemjamin is, akinek ez volt a kedvenc helye elment onnan, mert olyankor elviselhetetlen volt a hőség. A kastélyban mindig szigorúan vették az étkezések idejét. Szinte már szokássá vált, hogy mindig pontosan délben ebédelnek meg, pont úgy, ahogy most is volt. Így utána mindenki mehetett a maga dolgára és vacsoráig nem is volt kötelező megjelennie. Ezen a rendszeren még az sem változtatott, hogy Loveday ideköltözött, hiszen ez már az ősidőktől kezdve így zajlott a Merryweathereknél.

Most is, mivel ebéd utáni idő volt, mindenki a maga dolgával foglalatoskodott. Marmaloude új recepteket írogatott a szakácskönyvébe, Digweed a szobákat tisztogatta, Miss Heliotrope kézimunkázott, Loveday olvasott, Benjamin, pedig a nappaliban szunyókált egy karosszékben. Ez volt a szokásos rutin. Bár a mai kissé eltért az eddigiektől, mivel valaki úgy döntött, hogy most változtat rajta. Az a valaki, pedig nem volt más, mint Maria Merryweather természetesen. Ugyanis ő úgy döntött, hogy neki vág valami teljesen ismeretlen dolognak, de hogy hogyan, azt még maga sem tudta teljesen. 

Szép lassan - kihasználva, hogy senki sem figyeli - lesétált toronyszobájából, ügyelve arra, hogy nehogy feltűnjön valakinek elmenetele. A régi, kövezett padlón kicsit hallatszótdak léptei, de ilyen apró neszre senki sem figyelt, így sikeren kilopózott a kastélyból, anélkül, hogy valakinek feltűnt volna. 

Úgy döntött, hogy gyalog megy, mert, ha lóval, akkor csak megnehezítené a dolgát az, hogy hol kösse ki. Meg aztán így sokkal jobban tud majd szemlélődni, mint lóháton. 

Nekivágott hát a De Noir várhoz vezető hosszú útnak, amely csak látszatra volt messze, de valójában elég közelinek bizonyult. Most is tiszta csend telepedett a vidékre, mint délelőtt s a természet szép csodái lenyűgözték az arra járókat, ebben az esetben Mariát, aki alig bírta levenni a szemét a fürgén csordogáló kis patakokról és a benne evickélő aranyhalakról, akik már régóta itt éltek. Szinte szörnyűség volt abba belegondolni, hogy valaki talán vadászik rájuk és az erdő vadaira. És ekkor eszébe jutott az is, hogy még nem rég Viktor is ezt tette. Talán nem szereti az állatokat? Vagy annyira szegény a családja, hogy csak ezzel tudnak megélni? Mariának már több változat is megfordult a fejében, de valahogy semelyik sem hangzott túl hihetőnek. Nem baj! Majd most kideríti!   

Amíg ezeken gondolkozott, már oda is ért a várhoz, amely ugyanúgy fogadta, mint először: nagy ódon falai a magasba emelkedve üdvözölték és, mintha meghajoltak volna előtte, bár ezt csak a lány látta így. Most, hogy ideért erősödött benne az izgalom, mert már nagyon várta, hogy viszont lássa Robint és beszélhessenek végre, annak ellenére is, hogy a fiú nem kereste fel őt. Végighaladt a De Noir piacon, ahol legelőször ment múltkor is és szemügyre vette az ott lévő embereket, akik vagy vásároltak, vagy árultak valamit. Összefoglalva most sem tulajdonítottak annak figyelmet, hogy egy Merryweather sétál köztük. Ennek Maria örült is, mert nem akart nagy feltűnést kelteni, de ugyanakkor kicsit érdekesnek találta, hogy ennyire átnéznek rajta. Majd lassan odaért a csontvázfejes kapuhoz is, ami a lovagterembe vezet és bement rajta. Már rögtön, ahogy belépett két őrrel találta szembe magát, akik így szóltak hozzá: